Inés üdvözölte. A keze még mindig remegett, de már nem rejtette el az arcát.
Délután Mercedes megkérdezte Inést, hogy milyen nevet szeretne adni a telken.
A lány a kövekre nézett. Némelyik perem volt, mások lépcsőfokok, megint mások visszatartották a vizet.
– A Las Piedras rendben van. Már nem tűnik szomorú névnek.
Az évek során bővítette terményeit és megtanult könyvelni. Más gyerekekkel együtt tanult, és továbbra is segített az öntözőárok karbantartásában.
Szülei portréja Tomás és Mercedes házának falán maradt, a saját emlékei mellett.
Egyik este, amikor a lány befejezte az olvasását, Mercedes elkezdte lekapcsolni a lámpákat.
– Akarsz még egy kicsit maradni, lányom?
Inés felemelte a tekintetét.
Ez a szó már nem lepte meg, de belül még mindig forró érzéssel töltötte el.
Bólintott, és odahúzott egy másik széket az asztalhoz.
Kint a víz folytatta útját a kövek között.
Odabent senki sem várta el Inéstől, hogy befejezzen egy házimunkát ahhoz, hogy megérdemeljen még egy otthon töltött estét.
