1. RÉSZ

Madrid legrettegettebb embere két éven át vagyonokat fizetett gyermekei megmentéséért, és egy újonnan érkezett dada kevesebb mint egy óra alatt rájött, hogy nem a gyerekekkel, hanem a házzal van a baj.

A 34 éves Clara Martín egy kis bőrönddel, egy használt kabáttal és azzal a kellemetlen érzéssel érkezett Adrián Salvatierra La Moralejai birtokára. Az ügynökség előző este hívta. Olyan valakit kerestek, akinek tapasztalata van összetett egészségügyi problémákkal küzdő kiskorúakkal való munkában. Bentlakásos. Azonnali kezdés. Királyul magas fizetés.

A reklámban az a rész nem szerepelt, hogy Adrián Salvatierra évek óta szerepelt a csempészetről, átláthatatlan cégekről és a nevüket elhallgatni kívánó férfiakról szóló riportokban.

A házban minden világos márvány volt, hatalmas ablakokkal és szinte túl tökéletes csenddel. Mrs. Robles, aki húsz évig volt házvezetőnő, egy irodába vezette Clarát, ahol egy diófa asztalon több száz orvosi jelentés hevert.

Adrian az ablaknál állt. Negyvenkét éves volt, és olyan fáradtság áradt belőle, mint aki már régen felhagyott az alvással.

„A fiaim hatévesek” – mondta nyersen. „Nico és Dani. Majdnem két évvel ezelőtt kezdtek fáradtságot, izomfájdalmakat, koncentrációhiányt és fogyást tapasztalni. Korábban mindig úton voltak. Most vannak olyan reggelek, amikor nem akarnak felkelni.”

Madridban, Barcelonában, Párizsban és Bostonban is jártak kórházakban. Több mint 3 millió eurót költöttek szakorvosokra, vizsgálatokra és kezelésekre. Megnyugtató diagnózis nem született.

– Az anyád? – kérdezte Klára.

Adrian állkapcsa megfeszült.

– Elena 3 évvel ezelőtt közúti balesetben meghalt.

A tünetek hónapokkal később kezdődtek.

Mielőtt Clara további kérdéseket tehetett volna fel, megjelent Dr. Mauricio Requena, a család magánorvosa. Kifogástalan ősz haj, drága öltöny és olyan hang, mint aki hozzászokott, hogy soha nem szembesülnek kihívással.

– Még egy dada? – fakadt ki, amikor meglátta. – Adrián, a gyerekeidnek orvosokra van szükségük, nem pedig olyan cselédlányokra, akik nyomozót játszanak.

Clara még csak fel sem emelte a hangját.

– Mióta kezeli őket?

— Majdnem 1 éve.

– És felfedezték az okát?

A csend elég volt.

Requena dühösen távozott, miután Adrián megerősítette, hogy Clara marad.

Amikor felmentek az emeletre, Clara megállt, mielőtt elérte volna az ikrek szobáit.

Halvány szag terjengett.

Édes.

Kémiai.

„Mi ez?” – kérdezte.

Adrian összevonta a szemöldökét.

– Semmi szagot nem érzek.

Clara lassan odament egy kis rácshoz, amely a két szoba között helyezkedett el. Leguggolt. A padló közelében tisztábban érezhető volt a szag.

Abban a pillanatban Nico kinyitotta az ajtót. Sápadt volt, kezében egy könyvvel.

– Apa… alhatnánk ma este máshol?

Adrian mozdulatlan maradt.

-Mert?

A fiú a rácsra mutatott.

– Mert furcsa szag van itt, mióta anya elment.

Clara felnézett Adrianra.

3 millió euró tesztelésre.

2 évnyi kutatás gyerekek testében.

Az első komoly jel pedig az volt, hogy minden este együtt lélegzett velük.

Aztán Mrs. Robles megjelent a folyosón, és a beszélgetést hallva mondott valamit, amitől Adrian arckifejezése megváltozott.

– Elena halála után átalakították ezeknek a szobáknak a szellőztetését.

— Ki rendelte meg?

A nevelőnő habozott.

– A csapat, amelyet Dr. Requena hozott.

2. RÉSZ

Adrian azonnal hívni akarta az orvost, de Clara megállította.

– Ha valaki tudja, hogy ezt láttuk, eltüntetheti, ami maradt.

Most először engedelmeskedett vitatkozás nélkül.

Az ikreket átköltöztették egy vendégszobába. Clara kinyitotta az ablakokat, és mindenkit megkért, hogy ne érjenek a rácsokhoz. Kevesebb mint két óra múlva Dani ennivalót kért. Nico még a testvérével is összeveszett egy játékautón. Adrián könnyes szemmel nézte az abszurd verekedést: hónapok óta nem látta őket annyi energiával, hogy dühösek legyenek.

Mrs. Robles régi karbantartási dokumentumokat keresett. Talált egy két évvel korábban aláírt utasítást: egy „környezeti antimikrobiális rendszer” telepítését, amelyet Mauricio Requena ajánlott.

Clara követte a csövet egy háztartási szekrényhez. Egy zárt panel mögött egy kis tartály volt, amely a szellőzőrendszerhez volt csatlakoztatva. Nem volt rajta címke.

Aztán egy hang hallatszott az ajtó felől.

– Ennek nem szabadna nyitva lennie.

Requena visszatért.

Megpróbált megközelíteni a raktárat, de Adrian elállta az útját.

– Egyetlen lépést sem többet.

Az orvos megvetően mosolygott.

– El fogsz hinni egy dajkának?

A folyosóról Nico válaszolt, mielőtt az apja jött volna.

– Anya sem bízott benned.

Mindannyian megfordultak.

Dani berohant a hálószobájába, egy régi telefonnal tért vissza, és átnyújtotta Adriánnak.

– Anya azt mondta, hogy rejtsük el.

1 felvétel maradt a memóriában.

Elena hangja kezdett hallatszani.

– Ha történik velem valami, Mauricio tudja, miért betegek a gyerekeim.

És akkor Requena hangja hallatszott, amint Adrián nevét mondja.

3. RÉSZ

Adrian nem játszotta le a felvételt másodszor.

Nem volt rá szükség.

Elena első mondata már eloszlatta a kételyeket. Requena arcán azonban szinte azonnal visszanyerte gőgös arckifejezését.

„Ez semmit sem bizonyít. Elena a bátyja balesete óta megszállottja volt. Bizalmatlanná vált.”

Adrian lassan felé fordult.

– A feleségemnek nem voltak testvérei.

Az orvos most először veszítette el az uralmát az arca felett.

Csak egy pislogás volt, de Clara látta. Azt is látta, hogy a jobb keze a kabátja belső zsebe felé mozdul.

Adrian biztonsági emberei reagáltak, mielőtt bármit is kivihetett volna.

– Ne nyúlj hozzá a szükségesnél többször! – parancsolta Adrian. – És hívd a rendőrséget!