Ott volt Tomás, a kovács, az idős asszonyok, akik a gyógyszereiket kapták, a falusi gazdák és Don Ramiro, akinek könnyeket kellett visszafojtania, amikor meglátta főnökét belépni a templomba, a kezén még mindig látható sebhellyel.
Elena nyitva tartotta a gyógyszertárat.
Sebastian egy kis szobát épített maga mellé, ahol az orvosok és gyógyítók ingyenesen kezelhették azokat, akik nem tudtak fizetni.
És két pajzsot helyeztek az ajtó fölé.
A Valdeoróból származó.
És Salcedoé.
Alább bevésték azokat a szavakat, amelyek túlélték a 25 évnyi igazságtalanságot:
„Az igazság előbbre való, mint a becsület.”
Évekkel később, amikor a gyerekei megkérdezték, hogy egy márki miért tud patkókat készíteni, és miért utasította el egyszer az anyjuk a férfit, akihez végül feleségül ment, Elena mindig ugyanazt a választ adta:
– Mert apádnak elszegényednie kellett ahhoz, hogy felfedezze, ki is ő valójában.
Sebastian hozzátette:
– És az édesanyádnak szinte mindent el kellett veszítenie, hogy megtanítson arra, hogy valakit szeretni nem jelenti azt, hogy meg kell mentened.
Akkor Elena kijavította:
– Ez azt jelenti, hogy megkérdezed tőle, akar-e veled sétálni.
És ő, ennyi év után is, ugyanúgy válaszolt:
-Pontosan.
