Michael tekintete egy pillanatra megakadt a lány remegő kezén, majd visszafordult a férfihoz. Nem a ruha, nem az autó. Csak a tények.
– Kérem a forgalmi engedélyt is, Sterling úr. És megkérhetem, hogy állítsa le a motort? – mondta Michael, miközben a hangja teljesen semleges, de határozott maradt.
A férfi idegesen felnevetett. – Komolyan mondja? Azt hiszi, lopott az autóm? Mondtam, hogy sietek!
– A motort. Legyen szíves – ismételte meg Michael, miközben a keze ösztönösen, de nem fenyegetően a rádiója felé mozdult.
Sterling dühösen leállította a motort. Ebben a pillanatban Daniel is odaért az autó jobb oldalához. Bekopogott az ablakon a lány felőli oldalon. A lány összerezzent, de nem húzta le az ablakot.
– A lányom, rendben? – förmedt rájuk Sterling. – Családi vita volt, hazafelé viszem. Most már elmehetünk?
Daniel átszólt az ablakon keresztül: – Jó estét! Megkérhetem a hölgyet, hogy igazolja magát?
– Kiskorú, nincsenek nála az iratai! – csattant fel a férfi, akinek a hangjában már nemcsak arrogancia, hanem enyhe pánik is vibrált.
Michael és Daniel egymásra néztek az autó felett. A tekintetükből teljes egyetértés sugárzott. A régi reflexek helyét átvette a kiképzés és a valódi rendőri ösztön.
– Sterling úr, kérem, szálljon ki az autóból, és jöjjön hátra a jármű mögé – mondta Michael.
– Még mit nem! Felhívom az ügyvédemet! Maguknak fogalmuk sincs, kivel szórakoznak! Tönkreteszem a karrierjüket!
– Szálljon ki. Most. – Michael hangja olyannyira határozott és ellentmondást nem tűrő volt, hogy a férfi, hiába a drága öltöny és a fenyegetőzés, végül engedelmeskedett.
Amíg Michael a jármű mögött tartotta és igazoltatta a férfit, Daniel kinyitotta az anyósülés ajtaját. Leguggolt, hogy egy magasságban legyen a rémült lánnyal.
– Hogy hívnak? – kérdezte lágyan.
A lány ajka remegett. – E-emily…
– Emily, az a férfi az édesapád?
A lány szeme megtelt könnyekkel, és aprót, de kétségbeesetten rázta a fejét. – Nem… nem ismerem. A buszmegállóban álltam… azt mondta, elvisz hazáig, de… de nem arra ment. Amikor ki akartam szállni, bezárta az ajtókat. Azt mondta, ha kiabálok, bántani fog.
Daniel egyetlen pillanat alatt felmérte a helyzetet. A rádiójához nyúlt. – Központ, itt a 7-es egység. Sürgős erősítést kérünk emberrablás gyanúja miatt.
Amikor Sterling meghallotta a rádiózást, megpróbált elfutni a sötétbe, de Michael reflexei hibátlanok voltak. Egyetlen másodperc alatt utolérte, a földre vitte, és hátracsavarta a kezét.
Amikor a hideg acélbilincs rákattant Sterling csuklójára, a férfi arccal a vizes aszfalton feküdt. A méregdrága öltönye átázott és koszos lett. – Maguknak vége! – ordította a földről. – A legjobb ügyvédeim vannak!
Michael lenézett rá, miközben a lábával rögzítette a gyanúsítottat. – A bíróságon majd elmondhatja az ügyvédeinek. Önnek joga van hallgatni.
Perceken belül három rendőrautó érkezett a helyszínre. A lányt biztonságba helyezték és mentőt hívtak hozzá, Sterlinget pedig bevitték az őrsre. A nyomozás során kiderült, hogy a férfi nemcsak emberrablást kísérelt meg, de egy kiterjedt, fiatal lányokat célzó emberkereskedő hálózat egyik kulcsfigurája volt, aki a gazdagságát és a társadalmi státuszát használta álcaként. Az arroganciája és a drága autói miatt soha senki nem gyanakodott rá.
Senki, kivéve két rendőrt, akik megtanulták a leckét.
Befejezés
Két nappal az eset után az egész őrs a Sterling-ügyről beszélt. A letartóztatás országos hír lett, és a rendőrség hatalmas dicséretet kapott a gyors és szakszerű beavatkozásért. Michael és Daniel épp a jelentéseiket írták a pihenőhelységben, amikor Robert osztályvezető lépett be az ajtón.
Az arca most nem volt szigorú. Egyenesen a két tiszt felé tartott. – Szép munka volt az éjjel, fiúk. A nyomozók szerint egy tucat lányt mentettek meg ezzel a letartóztatással. A férfi a státuszával akarta megfélemlíteni önöket, de nem dőltek be neki.
– Csak a munkánkat végeztük, uram – válaszolta Daniel halkan, felállva az asztaltól.
– Igen. A munkájukat. Azt, amire felesküdtek – bólintott Robert. – De van valaki az irodámban, aki személyesen is szeretne gratulálni.
Michael és Daniel összenéztek, majd követték a főnöküket a folyosón. Amikor beléptek az irodába, a szívük egy pillanatra kihagyott egy ütést.
Az ablak előtt Margaret állt. Ezúttal nem virágos fejkendőt és régi kabátot viselt. Egy elegáns, sötétkék kosztüm volt rajta, a hátát egyenesen tartotta, és a mellkasán megcsillant egy apró, de annál beszédesebb kitüntetés. Bár civil ruhában volt, minden mozdulatából sütött a katonai fegyelem és a tekintély.
Amikor a két rendőr belépett, ösztönösen kihúzták magukat.
Margaret lassan feléjük fordult, és az arcán egy halvány, elismerő mosoly jelent meg. – Olvastam a jelentést – mondta nyugodt, meleg hangon. – Egy gazdag, befolyásos embert állítottak meg, mert meglátták a félelmet egy kislány szemében. Nem hagyták, hogy a látszat megtévessze önöket.
Michael nyelt egyet, majd lépett egyet előre. – Tábornok asszony… Mi… sosem tudtuk eléggé megköszönni, amit tett. Nemcsak azért, mert nem rúgatott ki minket. Hanem azért, mert felnyitotta a szemünket. Ha ön nincs, mi valószínűleg azon az éjszakán elengedjük Sterlinget, csak azért, mert drága öltöny volt rajta.
