Alejandro minden látogatást értékelt.

Ezután kérte, hogy napközben áthelyezzék a konyhába.

Katalin azt hitte, félrehallott valamit.

– Ez nem alkalmas hely a számodra.

– Ez az egyetlen, ahol abbahagytam a reszketést.

– Szolgák dolgoznak.

– Megpróbálok nem az útjukba állni.

Odavitték a tűzhely melletti padhoz.

Sofia éppen almákat hámozott, amikor meglátta, hogy bejön.

– Nem fogsz tudni itt pihenni ebben a zajban.

—Ő sem tudott nyugodni a hárfával odafent.

Jácinta elfojtott egy mosolyt.

Sofia most először készült nevetni előtte.

Alejandro megvárta, amíg befejezik az eligazítását.

– Az apját Dr. Valdésnek hívták.

Letette a kést.

-Igen.

– Ignacio azt mondta, hogy vele voltál.

Zsófia bólintott.

– Azt is mondta, hogy Doña Catalina a nagynénje.

A tűz ropogott közöttük.

– Menedéket adott, amikor szükségem volt rá.

– És te azért a tetőért dolgozol.

Zsófia lesütötte a tekintetét.

Még soha nem hallottam a helyzetüket a „jótékonyság” szó nélkül leírni.

A következő napokban a konyha lett a ház legkényelmetlenebb helye Catalina számára, és a vendége számára a legkellemesebb.

Alejandro felfedezte, hogy Sofia ismeri a gyógymódokat, tudja, hogyan kell könyvelni, és apja könyveinek egész töredékeire emlékszik.

Felfedezte, hogy a férfi hallgatja, anélkül, hogy azonnal lehetőséget keresne arra, hogy magáról beszéljen.

Emellett száraz humorérzéke volt, ami akkor bukkant fel, amikor a legkevésbé számított rá.

Egyik délután megpróbált segíteni neki a bal kezével almákat hámozni. Annyi gyümölcs ragadt a héjra, hogy Jacinta diszkréten elvette tőle a tálat.

– Az Ön hozzájárulása drágítja a desszertet, Excellenciája.

Alexander a munkájára nézett.

–Én még rosszabbakat írok.

Zsófia elmosolyodott.

– Ennyire rossz?

Fogott egy darab papírt és felírta a nevét.

A betűk különböző méretben haladtak előre, egy tintafolt választotta el őket.

– Úgy tűnik, a toll elszabadult – mondta.

– És mégis tervezek neki írni.

Sofia a szakácskönyv alatt tartotta azt a papírlapot.

Azon az estén, miközben leszedte az asztalt, rájött, hogy órák óta nem hallotta a nagynénje hangját a fejében.

Az orvos továbbra is látogatta a herceget. Felépülése sokkal hosszabb időt vett igénybe, mint amennyit a tartózkodása tartott.

A Háromkirályok bálját azonban nem törölték.

Catherine túl sok családot hívott meg, és túl nagy bizonyossággal jelentette be, hogy a vendége nyilvánosan fogja kihirdetni a döntését.

Alejandro megígérte, hogy mielőtt elindul, találkozik a lányaival és őszintén beszél velük.

Ezt az ígéretet házassággá alakította.

Amikor Terézia látta, hogy a herceg röviden megfogja Sofia kezét, hogy megköszönje neki egy újabb kedves cselekedetet, odaszaladt, hogy elmondja anyjának.

Catalina 11 óra után jött le.

Azt találta, hogy az unokahúga egy harisnyát javított.

Letett egy borítékot az asztalra.

– Ez megakadályozza, hogy bolondot csinálj magadból.

Volt benne egy levél és 20 peso.

Zsófia olvasott.

Alejandro megköszönte a szolgálatait, sajnálta, hogy félreértelmezte a kedvességét, és bejelentette, hogy talált neki egy hölgy kísérőmunkáját Pueblában.

Hajnalban kellett indulnia.

Az aláírás elegáns és határozott volt.

Sofia alig vette észre.

A feltételezett zavarodottságáról szóló szavaktól elállt a lélegzete.

– Nem akar kínos búcsút – tette hozzá Catalina.

A lány újra elolvasta a levelet.

Emlékezett az almákkal teli tálra, az apjával kapcsolatos kérdésekre, és arra a kézre, ami az övét kereste.

Hirtelen szegényebbnek érezte magát, mint azon a napon, amikor megérkezett.

Azon az estén eltette a ruháit és a hangszertokját.

Már nem viselte a kék kendőt.

Miközben becsukta a csomagtartót, Ignacio kopogott az ajtaján.

A herceg vállfájdalmat érzett, és a nő felől érdeklődött.

Sofia a levelet nézte az ágyon.

Aztán megkérte őket, hogy értesítsék az orvost.

–Mindjárt ott leszek.

Alejandro kimerült volt, kényelmetlenül érezte magát, és zavarban volt, hogy segítségre van szüksége.

Sofia elkísérte, amíg az orvos megérkezett, majd követte az utasításait.

Nem próbálta meg megvitatni a levelet.

Nem említett semmilyen utazást sem.

Ennek az ellentmondásnak gyanakvónak kellett volna lennie, de Catalina éveket töltött azzal, hogy megtanítsa neki, ne bízzon semmilyen iránta érzett érzelemben.

Hajnal felé, amikor a fájdalom alábbhagyott, Alejandro megfogta a kezét.

– Köszönöm, hogy maradtál.

Sofia érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe.

Pihenés.

Megvárta, míg a lány elaludt.

Aztán visszahúzta a kezét és elment.

A szekér még a hajnalhasadás előtt elindult.

Jácinta adott neki kenyeret az útra, és olyan szorosan megölelte, hogy Sofia majdnem sírva fakadt a vállán.

De felment.

Azt hitte, hogy az utolsó dolog, amit megtarthat, az, ha koldulás nélkül távozik.

Alejandro reggeli közben kérdezősködött felőle.

Catalina csokoládét szolgált fel.

– Kiváló pozíciót talált.

-Ahol?

—Pueblában.

– Mikor döntöttél úgy, hogy elmész?

-Tegnap este.

A herceg letette a csészét.

Jácintáért küldött.

A szakácsnő bejött, és megcsavarta a kötényét.

Először a munkaadójára nézett.

Aztán a válaszra váró férfira nézett.

– Azért ment el, mert azt hitte, hogy kirúgtad.

Katalin csatlakozott.

—Jácinta.

– Levelet és pénzt vitt magával.

Alejandro nem vette le a szemét a szakácsról.

– Nem írtam semmilyen levelet.

Catalina csészéjének a csészealjhoz csapódása túl hangos volt.

Alejandro elküldte Ignaciót és egy szolgáját Sofía keresésére. Nem parancsolta meg, hogy erőszakkal hozzák vissza: arra kérte őket, hogy magyarázzák el, mi történt, és ajánlják fel neki a visszatérés lehetőségét, ha kívánja.