Egy milliomos farmer váratlanul hazatért… és megtudta, hogyan bánt a menyasszonya az édesanyjával!

1. rész
– Ha kávét szeretne, rendeljen az ajtóból, Amália asszony; ez a konyha már nem arra való, hogy bejöjjön és rendetlenséget csináljon.

Tomás a kilincsen ülő kézzel hallotta a mondatot. Három órával korábban ért vissza a ranchra a tervezettnél, és még mindig poros volt a szempillája.

A félig nyitott ajtón keresztül látta, ahogy anyja leveszi az asztalról a csészét, amit az előbb tett le. Nem vitatkozott. Megigazította a pulóverét, és úgy lépett ki a folyosóra, mintha valami szégyenletes dolgot tett volna rajta.

Jimena ismét a mobiltelefonjára nézett.

Tomás vérét az eresztette meg, hogy milyen természetességgel adták elő azt a jelenetet.

Az El Encino farm 40 percre volt Tepatitlántól. Apja kölcsönökből, aszályokból és hajnal előtt kezdődő munkanapokból építette fel. Tomás 25 éves korában halt meg, 800 hektárt és annyi adósságot hagyva maga után, hogy mindet elveszíthette volna.

Amália ragaszkodott ahhoz, ami megmaradt.

15 munkásnak főzött, vezette a könyvelést, és segített etetni a borjakat, miközben gumicsizmát viselt a ruhája alatt. Az első karácsonykor eladott egy aranyláncot, hogy kiegészítse a fizetési számláját. Tomás sokkal később tudta meg.

15 év alatt majdnem megduplázták a vagyonukat. Még mindig ugyanazt a kisteherautót vezette. Az anyja még mindig kávésüvegekben tárolta a magokat, és napozott a férjével ültetett zöldségeskert előtt.

Jimena megjelent egy guadalajarai állatkiállításon. Az apja disztribúciós cégénél dolgozott, tudott tárgyalni, és olyan módon tudott odafigyelni rá, hogy az apja érdekesnek érezte magát, még akkor is, amikor az állati takarmányról beszélt.

Egy év randevúzás után Tomás egy gránátalmafa alatt kérte meg a kezét.

Jimena megölelte Amaliát, mielőtt felhúzta a gyűrűt.

-Úgy fogok gondoskodni róla, mintha az anyukám lenne.

Miközben az esküvőre készültek, beköltözött a ranchra. Megérkeztek a függönyök, bútorok és edények, amiket senki sem mert használni. Tomás ezeket a változásokat a családalapítás örömének nézte.

Azon a délutánon anélkül lépett be, hogy csókkal üdvözölte volna.

– Miért kell anyukámnak engedélyt kérnie, hogy kávét főzzön?

Jimena felemelte a fejét. Arckifejezése alig változott.

„Nem az volt.” „
Épp most fejeztem be a takarítást, és majdnem megcsúszott.”

Tomás a száraz padlóra nézett.

– Hallottam még valamit.

– Nos, kérdezd meg tőle.

Egy szalvéta szélét hajtogatta.

– Durván beszélt veled?

Amália kerülte a tekintetét.

– Izgul az esküvő miatt.

– Nem ezt kérdeztem.

Az anyja ismét kisimította az anyagot.

– Nem akarom, hogy miattam veszekedjenek.

Tomás bűntudatot érzett, de még mindig hinni akart abban, hogy egyetlen vita szemtanúja volt.

Azon az estén világossá tette, hogy az anyja bármikor használhatja a konyhát, amikor csak akarja. Jimena bocsánatot kért előtte, és mosolyogva kávét szolgált fel neki.

A következő napokban azonban elkezdte látni azt, amit korábban figyelmen kívül hagyott.

Amália néha egyedül evett délutánonként. A barátnője, Beatriz hetek óta nem látogatta meg. Amikor Tomás megkérdezte, Jimenának volt válasza: fáradtság, gyomorproblémák, pihenésre vágyott.

Pénteken a mosdókagyló mögött sírva találta Chelát, a 12 éve velük dolgozó munkást.

-Mi történt?

Tagadta, és folytatni akarta a ruhák teregetését.

Tamás tartotta a kosarat.

– Chela, mondd el!

– Az anyja konchát kért uzsonnára.
– A hölgy azt mondta, először kérdezzem meg, hogy maradt-e.

Letette a kosarat a földre.

– Mióta történik ez?

– Hónapokig.

Chela félelemmel teli szájjal kezdett beszélni. Elmesélte, hogyan mondta le Jimena Beatriz látogatásait anélkül, hogy értesítette volna Amaliát. Hogyan rendelte el, hogy külön szolgálják fel az ételt. Hogyan hívta fel zavartan a munkások előtt, valahányszor eszébe jutott valami kellemetlen.

Tomásnak ekkor eszébe jutott egy ajtó, ami túl sokáig volt zárva.

– Befejezték már anyukám szobájának felújítását?

Chela elviselhetetlen szomorúsággal nézett rá.

A mosókonyha melletti kis hálószobába vezette. Ott hevert Amália papucsa, a kötése és egy olyan keskeny ágy, hogy a takaró a padlóig ért.

Aztán kinyitották a gyümölcsössel szemben lévő szobát.

Nem volt mód a megjavítására.

Volt egy új íróasztal, minták az esküvői meghívókhoz, és Jimena fényképe ott, ahol korábban az apja portréja volt.

2. rész
Thomas az ajtóban maradt, amíg az anyja meg nem jelent mögötte.

– Én is jól alszom itt, fiam.

A mosógép forogni kezdett a fal túloldalán. A zajtól üvegcsörömpölés hallatszott a komódon.

Amália lesütötte a tekintetét.

Tomás nem kérdezte meg tőle, miért hallgatott. Hirtelen eszébe jutott, hányszor mondta neki, hogy később beszélni fognak, amikor a lány megpróbált mondani neki valamit, miközben ő a szarvasmarha-árakat ellenőrizte.

– Vissza akarsz menni a szobádba?

Az anyja egy darabig bólintott.

–Hiányzik, hogy lássam a fákat, amikor felébredek.

Még aznap délután visszahozták a bútorait. Tomás vitte a ládákat, és a pulóverek között megtalálta azt a jegyzetfüzetet, amelybe Amalia feljegyezte a tanya első kiadásait, miután megözvegyült.

Felismerte a kézírását egy élelmiszerszámla mellett.

Alatta azt írta, hogy cipőt fog venni, ha megengedheti magának.

Becsukta a jegyzetfüzetet, mielőtt a lány meglátta volna a sírását.

Jimena éppen akkor érkezett meg, amikor a portrét akasztották fel.

– Miért vetted el a holmijaimat?

– Mert ez anyukám szobája.

– Az ő kényelme érdekében változtattam meg.

Tamás az ablakra mutatott.