A nagynénje elrejtette a konyhában, amikor a herceg feleséget keresett; aztán hazavitték.
A nagynéni bezárta Sofiát a konyhába, hogy a herceg ne lássa, de még aznap este be kellett hozniuk a férfit a cselédek ajtaján, törött lábbal és véres csizmával.
– Ne engedd felmenni, amíg véget nem ér a vacsora – parancsolta Doña Catalina.
Aztán az unokahúga szürke ruhájára nézett.
– Őexcellenciája a lányaimmal jön találkozni, nem pedig azzal, hogy számot vessen a szerencsétlenségeinkről, amelyeket jótékonyságból fenntartunk.
Sofia hallotta a kulcs fordulását.
Nem válaszolt.
A két év alatt, amíg abban a házban élt, megtanulta, hogy az önvédelem a vacsorájába, egy takarójába, vagy akár az udvarra való kimenési engedélyébe is kerülhet.
1817 januárja volt. A Real del Monte környéki hegyekben a tél dérbe borította az utakat, a gazdag házakban pedig viasz, csokoládé és nedves tűzifa illata terjengett.
Az emeleten unokatestvérei virágok és selyemruhák között várták Valdeolmos hercegét.
Lent Sofia segített Doña Jacintának elkészíteni a vacsorát.
Huszonnégy éves volt, és a keze vörös volt a hideg víztől. Az anyja Catherine nővére volt; az apja pedig egy falusi sebész, akinek a család soha nem bocsátotta meg, hogy feleségül vette.
Amikor mindketten meghaltak, Sofia egy doboz hangszerrel, 20 pesóval és egy kék kendővel érkezett.
A többit elvitte a betegség.
A teraszajtó hirtelen kinyílt, miközben egy edényt vittem közelebb a tűzhelyhez.
Két pincér lépett be, egy férfit cipelve.
– Megcsúszott a ló az út kanyarulatában!
A sebesült férfi arca sápadt volt, és elfojtott düh tükröződött rajta. Nem sikoltott, de a légzése szakadozott volt.
Sofia otthagyta a bankot.
– Ültesd a hosszú padra.
A férfiak engedelmeskedtek anélkül, hogy átgondolták volna, miért engedelmeskednek a konyhalánynak.
Látta a térd melletti sebet, a deformálódott csizmát és a láb rendellenes helyzetét.
– Jacinta, küldj orvosért!
– Az utat jég miatt lezárták.
– Valakinek úgyis ki kellene jönnie.
A férfi kinyitotta a szemét.
Sötétek voltak, figyelmesek, és a fájdalom ellenére is képesek voltak megfigyelni őt.
– Azt fogod mondani, hogy semmi az egész?
-Nem.
Sofia levette a kendőjét.
Ez volt az utolsó dolog, amit anyja illatából megőrizett, bár az illat már régóta csak az emlékeiben létezett.
Elszakította, hogy biztosítsa a szükséges védelmet, miközben Jacinta tiszta vásznakat hozott.
A hang mindenkit elhallgattatott.
Sofia ellátta a sebet, és óvatosan fogta a lábát, megakadályozva, hogy a pincérek újra megmozdítsák.
12 éves kora óta kísérte apját. Először a lámpát vitte. Aztán kötéseket készített. Utolsó betegsége alatt, amikor remegett a keze, apja felügyelete alatt gondoskodott róla.
Nem ígérhettem, hogy a férfi jól fog kinézni.
Igen, megakadályozhatnám, hogy a várakozás jobban fájjon neki.
Éppen végeztem volna, amikor kinyílt a belső ajtó.
Doña Catalina lányaival, Beatriz-zel, Leonorral és Teresával jelent meg, akik 23, 21 és 19 évesek.
Mindhármuk keze ép volt, új kesztyűben.
– Zsófia, azonnal állj félre!
A sebesült férfi elfordította a fejét.
– Hadd fejezze be.
Katalin megállt.
Csak ekkor hallotta meg Sophie, hogy egy pincér Excellenciaként szólítja.
Alejandro de Alarcón, Valdeolmos hercege megérkezett, hogy feleséget válasszon unokatestvérei közül.
És a kandalló mellett feküdt, anyja kendőjével a lába körül.
Amikor befejezték, ránézett.
-Hogy hívják?
Katalin válaszolt először.
– Ő egy lány, aki segít a konyhában.
Zsófia felemelte az arcát.
Egy pillanatig már mondani akart valamit.
Aztán meglátta a kulcsot a nagynénje kezében.
– Zsófia – válaszolta egyszerűen.
Az orvos kora reggel érkezett. Megvizsgálta a herceget, megállapította a törést, és átvette a kezelés irányítását.
A kezdeti ellátás megakadályozta a szükségtelen mozgásokat és korlátozta a vérveszteséget.
– Ki gondoskodott róla az érkezésem előtt?
Katalin elmosolyodott.
– A lányom, Beatriz.
A fiatal nő elpirult.
Alejandro, aki éber és tudatában volt a történteknek, csendben figyelte.
Aztán megkérdezte:
– A kék kendő is a tiéd volt?
Beatriz az anyjára nézett.
– Fehér ruhát viselünk – felelte Catalina.
A herceg visszafordult az orvoshoz.
– Sofia szolgált ki a szakács és a pincérek jelenlétében.
A csend azonnal beállt.
Katalin megpróbált nevetni.
– Természetesen segített.
Alejandro nem vitatkozott tovább. A fájdalom kimerítette.
De megkérte a szolgáját, Ignaciót, hogy derítse ki, ki az a lány.
És hogy megtartja a kendő minden megmenthető darabját.
Másnap reggel Katalin lement a konyhába.
Sofia az ablaknál dagasztotta a tésztát.
– Ne gondold, hogy csak azért, mert kimondta a neved, elfelejtheted a helyed.
– Nem mondtam neki semmit.
– Jobban tennéd.
A néni feléje hajolt.
– Ha megpróbálsz zavarba hozni előtte, a rongyaiddal és a dobozoddal együtt fogod elhagyni ezt a házat.
Jacinta abbahagyta a csokoládé keverését.
Sofia tovább gyúrta, pedig olyan erős gombóc volt a torkában, hogy alig kapott levegőt.
Az emeleten a hercegnek szánt hálószoba sokkal kényelmetlenebbnek bizonyult, mint ahogy a függönyök ígérték.
A kéményből füst gomolygott, és a hideg beáramlott az ablakokon.
A 34 éves Alejandro egy régi háborús seb fájdalmától szenvedett a jobb vállában. Elvesztette az ügyességét abban a kezében, és a ballal tanult meg írni.
Katalin felváltva küldte a lányait.
Beatriz olvasott. Leonor a szomszéd szobából hárfázott. Teresa megkérdezte, igaz-e, hogy a birtokaikon ezüstbányák is vannak.
