3. RÉSZ
Esteban felnyergelte a lovát azzal a szándékkal, hogy követi a szekeret, de Jacinta Relámpago elé helyezkedett.

– Ha betörnek Leandro házába, holnap azt fogják mondani, hogy igazuk volt.

– A lányom fél.

– És szabadon kell érkeznie a meghallgatásra, nem bilincsben.

Esteban a nyeregbe csapott.

–Hat évig azt hittem, hogy minden fájdalomtól megkímélhetlek, ha minden részletet kézben tartok. Adelát választottam, mert kényelmesnek tűnt. Aztán beengedtelek egyetlen éjszakára, és minden, amit elrejtettem, kezdett lebomlani.

– Nem én okoztam a hamisítást.

– Nem. Rávettél, hogy hagyjam abba a színlelést, miszerint egyedül is meg tudnám menteni ezt a ranchot.

Tomás egy sebesült fiatalemberrel bukkant fel az útról. Julián Mercado volt a neve, és Ramironak dolgozott, amíg az megtagadta a szarvasmarhák szállítását.

Julian átnyújtott egy vásárlási bizonylatot, egy kitépett lapot a fizetési könyvből és egy vázlatot a kanyonról, ahol a szarvasmarhákat elrejtették.

„Don Ramiro művezetője elrendelte a kerítések kivágását” – magyarázta. „A piros szalagokat fent kellett hagynunk, és úgy kellett elhelyeznünk, mintha Miss Duarte-ra vonatkozó figyelmeztetés lenne. Azt is elrendelte, hogy vezessük Mr. Villalbát Ramiro birtokára, hogy felfegyverkezve bejuthasson.”

„Miért beszél most?” – kérdezte Esteban.

– Mert tegnap este azt mondták, hogy felgyújtják az istállót a benne lévő lovakkal együtt. Egy dolog megijeszteni egy farmert. Az állatokat élve elégetni egy másik.

Jacinta tanulmányozta az oldalt. A 7-es szám áthúzása megegyezett azzal, ahogyan az állítólagos szerződésben szerepelt. A sarokban Mauro Vega monogramja jelent meg.

Még mindig bizonyítaniuk kellett Leandro részvételét. Tomás emlékezett rá, hogy Mariana egy cédrusfából készült ládában tartotta a személyes iratait. Esteban a temetés után bezárta, és soha többé nem nyitotta ki.

Inés ruhái, fényképei és játékai között megtalálták azokat a leveleket, amelyeket Leandro hónapokkal a nővérének küldött, mielőtt meghalt. Arra kérte, hogy győzze meg Estebant a forrás eladásáról. Mariana ezt elutasította, és figyelmeztette, hogy Ramiro szándékában áll ellenőrizni a régió összes kis tanyájának vízellátását.

Az utolsó levélben Leandro fenyegetést fogalmazott meg: ha a lány nem működik együtt, bebizonyítja, hogy El Carrizal a családi örökségből származik, és részesedést követel belőle.

Találtak egy jegyzetfüzetet is, amelybe Mariana feljegyezte az orvosi időpontjait. Azon a napon, amikor állítólag aláírta az adásvételi szerződést, súlyos fertőzéssel kórházba került Chihuahuában. Egy kórházi nyugta és egy orvosától kapott levél megerősítette, hogy nem járt San Jacintóban.

Esteban lehunyta a szemét.

– Míg haldoklott, a saját testvére ezt készítette elő.

„Leandro árulása nem törli el Mariana szerelmét” – mondta Jacinta. „Épp ellenkezőleg, ezek a levelek bizonyítják, hogy a lánya otthonát a végsőkig védte.”

Hajnal előtt indultak útnak, hogy megmentsék a szarvasmarhákat és tanúkat gyűjtsenek. A kanyonban megtalálták a 32 darab, El Carrizal jelzéssel ellátott, sárral borított szarvasmarhát. A városi seriff beleegyezett, hogy jelentést tesz, és őröket hagyott a helyszínen.

Útban a bíróság felé, egy férfit láttak összeesni a sínek mellett. Basilio Rojas volt. Az arca zúzódásokkal és csuklói sérülésekkel volt tele.

„Felraktak egy tehervonatra” – mondta. „Azt mondták, ha visszajövök, úgy fogok végezni, mint Jacinta apja.”

Leszállt a lováról és letérdelt elé.

– Apám abban a hitben halt meg, hogy senki sem merné elmondani az igazságot.

– Tudom. Megkért, hogy tegyek tanúvallomást, és én megszöktem.

– Nincs joga bocsánatot kérni tőlem.

– Nincs nálam. Csak abbahagyhatom a menekülést.

Épp akkor érkeztek a tárgyalásra, amikor Ramiro bemutatta a hamis szerződést. Leandro Inést maga mellé ültette. A lány Esteban felé rohant, de a jegyző megállította, amíg a bíró engedélyt nem adott neki, hogy odamenjen hozzá.

Mauro Vega kijelentette, hogy látta Estebant és Marianát aláírni a szerződést. Azt állította, hogy az adásvétel egy családi összejövetel után történt.

Esteban ügyvédje megmutatta az orvosi naplót, a kórházi nyugtát és az orvos levelét.

– Hogyan jelentkezhetett be Mariana Villalba San Jacintóban, miközben több mint 200 kilométerre kórházban feküdt?

Mauro azt válaszolta, hogy talán eltévesztette a dátumot.

Jacinta az asztalra tette a Julián által adott fizetési füzetet és a szerződés egy példányát.

–Ezeket a dátumokat ugyanaz a kéz írta. Még a 7-es szám is ugyanolyan metszésű. Ez is hiba?

Ramiro dühösen felállt.

– Annak a nőnek nincs felhatalmazása senkit sem kérdőre vonni!

A bíró leültetésre utasította. Basilio elmagyarázta a görbe jel jelentését, és leírta, hogyan csalták meg a csalárd hitelek több farmert, köztük Jacinta apját is. Julián tanúvallomást tett a szarvasmarha-lopásról, a kivágott kerítésekről és a feljegyzések megsemmisítésére használt gyújtogatásról.

Végül bemutatták Leandro leveleit. Azt próbálta állítani, hogy unokahúga örökségét akarja megvédeni.

– Ramiro megígérte, hogy úgy kezelem a vizet, hogy Inésnek ne ártsak – mondta. – Esteban hagyta, hogy a ranch elpusztuljon.

– Ellopták a marháit, hogy harcképtelennek nevezhesd – felelte Jacinta.

– Csak Mariana leveleiből adtam át néhányat! Mauro másolta le az aláírásokat!

Csend telepedett a szobára. Mauro gyűlölködve meredt Leandróra. Ramiro lehajtotta a fejét.

A vallomás önmagában nem oldott meg mindent, de megerősítette a bizonyítékok állításait. A bíró felfüggesztette a forrással kapcsolatos pert, hatályon kívül helyezte az ideiglenes őrizetbe vételt elrendelő végzést, és elrendelte az ügy iratainak megküldését az Ügyészségre hamisítás, eltulajdonítás, gyújtogatás és szarvasmarha-lopás gyanújának kivizsgálására. Ramirónak, Maurónak és Leandrónak meg kellett jelennie a hatóságok előtt, amíg az eljárás folytatódik.