Mindenki ránézett.

Még Requena is.

Adrián Salvatierra hírnevét egy egyszerű gondolat alapozta meg: problémái sosem jutottak el a rendőrségre. Előbb tűntek el, mint ők. Azon a délutánon azonban nem úgy gondolkodott, mint az a férfi, akitől a város fele rettegett. Úgy gondolkodott, mint két hatéves gyermek apja, aki majdnem két évet töltött azzal, hogy egyre gyengébb lett, miközben olyan embereket fizetett, akik rossz irányba néztek.

– A rendőrségre? – gúnyolódott Requena. – Te?

Adrian elég közel ért ahhoz, hogy az orvos abbahagyja a mosolygást.

„Ha a saját fejem után cselekszem, a gyerekeim abban a hitben fognak felnőni, hogy félelemmel mindent meg lehet oldani. Ma már bizonyítékokkal lehet megoldani.”

Clara kérte, hogy senki ne kapcsolja vissza a szellőztetőrendszert. A tartályt, a szűrőket, a karbantartási utasításokat és Elena telefonját érintetlenül hagyták. Még aznap este megérkezett egy külső környezeti toxikológiai csapat. Az ikreket egy másik magánklinikára szállították, olyan orvosokkal, akiknek semmi közük nem volt Requenához.

Az első néhány óra gyötrelmes volt, mivel nem adtak azonnali választ. Clara ragaszkodott valamihez, amit Adriánnak hallania kellett: a gyerekek kivezetése a szobájukból nem tudta egy délután alatt kitörölni azt, ami hónapok óta nyomaszthatta őket.

A környezeti elemzések 3 napig tartottak.

Az eredmények sem filmes nevet, sem csodálatos magyarázatot nem adtak. Egy olyan keverék nyomait találták, amelynek folyamatos aeroszolizálása nem engedélyezett a hálószobákban. A hosszan tartó expozíció összefüggésbe hozható irritációval, fejfájással, fáradtsággal és más, Nico és Dani egyes tüneteivel összhangban lévő problémákkal. Az orvosok nem voltak hajlandók megerősíteni, hogy ez abszolút minden tünetet megmagyaráz, de egyetértettek abban, hogy az expozíciót le kell állítani, és kulcsfontosságú tényezőként kell tanulmányozni.

Két év után először a családnak konkrét oka volt a nyomozásra.

És akkor megjelentek a dokumentumok.

A tartályokat szállító cég valójában nem létezett egészségügyi szolgáltatóként. Egy fedőcég volt, amelyet Requena egyik korábbi üzleti partnere vezetett. 26 hónapon keresztül számlákat állított ki karbantartásért, alkatrészekért és „speciális környezetvédelmi kezelésért”. Az összegek elenyészőek voltak Adrián vagyonához képest, elég diszkrétek ahhoz, hogy az ügyvédek, orvosok és adminisztrátorok észrevétlenek maradjanak.

De nem a pénz volt a legrosszabb.

A cégtől lefoglalt számítógépen Nico és Dani Requena hivatalos magánorvosként való felvétele előtti jelentéseinek másolatait találták. Feljegyzések voltak alvási szokásaikról, utazásaikról, iskolai napjaikról és azokról az időszakokról, amikor több időt töltöttek távol otthonról.

Valaki megfigyelte a mintázatot.

Klárának azonnal eszébe jutott, mit mondtak neki a gyerekek az első napon.

Jobban érezték magukat az iskolában.

Több energiájuk volt a házon kívül.

Nem gyerekes képzelgés volt. Információ volt.

A nyomozás azt is kiderítette, hogy Requena már azelőtt ismerte Elenát, hogy a család rendszeres orvosa lett. Egy gyermekalapítványnál dolgozott, és kérte, hogy vizsgálják felül egy „környezeti higiéniai” projektet, amelyet Requena magán idősek otthonaiban próbált megvalósítani. Miután szabálytalanságokat észlelt, Elena megtagadta a támogatását.

Aztán felfedezett még valamit.

Requenának hatalmas adóssága volt.

És a Salvatierra-házat tökéletes bemutatóhellyé alakította egy olyan termék számára, amely soha nem ment át a szükséges ellenőrzéseken.

A megtalált üzenetek szerint kezdetben azt ígérte társainak, hogy egy Salvatierra vezetéknevű személy ajánlása klinikákon, szállodákban és kollégiumokba nyitja meg az ajtókat. Amikor Elena azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti, a projektet le kellett volna állítani.

Nem állt meg.

Requena Elena halálát arra használta fel, hogy a személyzet előtt olyan orvosként mutassa be magát, aki a „sebezhető gyermekek védelmével” foglalkozik. Hónapokkal később sikerült véglegesen telepíttetnie a rendszert. Később, amikor az ikrek állapota romlani kezdett, még közelebb került Adriánhoz, és végül ő lett az, aki minden tünetet értelmezett.

Ő teremtette a problémát, majd a család mellé pozicionálta magát, mint a feltételezett megmentőjüket.

De ott maradt a kérdés, amit senki sem akart feltenni.

Mi történt valójában Elenával?

A régi telefon további 4 fájlt tartalmazott.

Három közülük rövid hangjegyzet volt. Az utolsót két nappal a baleset előtt rögzítették.

Elena hangja feszültnek, de tisztán csengett.

Felfedezte, hogy Requena engedély nélkül küldött személyzetet a birtokra. A szervizterületen vitatkozott vele. Azt is állította, hogy olyan dokumentumokat látott, amelyek az orvost egy olyan céghez kötötték, amelynek neve megegyezett a tartályszállító nevével.

Nem állította, hogy bántani akarta volna.

Valami bölcsebbet, és ezért nyugtalanítóbbat mondott:

– Ha valami furcsa történik, senki ne fogadjon el gyors magyarázatot.

Adrian ezt a kifejezést egyedül ült az irodájában, miközben hallotta.

Clara egy órával később talált rá, az orvosi akták becsukva voltak előtte. A férfi, aki mindig uralni látszott a szobát, mozdulatlanul nyugtatta a kezét az asztalon.

„Elfogadtam egy gyors magyarázatot” – mondta.

Elena balesetét egyetlen jármű részvételével, esős éjszakán történt balesetként vizsgálták. A telefonban semmi sem bizonyította, hogy Requena érintett lett volna az ügyben. Clara nem volt hajlandó alátámasztani azt a következtetést, amelyet a bizonyítékok még nem támasztottak alá.

„Akkor ne változtasd a félelmet bizonyossággá” – mondta neki. „Tedd vele azt, amit a gyerekeiddel kellett volna tenni: nézd a tényeket.”

Ez a mondat jobban fájt neki, mint egy vád.

Adrian elrendelte, hogy a telefont is adják át a nyomozóknak.

A balesettel kapcsolatos nyomozást újraindították.