Ez társadalmi kivégzés volt.

Isabel úgy érezte, mindjárt felmondja a szolgálatot a lába.

De előrelépett.

Egy nő üdvözölte.

Izabella válaszolta.

Egy másik úgy tett, mintha nem látná.

Izabella továbbment.

Végül egy ablak mellett kötött ki.

Senki sem közeledett.

Don Federico Valcárcel megjelenéséig.

Arról volt híres, hogy mások botrányait szórakoztatássá változtatta.

– De la Vega kisasszony.

—Don Federico.

– Milyen csodálatra méltó erő volt ma este előállni.

– Miért ne jöhetne?

-Jól…

Szándékosan Álvaróra nézett.

– A házassági terveik hirtelen megváltozása miatt.

Néhányan a közelben hallgatózni kezdtek.

– A terveim folyamatosan változnak – felelte Isabel.

– De nem mindenki vált barátot öt héttel az oltár előtt.

Több elfojtott nevetés hallatszott.

Federico elmosolyodott.

– Legalább a virágokat otthagyták neki?

Isabel még erősebben markolta a ventilátort.

Aztán egy hang hallatszott a férfi mögül.

—Valcárcel.

Federico megdermedt.

Don Alejandro de Monteverde feléjük közeledett.

Harmincnégy éves.

Ezüstbányák, haciendák és kiterjedt földek tulajdonosa Zacatecasban és Guanajuatóban.

Családja címeket kapott a Birodalom alatt, de igazi hatalma nem valamilyen pajzsból fakadt.

Pénzből fakadt.

A kapcsolatokról.

És egy olyan intelligenciáról, amely nála sokkal idősebb üzletembereket tönkretett.

Alejandro ritkán vett részt partikon.

És amikor ezt tette, senki sem hagyhatta figyelmen kívül a jelenlétét.

—Don Alejandro.

Federico megpróbált mosolyogni.

– Csak beszélgettünk.

-Nem.

Sándor megvizsgálta a csészéjét.

– Megpróbáltál megalázni egy nőt, hogy szórakoztasd azokat az embereket, akik holnap pontosan ugyanígy fognak rólad beszélni.

Federico elpirult.

– Nem ez volt a szándékom.

–Akkor az aggasztó, hogy erőfeszítés nélkül sikerül kellemetlennek lennie.

Valaki elfojtott egy nevetést.

Federico nyugdíjba vonult.

Alexander Isabelre nézett.

Nem volt együttérzés a szemében.

Ez volt az első dolog, amiért hálás volt.

– Nem volt szükségem rád, hogy megvédj.

-Tudom.

– Akkor miért tette?

– Mert te magad válaszoltál volna neki, és valószínűleg kegyetlenebb lettél volna.

Izabella majdnem elmosolyodott.

– Ez aggasztott téged?

– Épp ellenkezőleg. Szerettem volna hallani. De unatkozom.

Kinyújtotta a kezét.

– Táncolj velem.

Izabella a pályára nézett.

Aztán körülnézett az egész szobában.

Azonnal megértette, mit jelent elfogadni.

Azon az estén Alejandro de Monteverdével táncolni megváltoztatta a botrányt.

Többé nem csak az elhagyott nő lenne.

Ő lenne az a nő, akit a szobában lévő legelérhetetlenebb férfi nyilvánosan kiválasztott.

„Miért?” – kérdezte.

Alejandro alig közeledett.

– Mert mindenki arra számít, hogy sírni fogsz.

A tekintete megkeményedett.

– És utálok megadni ezeknek az embereknek, amit akarnak.

Isabel a kezébe tette a kezét.

Az egész szoba mintha visszafojtotta volna a lélegzetét.

Alejandro elvitte a központba.

A zenekar keringőbe kezdett.

– Reszketsz – mondta.

– Háromszáz ember figyel engem.

– Akkor te is megnézed őket.

– Inkább nem tenném.

-Csináld meg.

Izabella felnézett.

Megfordultak.

Látta azokat a nőket, akik régen kerülték.

Most izgatottan suttogtak.

Látta, hogy a férfiak meglepetten néznek rájuk.

Aztán meglátta Álvarót.

Fehér volt.

Leonor úgy tűnt, nem kap levegőt.

Alejandro követte a tekintete irányát.

– Azt hitték, összetörtek téged.

– Talán én is így gondoltam ma reggel.

-Nem.

Kezét kissé a dereka felé mozdította.

–Megsérültél. Az már nem ugyanaz.

Izabella ismét ránézett.

– Nem ismersz engem.

– Tévedsz.

-Mint?

– Tudom, hogy mióta édesapja meghalt, két olyan hagyaték számláit vizsgálja felül, amelyeket a nagybátyja jogilag kezel.

Izabella vesztette el a lépést.

Alejandro magához ölelte.

– Azt is tudom, hogy az egyik ilyen ingatlan csődbe jutását megakadályoztad azzal, hogy egy ügyvéddel újratárgyaltad az adósságait, így senki sem tudta meg, hogy a stratégiát egy nő tervezte.

– Ki mondta ezt neked?

– Az okos emberek befektetés előtt kutatást végeznek.

-Befektetni?

Alejandro most először mosolygott.

– Majd holnap beszélünk.

Amikor a keringő véget ért, megcsókolta a kezét.

– Meglátogathatom őt három órakor?

Az egész szoba hallotta.

Izabella megértette a mozdulatot.

— Három órakor.

Másnap reggelre a botrány gyökeresen megváltozott.

Most már senki sem kérdezte, miért hagyta el Álvaro Isabelt.

Mindenki azt kérdezte, miért akarja Alejandro de Monteverde meglátogatni.

Pontosan három órakor érkezett.

Doña Mercedes majdnem elájult, amikor négyszemközt kérte, hogy beszélhessen Isabellel.

Alejandro egy mappát tett az asztalra.

– Szeretnék egy megállapodást ajánlani neked.

Izabella felvonta a szemöldökét.

– Azt hittem, ez egy társasági látogatás.

–Utálom a társasági látogatásokat.

Kinyitotta a mappát.

Három birtokról származó jelentéseket tartalmazott.

– Szükségem van valakire, aki ezt felülvizsgálja.

– Vannak adminisztrátorai.

„Vannak embereim, akik húsz éve biztosítanak arról, hogy minden tökéletesen működik. Ez azt jelenti, hogy valamelyikük lop.”

Izabella olvasni kezdett.

Néhány perccel később egy számra mutatott.

-Itt.

-Hogy?

– A kukoricatermés tizenkét százalékkal csökkent, de a szállítási költségek harminc százalékkal nőttek.

Alejandro elmosolyodott.

-Pontosan.

– Ezt már tudtam.

– Tudni akartam, mennyi idő alatt fogod látni.

Izabella becsukta a mappát.

– Nem szeretem, ha vizsgáztatnak.

-JÓ.

-JÓ?

– Azok az emberek, akik dühöngés nélkül elfogadják a titkos próbákat, gyakran túlságosan is engedelmesekké válnak.

A következő hetekben Alejandro rendszeresen látogatta a házat.

Üzleti elsőség.

Aztán, mivel egyikük sem talált meggyőző okot arra, hogy abbahagyja.

Meghallgatta a véleményüket.

A lány ellentmondott neki.

Még erőteljesebben ellentmondott neki.