Egy rongydarabbal betekerte a nyelet. Visszatért a patakhoz, és kevesebbet vitt magával.

Másnap egy megfeketedett magot ásott ki.

Ramona elsétált mellettem, miközben én néztem.

– Szerezhetnék neked egy helyet egy házban. Adnának neked ételt, ha segítesz a konyhában.

Inés Jacintára gondolt, mások ételeire, és arra, hogy kötelessége hálásnak lenni akkor is, ha éhes.

– Még néhány napig szeretnék próbálkozni.

Nem úgy mondta, mint egy hősnő. Attól félt, hogy elutasította az egyetlen bizonyosságot.

Tomás visszatért, hogy befejezze a tetőt. Ellenőrizte a sorokat, a talajt és a patakhoz vezető ösvényt.

„Keményen dolgozol” – mondta. „De a víz nem jut el oda, ahová kellene.”

Megtanította neki, hogyan kell kisebb területen betakarítani a termést.

Miközben köveket pakoltak, egy kődarab jelent meg a szélére helyezve. Mögötte egy másik volt.

Inésnek eszébe jutott a fal melletti sor.

Tamás letérdelt.

– Valaki elrendezte ezt.

A lány aznap délután már nem ültetett.

Másnap a kövek mentén haladva gyomokat távolított el. Talált egy keskeny hasadékot, amely tele volt földdel és gyökerekkel.

Egy vastag gyökér ellenállt a húzásnak.

Inés felemelte a szerszámot, de megállt. Eltörhetne az éle.

Megjelölte a helyet, és elindult, hogy megkeresse Tomást.

Hozott egy ásót és egy vésőt. Lassan dolgoztak, mígnem egy régi csövet találtak.

– Egy öntözőárok – mormolta. – Valaki vizet hozott ide.

Inés a kabinra nézett.

– Szóval, lehetséges volt korábban növényeket termeszteni?

– Úgy tűnik. Még meg kell néznünk, honnan jött a víz, és hogy újra meg tudjuk-e nyitni az átkelőt.

Nem ígért többet, mint amennyit tudott.

De ez a kétség több reményt adott neki, mint mindazok a mondatok, amelyekkel arra kérték, hogy adja bele magát.

Alulról kezdték. Eltakarították a sarat, kiegyenesítették az oldalakat, és jelzőtáblákat hagytak ott, ahol a megtisztított szakasz véget ért.

Néhány kő eltört. Egy délután újra kellett csinálniuk egy egész hurkot.

Inés a földre csapta az ásót.

– Soha nem végzünk!

Tomás megvárta, amíg abbahagyja a sírást.

– Ma megtaláltuk a gyenge pontjait. Holnap nem kezdünk bele anélkül, hogy tudnánk.

A kezére nézett, majd a vezetékre.

Apránként megtanulta, hogy mit tud egyedül megcsinálni, és mire kell várnia.

Éjszaka Mercedes házában kezdett aludni. Az asszony otthagyott a közelben egy lámpát és egy széket, ahová elhelyezhette a portréját.

Senki sem kérdezte meg tőle, hogy mennyi koszt takarított fel, mielőtt felszolgálta neki a vacsorát.

Egyszer kiöntötte az atolét az asztalterítőre. Olyan gyorsan felállt, hogy a szék a földre zuhant.

Mercedes elvette az edényt, és keresett egy rongyot.

– Hozz egy másikat, hogy kitakaríthassunk.

Inés, miközben az asztalt törölgette, várta a leszidást.

Nem érkezett meg.

Miután elmosogatott, Mercedes új csészét adott neki. A lány két kézzel fogta, és alig ivott belőle.

Másnap elkezdte mesélni neki, hogy a csatorna melyik részeit tisztították meg. Nem azért tette, hogy megkeresse a reggelijét. Azt akarta, hogy valaki meghallgassa, mi történt vele.

Egy délután találtak egy követ, amelyre az RS betűk voltak vésve.

Inés végighúzta rajtuk az ujjait.

– Az apám neve Rafael Salgado volt.

Tomás a jelet bámulta.

Aztán eszébe jutott, hogy Rafael kiskorában segített megjavítani azt az öntözőárkot. A földterület Inés nagyapjáé volt.

„Aztán az öreg megbetegedett, és a csatornát felhagyták” – mondta. „Évekig messze dolgoztam. Amikor visszajöttem, senki sem beszélt már az itteni ültetésről.”

Inés leült egy kőre.

Az apja előbb tette rá a kezét arra a helyre, mint ő.

A telek most először nem csak annak a helynek tűnt, ahová kidobták.

Az utolsó akadály fent volt, egy gyökerekkel borított fal mellett.

Inés halk hangot hallott a sár mögül.

Felhívta Tomást, és félreállt dolgozni.

A talaj sötétedni kezdett. Egy csepp víz csordult be a nyíláson.

Aztán továbbment az öntözőárok mentén.

A lány utánafutott, minden kanyart figyelve. A kijavított szakaszon az áramlat néhány pillanatra megállt.

Inés visszatartotta a lélegzetét.

A víz kiutat talált, és elérte a sorokat.

Nedves kézzel térdelt le.

Megszorította az érmét, és csendben hálát adott Istennek.

Nem azért sírt, mert aratott. Azért sírt, mert többé nem kell majd minden egyes vödröt felcipelnie arra a végtelen ösvényre.

Mercedes ott találta meg és megölelte.

– Már hallottam – mondta. – Hallani lehet, ahogy lentről rohan.

A félretett magokat az öntözés beállítását követően a földbe ültették.

Ezúttal járványkitörés jelent meg.

Inés odahívta őket, és úgy néztek rá, mintha egy ajtó nyílt volna ki.

Aztán mások is születtek. A lány megtanulta megkülönböztetni őket a gyomoktól, és már nem tépett ki mindent, amit nem ismert fel.

Ramona visszatért, megtapogatta a nedves földet, és lehajtotta a fejét.

– Rosszul tettem, hogy azt mondtam, menj el.

Inés megmutatta neki a rekonstruált részeket.

– Egyedül nem tudtam volna megcsinálni.

Nem akartam, hogy csodának nevezzék azt, amihez segítség, türelem és napokig tartó újrakezdés is kellett.

A hír még az első aratás előtt eljutott Jacintához.

Nagynénje Don Severino, egy kereskedő kíséretében ment fel az emeletre, aki földet keresett gyümölcsösei bővítéséhez.

Megnézték a csatornát, a növényeket és a megjavított faházat.

– Látom, jól szórakoztál – mondta Jacinta. – De venni akar. Vissza kell jönnöd velem.