És alatta Mariana, Inés anyjának az aláírása szerepelt.

Bíznál Jacintában ezek után? Kommentelj és keresd a 2. részt, mert a legrosszabb árulás a családon belülről származott.

2. RÉSZ
Esteban az éjszakát azzal töltötte, hogy összehasonlította az aláírást Mariana által megtartott levelekkel. A hasonlóság nyugtalanító volt, de bizonyos vonásai merevnek tűntek, mintha valaki túl gondosan másolta volna őket.

–Mariana soha nem adta volna el a forrást anélkül, hogy szólt volna nekem.

– Talán nem ő adta el – felelte Jacinta. – Aki ezt kitervelte, azt akarja, hogy még egy halott nőben is kételkedj.

A térkép egy négy nap múlva esedékes bírósági tárgyalást jelzett San Jacintóban. Ramiro Castañeda, a szomszédos ranch tulajdonosa, állítólag hét évvel korábban aláírt szerződés alapján követelte a vízjogokat.

Esteban azonnal szembe akart szállni vele, de Jacinta megállította.

„Az apám tette ezt. Megfenyegette a férfit, aki kirabolta, és végül erőszakos adósnak bélyegezték. Soha többé senki nem említette a hamisított dokumentumokat.”

– Akkor maradjak ülve?

– Bizonyítékokkal kell érkeznie, nem egy golyóval, amit felhasználhatnak ellene.

Azon a délutánon Inés két zöld hajtást talált egy dobozban, ahová Jacintával vadliliomokat ültetett.

– Ha tavaszig virágoznak, akkor maradnod kell, hogy megnézd őket.

Jácinta hallgatott.

– Még mindig azt hiszed, hogy hibáztatlak, mert Adela elment?

– Azt hittem.

– Először. Aztán megértettem, hogy te vagy az egyetlen, aki mert eljönni.

A karámból Esteban kihallgatta a beszélgetést. Most először ismerte el, hogy olyan feleséget keresett, mint aki szerszámokat vásárol a ház felújításához. Soha nem kérdezte meg Inéstől, hogy mit akar, és soha nem is tűnődött azon, hogy készen áll-e újra szeretni.

Azon az éjszakán átvágták az északi kerítést, és 32 szarvasmarha tűnt el. A nyomok Ramiro földje felé vezettek, de aztán nyugatra fordultak, egy elhagyatott istállóhoz.

Könyvelési könyveket, jelzáloghitel-másolatokat és vízhasználati szerződéseket találtak. Az egyiken az állt, hogy Esteban eladta a forrást. Az aláírása mellett egy tanúé is volt: Leandro Ortizé, Mariana testvéréé és Inés keresztapjáé.

– A sógorom minden dokumentumot ismert a ranchról – mondta Esteban. – Mariana halála után segített az örökség intézésében.

Jacinta talált egy cetlit: „Végső kézbesítés, október 6.” Még 4 nap volt hátra.

„Nem próbálják meggyőzni, hogy eladja” – figyelmeztetett. „Be akarják bizonyítani, hogy már eladta.”

Visszatérésük után Leandro várta őket a házban. Sötét öltönyt, sáros cipőt viselt, és begyakorolt ​​felháborodást tükrözött az arcán.

– Miért lakik az unokahúgom egy ismeretlen fegyveressel egy fedél alatt?

– Jacinta itt dolgozik.

– Az emberek mást mondanak.

Esteban ökölbe szorította a kezét.

– Amit az emberek mondanak, nem jogosít fel arra, hogy odajöjj és sértegesd őt.

Leandro ideiglenes őrizetért folyamodott. Azzal vádolta Estebant, hogy veszélyezteti Inés örökségét, engedélyezi a szarvasmarha-lopást, és nem megfelelő kapcsolatot ápol egy idegennel.

– Felhasználod a lányomat, hogy átvegye a ranchot.

– Azt védem, ami a nővéremé volt.

Inés megjelent a lépcsőn.

– Anyám soha nem akarta volna, hogy elválaszts engem apámtól.

Leandro kerülte a tekintetét.

Miután elment, Jacinta ki akart menni a házból, hogy ne szítsa a pletykákat. Esteban felkapta a bőröndjét, és visszatette a földre.

–Ha most elmegy, Leandro meg fogja tanulni, hogy ő döntheti el, ki lép be az életembe.

– Nem akarok az oka lenni annak, hogy elveszíted a lányodat.

– Nem te okoztad ezt. És nem hagyom, hogy más hibájáért te hibáztasd magad.

A köztük lévő közelség csak egy pillanatig tartott, de Jacintának ez elég volt ahhoz, hogy lesütse a tekintetét.

Másnap reggel egy neki címzett üzenetet kapott. Egy idős hivatalnok, Basilio Rojas megígérte, hogy magyarázatot ad a ferde jelzésre, ha elmegy az állomás melletti elhagyatott raktárba.

Esteban elkísérte, bár kint várakozott. Basilio elárulta, hogy egy Ramiróhoz köthető hitelcégnél dolgozott. Évekig hamisították az adósságokat, hogy lefoglalják a vízjogokkal rendelkező tanyákat. A ferde nyom arra utalt, hogy a vevőt még a végrehajtási eljárás megkezdése előtt kiválasztották.

„Ki hamisította az El Carrizal-szerződést?” – kérdezte Jacinta.

– Egy Mauro Vega nevű írnok. De hiteles aláírásokra volt szüksége a másoláshoz. Leandro elvitte őket.

Basilio kinyitott egy eredeti feljegyzésekkel teli aktatáskát. Mielőtt átadhatta volna őket, sikolyok hallatszottak kintről. A szomszédos istálló lángokban állt. Esteban és Jacinta segítettek a lovak mozgatásában, miközben valaki ellopta az aktatáskát.

Basilio megígérte, hogy tanúskodik, de még aznap éjjel eltűnt. Egy piros szövetcsíkot hagytak az ágyon a szobájában.

Amikor Esteban visszatért a tanyára, egy hivatalos kocsit talált a ház előtt. Leandrót két vidéki rendőr és egy bírósági jegyző kísérte.

– Ideiglenes rendelkezés van érvényben – jelentette be. – Inés nálam marad, amíg a bíró meg nem állapítja, hogy képes vagy-e megvédeni őt.

A lány Jacintába kapaszkodott.

– Nem akarok menni.

Esteban elolvasta a dokumentumot. Ha ellenáll, az megerősíti az erőszak vádját.

Leandro kikapta Inést Jacinta karjaiból, és feltette a kocsira.

– Ma éjjel nálam fogsz aludni.

Ahogy a kerekek elgurultak, Inés az apjáért kiáltott. Esteban összetörve feküdt az udvar közepén. Jacinta felvette a kislány üdvözlő tábláját a földről.

A hátoldalra Inés titokban ezt írta: „Ne hagyd, hogy Leandro bácsi eladja a házamat.”