– Akkor ne vesztegesd az időt – felelte Mercedes.

Ezek a szavak arra kényszerítették, hogy feladja azt a reményt, hogy a kegyetlenség egyszerűen csak ellenszenv.

Összepakolt egy táskát, pénzt rejtett a ruhája bélése alá, és úgy döntött, elmegy a faluba hintót keresni. Nem állt szándékában örökre elszökni. Olyan helyen akart beszélni Arthurral, ahol senki sem hallhatja.

Gonzalo a szolgálati lépcső mellett találta meg.

– A férjed már keres valakit, aki megvizsgálja a fejed. Nem akarsz több okot adni neki.

–Engedj át.

Kirapta a kezéből a táskát. Amikor Valentina megpróbálta visszaszerezni, addig szorította a csuklóját, amíg térdre nem esett.

Ez volt az a csapás, amelynek Mercedes közbeavatkozás nélkül tanúja volt.

Aztán bezárták Valentinát a szobájába. Eulalia megtartotta a kulcsot. A fiatal nő hat napig alig bírt egy csészét tartani a bal kezében.

Tomasa, a konyhalány, elkezdte neki az ételt odahozni a tányérok alá rejtve. Talált egy gyertyacsonkot és némi papírt is.

– Nem tudok levelet kiadni – suttogta. – Mindent ellenőriznek. De megpróbálom figyelmeztetni Teresát.

Valentina leírta az eseményeket és a dátumokat. Összehajtotta a lapokat, és beletette őket egy könyvbe. Ha valakinek sikerülne eltüntetnie a házból, legalább lenne valami több, mint pusztán a kínzóinak verziója az eseményekről.

Arturo egy hideg kora reggelen tért vissza, majdnem egy hónappal korábban a vártnál.

A levelek nyugtalanították. Összehasonlította néhányat Valentina házasságkötésük előtt adott üzenetével, és eltéréseket talált. Ráadásul egy hitelező felkereste, hogy behajtsa Gonzalo adósságait, és elhallgatta a kereskedő és a lánya nevét.

Arturo azért vásárolta meg a váltókat, hogy megakadályozza testvérét a családi vagyon veszélyeztetésében. Ezután lemondta kötelezettségeit, és bejelentés nélkül megkezdte hazafelé tartó útját.

„Hol van a feleségem?” – kérdezte, miközben belépett.

Mercedes egy kendőbe burkolózva jelent meg.

– Pihenek. Nehéz heteken voltunk túl. Annak a lánynak segítségre van szüksége.

– Akkor látni akarom őt.

Mielőtt további magyarázatokat hallott volna, felment az emeletre. Eulalia az ajtó előtt találta magát, amint egy kulcsot vett elő a zsebéből.

Arturo levette.

– Miért van kívülről lezárva?

A nő nem válaszolt.

Valentina az ablaknál állt. Amikor meglátta, olyan gyorsan ugrott fel, hogy a széknek csapódott. Bal kezét a ruhája redőibe rejtette.

Körülnézett a hideg szobában, a kevés takaróval borított ágyon és az érintetlen étellel teli tányéron. Úgy tűnt, a felesége ítélethirdetésre vár.

– Valentina, nem azért jöttem, hogy megbüntesselek.

Alig lélegzett.

Arturo lépett egyet. Valentina hátralépett, megbotlott a szőnyeg szélében, és az ablaknak támaszkodott. Lecsúszott az ingujja.

Látta a sötét foltokat a csuklója körül.

Nem fogadta el. Kinyújtott karokkal állt előtte.

– Ki tette ezt veled?

Elestem.

Arturo a kulcsra nézett, amit még mindig a kezében tartott.

– És ezért zártak be?

Valentina sírni kezdett.

– Azt mondták nekem, hogy beleegyeztél.

A szégyen hasított a mellkasába, mielőtt haragot érzett volna. Azért tudta elhinni, mert maga a férfi tanította meg a távolságtartásra.

– Nem vagyok az. De megértem, miért gondoltad, hogy igaz lehet.

Valentina most először nézett rá anélkül, hogy megpróbálta volna összeszedni az arcát.

– Gonzalo volt az. Az anyja is ott volt.

Arturo megparancsolta a kandalló begyújtását, hívatta az orvost, és Teresa megtalálta. Megkérdezte, hogy Valentina szeretné-e, ha Tomasa nála maradna, amíg összegyűjti a családot.

A nő bólintott. Aztán elővette a könyvet, és átnyújtotta neki a lapokat.

– Ne csak másokra hallgass többé.

Arturo két kézzel kapta el a történetet.

Hajnali 3-kor Mercedes és Gonzalo a főcsarnokban találták meg. Jelen volt az igazgató és több szolga.

– Feleslegesen kínos helyzetbe hozol minket – tiltakozott Mercedes.

Arturo otthagyta a váltókat az asztalon.

– Gonzalo, tudok az adósságaidról és az ígéretről, amit a kereskedőnek tettél.

A bátyja elvesztette a mosolyát.

– Meg tudom magyarázni.

– Azt is elmagyarázod, miért küldtél leveleket, amelyekben a feleségemnek adtad ki magad.

Mercedes felemelte a hangját.

–Ő írta őket. Képtelen uralkodni az idegein.

Arturo Valentina hiteles cetlit a váltó mellé helyezte.

–A különbségek gyanút keltettek bennem. A zárt ajtó és a sérülései elárulták, hogy ennél sokkal többről van szó.

Tomasa előlépett a bejárat felől.

–Kivettem egy levelet a tűzből. Nem égett el teljesen.

Elővett egy darabot, amit a ruhái között rejtegetett. Arturo felismerte Valentina kézírását és a szavakat, amelyekkel arra kérte, hogy vigye a fővárosba.

Eulalia megtörte a csendet, amikor az adminisztrátor megkérdezte tőle, hogy ki rendelte el az e-mail ellenőrzését.

– Don Gonzalo. Nem írtam semmit.

A fiatalember felé fordult.

-Csendben maradj!

Arturo közbelépett.

– Nem fogsz itt többé senkit fenyegetni.

Gonzalo megpróbálta ellökni. Arturo megragadta a kabátját, és elrántotta a szobalánytól. Egy pillanatra meg akarta ütni. Aztán meglátta Valentinát az ajtóban, aki Tomasának támaszkodott, és elengedte.

Nem kellett további erőszaknak szemtanúja lennie ahhoz, hogy tudja, meghallgatták.

– Ő a bátyád – mondta Mercedes. – Nem fogod tönkretenni a családodat egy vagyontalan lány miatt.

Valentina válaszolt, mielőtt ő válaszolt volna.

–Amikor a fiad megbántott, ő is a családomhoz tartozott. És te hagytad, hogy megtegye.

Mercedes lesütötte a szemét.