Hetekkel később kiderült egy kapcsolat. Egy szerelő, aki a baleset előtt Elena autóján dolgozott, pénzt kapott egy Requena-i, ugyanahhoz a pénzügyi csoporthoz kapcsolódó cégtől. Ez önmagában nem volt elég a történtek teljes körű rekonstruálásához, de szélesítette a nyomozást. Adrián nem kapott azonnal teljes választ.

És meg kellett tanulnia ezzel együtt élni.

Ami viszont láthatóan megváltozott, az a gyermekeik egészségi állapota.

A javulás nem volt varázslatos.

Az első héten Nico még mindig fáradt volt a lépcsőzésben. Daninak továbbra is fejfájásai voltak. Mindkettőjüknek orvosi felügyeletre, fizioterápiára, diétára és pihenésre volt szüksége. De apránként megjelentek azok a jelek, amelyek miatt Adrián már feladta a reményt.

Egyik reggel Nico lerohant a földszintre, mert a bátyja elrejtette az egyik cipőjét.

Egy másik délután Dani el akart menni a parkba.

Két héttel később a két férfi 20 percig veszekedett, mert mindketten ugyanazon az oldalon akartak ülni az autóban.

Mrs. Robles végül sírva fakadt a konyhában.

– Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire örülni fogok, ha hallom őket verekedni.

Clara sem tudta megállni mosolygás nélkül.

Adrián viszont kevésbé látható módon kezdett megváltozni.

Független szakemberekkel átvizsgáltatta az egész házat. Megtiltotta minden orvosnak, beszállítónak vagy alkalmazottnak, hogy megfelelő engedély nélkül láthassa a gyerekeket. De nem változtatta börtönné a kastélyt. Épp ellenkezőleg: kinyitotta az évek óta zárva tartott ablakokat, leszedte a nehéz függönyöket, és megengedte az ikreknek, hogy használják a kertet, még akkor is, ha azok sárossá tették a makulátlan ösvényeket.

Olyan dolgot is tett, ami mindenkit meglepett.

Kérdéseket kezdett feltenni nekik.

Nem a szakembereknek.

Őket.

– Hogy érzed magad itt?

– Reggel vagy délután fáj jobban?

– Van olyan hely a házban, ahol rosszul érzed magad?

Egyszerű kérdések.

0 euróba kerülő kérdések.

Amikor Clara már két hónapja dolgozott ott, Adrián behívta az irodájába. Egy új szerződés volt az asztalon.

– Azt akarom, hogy maradj.

Anélkül nézett rá, hogy megérintette volna.

– Dadusként?

– Mint az a személy, aki rávett, hogy meghallgassam a gyerekeimet.

Klára megrázta a fejét.

– Régóta beszélgettek már. Már csak abba kellett hagyni, hogy csak drága diplomával rendelkező emberekre hallgass.

Adrian röviden felnevetett, talán ez volt az első őszinte nevetés, mióta megismerték.

Aztán feléje tolta a szerződést.

Clara beleegyezett, de három feltételt szabott: ésszerű munkaidő, a gyerekekkel kapcsolatos döntések megkérdőjelezésének szabadsága, valamint a jóhiszeműen aggályát kifejező alkalmazottakkal szembeni megtorlás tilalma.

Mrs. Robles majdnem elejtett egy tálcát, amikor Adrian átvette a hármast.

A Requena elleni ügy hónapokig húzódott. A nyomozók pénzügyi feljegyzéseket, munkamegbízásokat, üzeneteket és laboreredményeket gyűjtöttek. Elena balesetének kivizsgálása egy külön, lassabb utat követett, tele megválaszolatlan kérdésekkel. Adrián megértette, hogy talán soha nem kap világos magyarázatot, ami rendet teremtene családja gyászában.

Korábban megpróbálta volna kikényszeríteni belőle ezt a választ.

Most két okom is volt arra, hogy ne tegyem meg.

Nico és Dani.

Egy tavaszi délután, öt hónappal Clara érkezése után, a La Moraleja-i kúria már nem tűnt néma múzeumnak.

Ceruzák hevertek a nappali padlóján.

Egy labda az asztal alatt, ami többe került, mint egy autó.

2 csésze kakaó elhagyva a kanapé mellett.

És gyerekek sikolyai hallatszanak a régi zeneszobából.

Adrian riadtan lépett be.

Megállt az ajtóban.

Clara arccal lefelé feküdt egy zöld díványon, és túlzott fáradtságot színlelt. Nico és Dani játék fehér laboratóriumi köpenyeket viseltek, amiket születésnapi ajándékba kértek. Az egyik műanyag sztetoszkópot tartott a hátához. A másik érthetetlen dolgokat firkált egy jegyzetfüzetbe.

– A diagnózis súlyos – jelentette be Nico.

Klára elfordította a fejét.

– Mennyi van még hátra?

Dani puso drága, komolyan mondom.

– Pihenned kell, és megenned két szelet süteményt.

– Csak 2?

—3, ha hallgat az orvosra.

Adrian az egyik vállával az ajtófélfának támaszkodott.

Néhány másodpercig hallgatott.

Öt hónappal korábban ugyanezek a gyerekek alig tudtak kikelni az ágyból néhány reggelen. Most azon vitatkoztak, hogy kinek van joga használni a sztetoszkópot.

Klára látta, hogy figyeli őket.

– Salvatierra úr, van egy problémánk – mondta ünnepélyesen. – Az orvosai túl sokat kérnek.

Nico felvette a jegyzetfüzetet.

– Apa, az 3 euró.

Adrian elővette a pénztárcáját.

– Amit megengedhetek magamnak.

Az ikrek nevettek.

És ez a hang úgy betöltötte a szobát, ahogyan azt még soha semmilyen luxus nem érte el.

Később, ahogy a nap lenyugvóban volt a kert felett, Adrián elment a folyosó mellett, ahol a gyerekek régi szobái voltak. A rácsokat eltávolították, és a rendszert teljesen kicserélték. Hetekig kerülte a falra nézést.

Ekkor megállt.

Egy közeli asztalon ott volt a rajz, amit Nico évekkel ezelőtt készített: egy ház, két ablak és egy rács közöttük.

Lent, gyermeki kézírással folytatódott a mondat:

„Itt lélegzünk.”

Adrian sokáig olvasta.

Több mint 3 millió eurót költött egy rendkívüli válasz megtalálására.

A mindent megváltoztató jel egy halvány szag, két gyerek, akik jobban érezték magukat távol a hálószobájuktól, és egy nő, akit az orvos „háztartási alkalmazottnak” nevezett.

Clara nem azért mentette meg az ikreket, mert jobban ismerte volna az orvostudományt.

Segített nekik, mert oda nézett, ahová senki más nem.

Adrián pedig, aki évekig azt hitte, hogy a hatalom abban rejlik, hogy mindenkit rávesz az engedelmességre, végül valami sokkal nehezebbet tanult meg: