– Nem úgy. Tetszik neked az a férfi.

– Épp most ismerkedem vele.

– Akkor lassan ismerkedj meg vele, de ne megszokásból ijesztgesd.

Az igazság Alejandróról egy átlagos délutánon derült ki.

Jimena a teherautóra várt, amikor egy kolléganő odalépett hozzá a telefonjával a kezében.

– Jársz Alejandro Cárdenas-szal?

– Igen. Miért?

„A Cárdenas, Ibarra & Associates partnere! Megjelent egy üzleti magazinban. A cége hatalmas vállalatokat képvisel.”

Azon az estén Jimena utánanézett a nevének.

Interjúkat, díjakat és rendezvényekről származó fényképeket talált. Az egyiken két gyönyörű nővel jelent meg, akik olyan eleganciával voltak öltözve, ami Jimenából hiányzott.

Azt mondta magáról, hogy ügyvéd. Azt sosem említette, hogy Jalisco egyik legismertebb vállalati peres ügyvédje.

Jimena elképzelte magát ezeken a megbeszéléseken, de nem látta magát.

Későn kezdett válaszolni az üzeneteire. Két kiruccanást is lemondott, és anyja egészségi állapotát használta fel kifogásként.

Alejandro egy pénteken megjelent a lakásán egy doboz levessel.

– Tudom, hogy nem hívtál meg. De túl sokat dolgozol, és gyanítom, hogy nem vacsoráztál jól.

– Nem jelenhetsz meg csak úgy bejelentés nélkül.

Doña Teresa kiáltott a konyhából:

„Engedd be a fiút! Ha hozott ennivalót, akkor már félig-meddig engedélye van.”

Alejandro velük vacsorázott a kis nappaliban. Türelmesen válaszolt Doña Teresa kérdéseire, csodálta a növényeit, és rizst és babot evett össze nem illő tányérokról.

Egyszer sem tűnt kellemetlenül érezhetőnek.

Amikor az anya elment, Alejandro Jimenára nézett.

—Mi történik?

-Semmi.

– Elsodródsz.

Jimena mély levegőt vett.

– Megtudtam, hogy ki maga.

– Ugyanaz a férfi vagyok, mint a ferde nyakkendővel.

– Ön az egyik legfontosabb ügyvédi iroda partnere. Magazinokban szerepel. Olyan helyekre is eljut, ahol én azt sem tudnám, melyik villát használjam.

-Ez nem változtat azon, hogy ki vagyok.

– Változtasd meg, ki várja el tőlem, hogy veled legyek. Egy nap majd megunod. Szégyellni fogod, hogy recepciós vagyok, hogy buszozok, vagy hogy nem ismerek fontos embereket.

Alejandro gyengéden félbeszakította.

– Jimena, nézz rám!

Engedelmeskedett.

–Tudom, hogy ki maga. Te vagy az a nő, aki tornacipőben jelent meg egy drága étteremben anélkül, hogy megpróbált volna elegáns külsőt kölcsönözni magának. Szeretettel beszél az édesanyjáról, tisztelettel a betegeiről, és csillogó szemmel a könyvekről. Évek óta te vagy az első ember, aki kapcsolatok, pénz vagy szívességek nélkül beszél velem.

Jimena érezte, hogy könnyek kezdenek hullani a szeméből.

–Nem azért kerestelek, amid van. Azért kerestelek, aki vagy. Van különbség.

– Nem tartozom a te világodhoz.

– Ne te döntsd el, hová tartozom. Ha ennek vége lesz, része akarok lenni a döntésnek.

Könnyek között nevetett.

Alejandro kezet nyújtott neki.

– Nem ígérek neked tökéletes életet. Csak azt ígérem, hogy nem kérlek arra, hogy valaki mássá válj.

Jimena beleegyezett, hogy tovább próbálkozik.

A következő hónapok boldogok voltak, de nem könnyűek.

Egyikük otthonában tartott vacsora közben meghallotta egy nő mormolását:

–Senki sem gondolta volna, hogy Alejandro egy ilyen… átlagos emberrel fog összejönni.

Jimena úgy tett, mintha nem hallaná. Később, amikor kettesben maradtak, elmesélte, mi történt.

Alejandro szembe akart szállni a nővel, de a nő megállította.

– Nem kell megvívnod az összes csatámat.

– Akkor mondd el, mire van szükséged.

– Ne tégy úgy, mintha a világ mindig kedves lenne hozzám.

– Nem fogok színlelni. De azt sem hagyom, hogy elhitesse veled, hogy kevesebbet érsz.

Az igazi próbatétel egy kora reggel jött.

Doña Teresa erős mellkasi fájdalomra ébredt. Jimena hívta a mentőket, és remegve érkezett a kórházba.

Az orvosok súlyos elzáródást észleltek. Sürgős beavatkozásra volt szükség.

Jimena három éjszakát töltött az ágy mellett ücsörögve, alig aludva. Felvette a klinikáról érkező hívásokat, beszélt az ápolókkal, és amikor zavartan felébredt, fogta anyja kezét.

Alejandro lemondott egy üzleti utat, és ott maradt.

Ételt hozott, megkért egy kardiológust, hogy szakzsargon nélkül magyarázza el a kezelést, majd amikor Jimena már nem volt ereje a székben maradni, leült a földre mellé.

Nem próbált mindent pénzzel megoldani. Utánanézett a lehetőségeknek, beszélt szociális munkásokkal, és segített feldolgozni a biztosítási igényt, amelyet a klinika adminisztratív hiba miatt elutasított.

A harmadik éjszaka Jimena a vállára támaszkodva ébredt fel.

– Nem kellett volna maradnod.

– Meg akartam csinálni.

„Anyámnak hosszú ideig szüksége lesz gondozásra. Lesznek gyógyszerek, időpontok, költségek. Problémát fogok jelenteni.”

-Enyhülés.

– Alejandro…

– Az édesanyád nem probléma. Ahogy a fáradtságod sem. És szeretni valakit nem azt jelenti, hogy tehermentesen kell megérkeznie.

A műtét sikeres volt. Doña Teresa 10 nappal később hazatért.

Jimena azonban ismét elkezdett távolságot tartani. Meggyőződve arról, hogy Alejandrót védi, fontolóra vette, hogy megszakítja a kapcsolatot, mielőtt a férfi rájönne, mennyit jelent neki az élete.

Észrevette a változást, de nem gyakorolt ​​rá nyomást. Csak napi egy üzenetet küldött:

„Itt vagyok, amikor csak beszélgetni akarsz.”

Ebben a csendben értette meg Jimena az igazságot.

Oly sok éven át gyakorolta az elutasítást, hogy most Nagy Sándor nevében utasította el önmagát. Félelmét óvatosságnak és annak a szokásnak nevezte, hogy eltűnik, mielőtt bárki feladhatná az áldozatát.

Egyik vasárnap találkozni kért vele a háza közelében lévő szabadtéri piacon.

Alejandro két kávéval érkezett. Gyümölcsöt, kenyeret és virágot árusító standok között sétálgattak anélkül, hogy sokat beszélgettek volna.