A börtönóra már majdnem 8-at ütött, amikor a herceg átlépett a bejáraton.

Tomást már kivezették az udvarra.

A tisztviselő elolvasta az okmányt, ellenőrizte a pecsétet, és elrendelte az előkészületek leállítását.

Rodrigo támogatta a fogadóst, amikor annak felmondta a szolgálatot a lábai.

– Lucía… – mormolta.

–Keresik. Most már van rá bizonyítékunk.

11 órakor a vendégek fehér virágok között várták a templomban.

Izabella elmosolyodott a fátyla alatt.

Rodrigo lépett be sáros kabáttal.

Nem lépett az oltárhoz.

Csendet kért a folyosóról.

– Ez az esküvő nem fog megtörténni.

Gáspár egy lépést tett felé.

– Gondold át alaposan, mit fogsz mondani.

– Túl sokáig gondolkoztam azon, amit mondtál.

Elmagyarázta, hogy a mentést Lucía Herrera szervezte meg. Jelentette a hamis tanúzásról, a gyöngyökkel kapcsolatos koholt vádakról és a hatóságoknak már benyújtott vallomásokról.

Nem kérte a vendégeket, hogy dal vagy sebhely alapján ítéljenek.

Voltak nevek, dokumentumok és tanúk.

A tisztek az ajtóban várták Gaspart.

Isabela megszorította a csokrot.

– Mindent tönkreteszel egy szobalányért?

Rodrigo szomorúan nézett rá.

– Elpusztítottad, amikor úgy döntöttél, hogy az élete kevesebbet ér a hazugságodnál.

A kikötőben a hajó még nem bontotta fel a vitorlát.

Lucia először a hírvivőt látta meg. Aztán felismerte Rodrigót a csomagokat cipelő férfiak között.

– Az apád él – mondta, mielőtt odalépett a lány mellé.

A korlátba kapaszkodott.

— Láttad már?

– Ma reggel. A kivégzést felfüggesztették. – jelentette ki Esteban.

Lúcia lehunyta a szemét.

Csak akkor kezdett el sírni.

Rodrigo mellette maradt, amíg a lány járni nem tudott.

Nem kért szeretetet vagy bocsánatot.

Elvitte, hogy találkozzon az apjával.

A felülvizsgálat hónapokig tartott. Esteban kitartott a vallomása mellett, még akkor is, ha tudta, hogy felelnie kell érte. A szobalány megerősítette a nyaklánccal kapcsolatos csalást. Az első tárgyalás szabálytalanságai napvilágra kerültek.

Végül Tomás ítéletét hatályon kívül helyezték.

Gaspar büntetést kapott, és anyagi kártérítést kellett fizetnie. Isabela elvesztette az eljegyzését, és a büntetlenségét is, amelyet élvezett.

A házadósságot hivatalosan elengedték, a dokumentumokat Lucia lakat alatt őrizte.

Amikor Thomas visszatért a feleségéhez, az otthagyta a varrást, és kabát nélkül kiment az útra.

Olyan sokáig ölelkeztek, hogy Lucia kénytelen volt leülni, hogy tovább sírhasson.

A fogadó a következő évben újra megnyílt.

Lucía vezette a könyvelést és felügyelte az újjáépítést. Mariana munkát kapott ott, és már nem félt minden csengőhangtól.

Rodrigo meglátogatta őket.

Először Lucíával beszélgetett a szülei előtt. Később együtt sétáltak, könyvekről beszélgettek, és megtanultak nevetni anélkül, hogy a tűz uralná a beszélgetést.

Amikor megkérte a kezét, a lány fürkészően nézett rá.

– Nem akarok adóssággal férjhez menni.

– Én sem – felelte. – Feleségül akarlak venni. De mondhatsz nemet.

Lúcia elmosolyodott.

– Így sokkal könnyebb igent mondani.

Az esküvő előtt Doña Leonor meglátogatta.

„Engem is megaláztak, mert kevesebb pénzem volt, mint másoknak” – vallotta be. „Azt hittem, megerősödtem. És amikor vizet öntöttek rád, csak ültem ott.”

Lucia hallgatott rá.

– Nem tudom megváltoztatni, amit tettem – folytatta a nő. – De a bocsánatát kérem.

Nem volt azonnali ölelés. Sokáig beszélgettek.

Miközben elbúcsúztak, Lucía megengedte, hogy megfogja a kezét.

Az esküvője napján apja karján lépett be a kis templomba.

Nem viselt kesztyűt.

Az anyja elénekelte a dallamot, amely oly sok télen átsegítette a családot. Mariana nyíltan sírt. Doña Leonor felállt, hogy üdvözölje.

Rodrigo az oltárnál várt.

Lucia a megjelölt kezére nézett, mielőtt átnyújtotta volna.

Évekig titkolta, hogy elkerülje a kérdéseket, a szánalmat és a szégyent.

Most szem elől hagyta.

Az apja megcsókolta a homlokán.

– Megérkeztünk, lányom.

Lucia az anyjára, a barátaira és a férfira nézett, aki megtanult odafigyelni rá.

– Igen, apa – felelte. – Végre megérkeztünk.