A hoteligazgató kidobta az egyszerű külsejű fiatal nőt… nem sejtve, hogy hamarosan az új tulajdonosként tér vissza, és azonnal kirúgja őt!

3. rész
Daniela sötét nadrágot és világos blúzt viselt, és anyja jegyzetfüzetét cipelte a hóna alatt.
Nem kellett megváltoztatnia a külsejét ahhoz, hogy Mauricio felismerje.
„Ő a lányom, Daniela Ledesma Robles” – mondta Ernesto.
„Sokan Daniela Roblesként ismerik a szakmai munkáját.”
Carmen a szájához kapta a kezét.
Most eszébe jutott a tinédzser, aki Beatriz temetése után hagyta el a szállodát. Felismerte, ahogy a poharát tartja, ahogy a fejét oldalra dönti, amikor figyel.
Mauricio megpróbált felállni.
„Mr. Ledesma, valami kavarodás történt a foglalással.”
Ernesto egy intéssel megállította.
„A kérést egy hiba miatt várakoztattuk az irodámban.
” „Ezt már ellenőriztük.”
Daniela letette a jegyzetfüzetet az asztalra.
„Kérhetett volna megerősítést.”
„Úgy döntött, hogy gúnyolódik velem, és elküld haza.”
Mauricio megnedvesítette az ajkát.
„Nem tudtam, hogy maga…” –
elhallgatott.
Daniela várt néhány másodpercet.
„És mi van, ha nem a lánya?”
Senki sem válaszolt.

A tanácsadó elmagyarázta, hogy a megbeszélésen a belső felülvizsgálat előzetes eredményei is el lesznek oszlatva. Mauricio megkapta a másolatokat, és válaszolni tudott.
Daniela beszélt a kizárásokról, a Rosa elleni jelentésről és az esküvőről.
Az utóbbihoz ragaszkodott.
„Az esemény az én felelősségemre zajlott le.”
„Akkor el kell ismernie azokat, akik lehetővé tették” – válaszolta Daniela.
„Carmen telefonált, a szakács elrendezte az alternatívákat, a koordinátor pedig megszerezte a pár jóváhagyását.”
Carmen összekulcsolt kézzel tartotta a kezét.
Nem volt hozzászokva, hogy a nevét hallja abban a szobában.
Utána áttekintették a mosodai szerződést.
Nem az árkülönbség volt az egyetlen probléma. Voltak benyújtott, nyomon követés nélküli kárigények, indoklás nélküli meghosszabbítások, és az aláírt dokumentumokban tagadott családi kapcsolat.
Mauricio Ernestóra nézett.
„Újratárgyalhatunk.”
A tanácsadó átadta az összeférhetetlenségi nyilatkozatot.
„Először is, el kell magyaráznia ezt.”
A menedzser elhallgatott.

Daniela nem vádolta olyan bűncselekményekkel, amelyeket még nem vizsgáltak ki. Arra korlátozta magát, amit be tudtak bizonyítani.
A pozíciójával kapcsolatos döntést hivatalosan is közölték, a HR-osztály intézte az eljárást és az eszközök átadását.
„A továbbiakban nem fogja vezetni a szállodát” – mondta.
„Adja át a kulcsokat és a hozzáférést az adminisztrációs irodához.”
Mauricio elővette a kulcstartóját a zsebéből.
A kopogás az asztalon halk volt, de mindenki hallotta.
A személyzeti vezető kíséretében távozott, gúnyolódás és a pillanat élvezetére összegyűlt nézők nélkül.
Daniela nem követte.
Még túl sok volt a megoldandó feladat.
Ernesto szót kért, mielőtt berekesztette volna az ülést.
„Egy bevételi kimutatás szerint minden rendben van.”
Carmenre és a régóta alkalmazottakra nézett.
„Meg kellett volna kérdeznem, hogy mibe került nekik ezt a bevételt keresni.”
Daniela most először hallotta apját elismerni a felelősséget anélkül,

hogy elbújna a sok családnak biztosított munkahelyek mögé.
A változtatások tovább tartottak, mint az elbocsátás.
Megvizsgálták a mosodai panaszokat, és az ajánlatok összehasonlítása után egy másik szolgáltatást szerződtettek. Megnyitottak egy csatornát a problémák bejelentésére anélkül, hogy az érintett vezetőn keresztül kellett volna intézkedniük.
Carmen ajánlatot kapott vezetőhelyettesi pozícióra, fizetésemeléssel, egyértelmű felelősségi körökkel és olyan feladatokra való képzéssel, amelyeket korábban nem végzett.
Elolvasta a teljes dokumentumot.
„Továbbra is kapcsolatban akarok maradni a vendégekkel.”
Daniela elmosolyodott.
„Pontosan ezért akarlak itt látni.”
Rosa megerősítést kapott arról, hogy nincs fegyelmi eljárás az ügyében. Azt is kinevezték, hogy meghatározott időn belül felügyelje a leszállított ágyneműk minőségét.
Szakértelmét már nem csak akkor használták, ha valaki távol volt.
Egy délután Carmen megtalálta Danielát a kertben.
„Felismerhettelek volna.”
„Tizenkét éve már.
” „Az édesanyád örülne, ha itt látna.”
Daniela lenézett a nyitott jegyzetfüzetére.

„Még mindig fáj, hogy elment.
” Carmen leült mellé.
Nem kérte, hogy hagyja abba a sírást.
A kert újra megnyílt, miután megjavítottak egy szivárgást, ellenőrizték a padlót és helyreállították a bútorokat. A Beatriz által kiválasztott páfrányok a helyükön maradtak.
Ernesto segített elhelyezni egy Talavera cserepet a bejáratnál.
Amikor végzett, a lányát figyelte.
„Azt hittem, ha neked adom a szállodát, az mindent elintéz, amit befejezetlenül hagytunk.
” Daniela megsimogatta a levelet.
„Kezdhetjük azzal, hogy együtt eszünk anélkül, hogy a foglalkozásról beszélnénk.”
Bólintott.
Néhány héttel később egy nő lépett be kopott szandálban és bevásárlószatyrokkal a kezében. Megállt, mielőtt elérte volna a pultot.
Információkat keresett, hogy megünnepelje lánya ballagását.
Emiliano kijött, hogy üdvözölje, és széket kínált neki. Carmen vizet hozott neki.
Daniela a teraszról figyelte az eseményeket, közbeszólás nélkül.
A nő zavartan magyarázni kezdte a költségvetését.
Senki sem nézte meg a cipőjét.
Senki sem kérdezte meg tőle, hogy kinek a rokona.
Daniela becsukta anyja jegyzetfüzetét, és az ölébe tette.
Hazatérése óta most először tudott nyugton ülni, és hallgatni a szálloda üdvözlő bejelentését.