Felipe becsukta a kezében tartott könyvet.

– Mit vársz a házasságtól?

Katalin gondolkodott, mielőtt válaszolt volna.

–Tiszteletet akarok, de nem csak azt. Olyan társat akarok, akivel vacsora közben beszélgethetek, és akivel folytathatom a társalgást, miután a gyertyák leégtek. Valakit, aki nem fél a véleményemtől. Egy olyan otthont akarok, amely tele van intelligenciával, nevetéssel és igazsággal.

Szavai védtelenné tették Felipét.

„Rögtön tudtad, hogy feleségül akarja venni a feleségedet?” – kérdezte.

A földbirtokos arckifejezése megváltozott. Catalina megértette, hogy mély sebet érintett.

– Igen – válaszolta –. Elena belépett egy szobába, és attól a pillanattól kezdve minden a helyére került.

Catalina nem üres frázisokat ejtett ki az időről, és senkit sem biztosított arról, hogy a fájdalom elmúlik majd. Egyszerűen csak meghajtotta a fejét.

– Köszönöm, hogy rám bíztad ezt az emléket.

Aztán visszatért a könyvről való beszélgetéshez.

A szelídség, amellyel elhárította szomorúságát, jobban megindította Felipét, mint bármilyen vigasztalás.

Azon a délutánon átsétáltak a gyümölcsösökön. Doña Inés és Catalina anyja néhány méterrel előttük haladt. Isabel a narancsfák közelében futott.

Felipe diszkréten az ösvény szárazabb szakasza felé vezette Catalinát, hogy elkerüljön egy pocsolyát. Catalinának feltűnt a gesztus. Azt is megfigyelte, hogy Felipe név szerint ismerte a munkásokat, és a családjuk felől érdeklődött.

A szigorú hírnév mögött egy gondoskodó, sebzett és mélységesen hűséges férfi állt.

– Figyelmeztettek, hogy Don Felipe de Villaseñor félelmetes ember – jegyezte meg Catalina.

– Ki merészelt így leírni engem?

– Senkinek sem kellett volna megcsinálnia.

Felipe ismét nevetett. Ezúttal nem próbálta visszatartani a nevetésétől.

A galériából Doña Inés meglátta őket, és mormolta:

-Végül.

A béke másnapig tartott.

Egy sárral borított, lepecsételt levéllel érkezett a hírvivő. Sebastian átkelt a Cuitzeo hídon, és még sötétedés előtt megérkezik.

Don Tomás megünnepelte a hírt. Catalina anyja elrendelte, hogy készítsék elő a legszebb ruháját. A szolgák elkezdték kitakarítani az újonnan érkező számára kijelölt szobákat.

Felipe fogott egy csésze forró csokoládét, és anélkül, hogy észrevette volna, két evőkanál cukrot tett bele. Soha nem itta édesen.

Katalin figyelte a mozgást.

– Mindig megédesíted a csokoládédat, amikor kellemetlen híreket kapsz?

– Az unokatestvérem érkezése nem kellemetlen.

– Szóval neked és a kezednek más a véleményetek.

Nem válaszolt.

Sebastian sötétedéskor érkezett. Jóképű, udvarias és elegáns volt, de mosolyát mintha csak fájdalmas erőfeszítéssel tudta volna elrejteni. Tiszteletteljesen üdvözölte Catalinát, bár alig tudott a szemébe nézni.

Felipe rájött, hogy valami nincs rendben.

Azt is megértette, hogy már nem bírja elviselni a gondolatot, hogy Catalinát egy másik férfival lássa.

Attól a pillanattól kezdve eltávolodott tőle. Vacsora közben az asztal másik végén ült. A szalonban üresen hagyta azt a helyet, amelyet minden este mellette foglalt. Amikor Catherine kikérte a véleményét egy könyvről, olyan hidegséggel válaszolt, amilyet még soha nem mutatott neki.

Catalina úgy érezte, az előző napok elillannak, mint egy képtelen álom.

Összekeverte a vendégszeretetet a szeretettel.

Azon az éjszakán csendben sírt, szégyellve magát, nem azért, mert Sebastian nem érdekelte, hanem mert a vágyott férfi már visszatért emlékei sírjába.

Másnap reggel Sebastian belépett Felipe irodájába és becsukta az ajtót.

– Nem udvarolhatok Montellano kisasszonynak.

-Mert?

– Mert egy másik nőt szeretek.

Felipe mozdulatlan maradt.

Sebastián elmagyarázta, hogy Guadalajarában töltött ideje alatt ismerkedett meg Beatriz Moralesszel, egy nyomdász lányával. Beatriz szegény lányokat tanított olvasni a családi vállalkozás hátsó szobájában. A kapcsolatot titokban tartotta, mert az apja soha nem fogadott el pénztelen nőt.

„A késés nem kizárólag a híd miatt volt” – vallotta be. „Kaptam egy levelet Beatriztől. Apám azzal fenyegetőzött, hogy bezárja a nyomdát, ha valaha is újra lát.”

– És mit tervezel tenni?

– Könnyebb lenne feladni.

– Nem azt kérdeztem, hogy mi lenne az egyszerűbb.

Sebastian lesütötte a tekintetét.

– Feleségül akarom venni Beatrizt.

Felipe olyan erős megkönnyebbülést érzett, hogy kénytelen volt az asztalra támaszkodni. De gyorsan visszanyerte az önuralmát.

– Akkor ma elmondod az igazat. Catalina nem érdemli meg, hogy egy olyan férfival kezdjen házasságot, aki egy másik házban akar élni.

Sebastian mindkét család előtt beszélt. Don Tomás megalázva érezte magát, de Catalina leállította, mielőtt jóvátételt követelhetett volna.

– Don Sebastián nem árult el. Alig ismerjük egymást. Árulás lett volna szerelmet színlelni egy üzleti megállapodás teljesítése érdekében.

– Az emberek beszélni fognak – tiltakozott az anyja.

– Az embereknek nem kellett volna átélniük azt a házasságot.

Felipe csodálta a határozottságát, de hallgatott.

Don Tomás bejelentette, hogy hajnalban indulnak. Mivel a látogatás célja eltűnt, nem volt ok arra, hogy ott maradjanak.

Felipe meg akarta kérni őket, hogy maradjanak.

Egy szót sem tudott szólni.

Catalina a szoba túlsó végéből figyelte. Várta a jelét, egy szavát, bármilyen bizonyítékát annak, hogy a közös pillanataik jelentettek valamit.

Felipe lenézett.

Ez volt a válasza.

Órákkal később Catherine elrendelte, hogy zárják be a bőröndjeit.

Ahogy leszállt az éj, Izabella bement a szobájába.

Azért mész el, mert apám nem tud beszélni?

Katalin szomorúan elmosolyodott.

– Elmegyek, mert nem maradhatok ott, ahol senki sem kért meg.

– Szeretném, ha maradnál.

A lány megölelte. Catalina úgy érezte, megszakad a szíve.