1. RÉSZ

– Ma este az anyósod hoz neked egy teát. Ne idd meg. Tegyél úgy, mintha te iszolna, és amikor elterelődik a figyelme, cserélj csészéket.

Valeria mozdulatlanul állt a guadalajarai nagybani piac közepén, egy zacskó gyümölcsöt szorongatott az ujjai között.

-Bocsánat?

A nő, aki az előbb megállította, teljesen normálisnak tűnt: körülbelül ötven éves, hátrakötött hajjal, sötét kötényt viselt, és a kezei fűszerszagúak voltak.

– Te Valeria vagy, ugye? Alejandro felesége.

Valéria szíve kihagyott egy ütemet.

Három nappal korábban tudta meg, hogy terhes. Két otthoni és egy laborvizsgálat is megerősítette. Alejandro még aznap délután tudta meg telefonon, és olyan nagy volt az öröme, hogy majdnem felmondott a munkahelyén, hogy hazaszaladhasson.

Senki másnak nem lett volna szabad tudnia.

-Ki maga?

– Ramona. Teákat és fűszereket árulok itt. Évek óta ismerem az anyósodat.

– Teréznek?

A nő bólintott.

„Nem tudok mindent itt elmagyarázni. Csak ne feledd, mit mondtam. Ha ma felbukkan egy üveg gyógytea, ne idd meg. És figyelj nagyon a reakciójukra, amikor csészéket cserélsz.”

Valeriát hideg futotta végig.

– Ez abszurd módon hangzik.

– Remélem is. Holnap, ha válaszokat akarsz, keress meg tízkor.

Ramona elsétált a standok között, mielőtt Valeria megállíthatta volna.

Öt perccel később üzenetet kapott Alejandrótól.

„Anya majd beugrik a házhoz. Azt mondja, hozni akar neked valami jót az egészségedre. El fogok késni.”

Valeria háromszor elolvasta az üzenetet.

Mióta három hónappal ezelőtt feleségül ment Alejandróhoz, a kapcsolata Teresával kínossá vált.

Az esküvő előtt Teresa független és értelmes nőnek tűnt. De utána elkezdett bejutni a lakásba egy olyan kulccsal, amit évekkel korábban Alejandro adott neki.

Egyik délután Valeria korán tért vissza, és anyósát éppen a hűtőszekrényben rendezgette át a dolgokat.

– Csak rendet rakok – mondta Teresa. – Alejandro mindig mindent másképp csinált.

– Mindketten itt lakunk most. Jobb lenne, ha szólnál, mielőtt jönnél.

Teresa nem vitatkozott, de az arcán látszott, hogy sértésnek tekinti.

Aztán jöttek a hétvégi hívások.

„Alejandrónak el kell kísérnie a bankba.”

“Gyere, és nézd meg, hogy nincs-e szivárgás.”

„Vigyél velem néhány dobozt.”

Ha Alejandro azt mondta volna, hogy majd máskor is eljön, Teresa így válaszolt volna:

– Persze. Most már anyád mindig várhat.

De ami a legjobban aggasztotta Valeriát, az a gyerekekkel kapcsolatos megjegyzések voltak.

„Ne siesd el a dolgokat” – ismételgette Teresa. „Egy baba megváltoztatja az életed. Először is, élvezd a házasságodat.”

Napokkal ezelőtt, amikor Valeria ebéd közben visszautasított egy pohár bort, az anyósa túl sokáig bámulta.

– Ha már van egy „késés”, ne tekintsd azt tragédiának vagy a sors jelének. Amikor a terhesség éppen csak elkezdődik, még sok döntést kell meghozni.

Alejandro ideges lett.

– Anya, a feleségem teste nem téma a családi beszélgetésekben.

Azon a délutánon ezek a szavak teljesen más értelmet nyertek.

Teresa hét óra körül érkezett. Először a kulcsával próbálta kinyitni, de Valeria a sajátját bent hagyta a zárban.

Be kellett csöngetnie.

Mézzel, süteménnyel, friss sajttal és egy zacskó aszalt almával jött be.

Valeria szinte nevetségesnek érezte magát, amiért hitt egy idegennek.

Amíg Teresa elő nem vett egy kis üvegpalackot a táskájából.

Belül borostyánszínű folyadék volt.

– Ez neked szól – mondta mosolyogva. – Kiváló infúzió a nők egészségéért.

Valeria érezte, hogy kihűl a keze.

— Ki készítette elő?

– Egy ismerős a piacról.

– Ramona?

Terézia abbahagyta a mosolygást.

Csak egy másodperc volt.

De Valéria látta.

– Honnan tudod a nevét?

– Mert ma beszéltem vele.

Terézia elnézett.

– Nem értem, milyen játékot űznek. Csak közönséges gyógynövények.

Valéria mély levegőt vett.

–Akkor van még valami, amit tudnod kell. Terhes vagyok.

Meglepetésre számítottam.

Talán egy gratuláció.

Terézia elsápadt.

– Biztos vagy benne most már?

-Teljesen.

– Nos… akkor boldogoknak kellene lennünk.

„Kénytelenek leszünk.”

Valeria görcsöt érzett a gyomrában.

Teresa csészébe töltötte a főzetet, és rendes teát készített magának.

Aztán megszólalt a telefonja.

– Majd kint válaszolok.

Amint Teresa kiment a konyhából, Valeriának eszébe jutottak Ramona szavai.

Kicserélte a csészéket.

Amikor az anyósa visszatért, azonnal a Valeria előtt lévő italra nézett.

– Kipróbáltad már?

Valeria ivott egy kis kortyot a közönséges teából.

Keserű.

– Igyál még egy kicsit. Jót fog tenni neked.

Teresa felvette a másik bögrét és ivott belőle.

Aztán a fogantyúra nézett.

Valeria csészéjére nézett.

És elkomorodott az arca.

– Várj… kicserélted a poharakat?

-Igen.

Teresa olyan gyorsan felkelt, hogy az asztalra csapódott.

– Miért tetted ezt?

– Mert már tíz perce mondogatod, hogy az az ital teljesen biztonságos.

– Nem kellett volna elvennem!

– És én?

Teresa megpróbálta kikapni a kezéből az üveget.

Valeria szorosan magához ölelte.

– Nem. Ez itt marad, amíg Alejandro meg nem érkezik.

– Damela!

— Miért félsz ennyire?

Terézia csendben nézett rá.

Tizenöt perccel később megérkezett Alejandro egy csokor virággal, hogy megünnepelje a terhességet.

De amikor belépett a konyhába, meglátta sápadt anyját, a feleségét, aki egy üveget ölelt a mellkasához, és két csészét az asztalon.

A mosoly eltűnt az arcáról.

-Mi történt?

Valéria egyenesen a szemébe nézett.

– Azt hiszem, anyád valami szörnyűséget próbált elkövetni.