És egyikük sem tudta még elképzelni, mit fognak felfedezni másnap.

2. RÉSZ

Valeria mindent elmesélt az elejétől fogva: a piaci találkozást, Ramona figyelmeztetését, az üveget és a poharak cseréjét.

Alejandro félbeszakítás nélkül hallgatta.

Aztán az anyjára nézett.

„Csak magyarázatot szeretnék. Ha meg voltál győződve arról, hogy a főzet biztonságos, miért ijedtél meg annyira, amikor kiderült, hogy te magad ittad meg?”

Terézia keresztbe fonta a karját.

– Mert a feleséged csapdát állított nekem.

– Ez nem válasz a kérdésemre.

–Lehet, hogy allergiám van. Lehet, hogy vérnyomásproblémáim vannak. Nem vagyok köteles bármit is elvenni másnak, amit veszek.

Valéria dühöt érzett.

– De még csak meg sem kérdezte, hogy van-e valami allergiám. És terhes vagyok.

– Nem tudtam, hogy terhes vagy!

–Pár perce tudta meg, és még mindig ragaszkodott hozzá, hogy igyak.

Terézia elvette a táskáját.

–Most már értem. Három hónap házasság, és most egy idegen szava többet ér, mint anyád szava.

Alejandro elállta az ajtót.

Nem agresszívan, hanem határozottan.

– Az üveg marad.

– Mostantól az én holmijaimat is megtartod?

– Valeriának hoztad. Holnap beszélünk Ramonával.

Teresa most először nem kapott választ.

Egyedül ment el.

Alejandro percekig a csukott ajtót bámulta.

– Szeretném hinni, hogy van más magyarázat is – mondta végül. – De holnap együtt megyünk a piacra.

Reggel tíz órakor megtalálták Ramonát egy fahéjjal, hibiszkusszal, magokkal és teafilterekkel teli stand mögött.

Valeria letette az üveget maga elé.

– Most már az egész igazságot akarom.

Ramona először Alejandróra nézett.

– Gondolom, te Teresa fia vagy.

-Igen.

– Akkor ez nehéz lesz.

Elmagyarázta nekik, hogy Teresa évek óta teljesen hétköznapi keverékeket vásárolt tőle: kamillát, citromteát, főzőfűszereket.

De három héttel korábban témát váltott.

Először is, mintha valami jelentéktelen dologra kommentálná a véleményét, megkérdezte, ismer-e Ramona olyan „ősi gyógymódokat”, amelyek képesek vérzést okozni egy nőnél a terhesség első heteiben.

Ramona azonnal visszautasította.

–Mondtam neki, hogy én nem játszanék ilyesmivel. Nemcsak azért, mert kárt okozhat, hanem azért is, mert senkinek sincs joga valamit adni egy másik embernek a tudta nélkül.

Terézia néhány nappal később visszatért.

Aztán elkezdte írni neki az üzeneteket.

– Amikor továbbra is visszautasítottam, azt mondta, talál majd valaki kevésbé „erkölcstelent”. Aggódni kezdtem. Úgyhogy úgy tettem, mintha meg tudnám szerezni neki, amit akar.

Valeria az üvegre mutatott.

— Mi a baj ezzel?

– Gyakori keverék, ártalmatlan abban a mennyiségben, amit használtam. Soha nem adtam neki azt, amit venni gondolt.

Alejandro a kezével eltakarta az arcát.

–Szóval anyukám azt gondolta, hogy emiatt Valeria elveszítheti a terhességét.

– Úgy tűnik, igen.

– Honnan tudtad, hogy a feleségemnek szól?

„Először nem tudtam. Teresa sosem írta le a nevét. De tegnap, amikor eljött az üvegért, ideges volt. Megkérdeztem tőle, hogy kinek szól. Végül azt mondta: »A lényeg az, hogy Valeria nem tesz fel túl sok kérdést; orvosok közelében dolgozik, és mindig tudni akarja, mi van a dolgokban.«”

Ramona látta az esküvőről készült fényképeket, és felismerte Valeriát.

Azt is tudtam, hogy szombatonként sajtot szokott venni a piacon.

– Ezért kerestelek – mondta. – De nem vádolhattam meg közvetlenül anélkül, hogy ne legyek teljesen biztos benne.

Elővette a telefonját.

Az üzenetek még mindig ott voltak.

Terézia ezt írta:

„Szükségem van arra, amiről beszéltünk.”

„Még mindig nagyon kevés az idő.”

„Nem akarok semmi erőset.”

„Csak arra van szükségem, hogy természetesnek tűnjön.”

Alejandro többször is elolvasta a beszélgetést.

Az arca elvesztette minden színét.

– Küldenél nekem képernyőképeket?

– Igen. És ha úgy döntenek, hogy jogi segítséget kérnek, pontosan elmondom nekik, mi történt.

Az autóban Alejandro csendben maradt.

Amikor megérkezett az épülethez, leállította a motort.

– Ma beszélni akarok anyámmal.

– Én is megyek.

– Valéria…

–Akinek oda akarták adni azt az italt, az én voltam. És a terhesség, amit véget akart vetni, az enyém.

Alejandro nem vitatkozott.

Teresa kinyitotta a bejárati ajtót, és amint meglátta őket együtt, megértette.

– Ramonával voltak.

Ez nem kérdés volt.

– Megmutatta nekünk az üzeneteket – felelte Alejandro. – Anya, most már haszontalan az egészségügyi infúzióról beszélni. Tudni akarom, miért tetted ezt.

Terézia lassan leült.

– Ha azt mondom, hogy fogalmam sincs, hogyan jutottam idáig, nem fognak hinni nekem.

– Nem – felelte Valeria. – Mert ez nem egy ötperces hirtelen felindulás volt. Hetekig kérte. Ragaszkodott hozzá. Elment az üvegért. Eljött hozzám. Kitöltötte. És többször is kért, hogy igyak.

Terézia lehajtotta a fejét.

-Igazad van.

Alejandro ökölbe szorította a kezét.

– Akkor mondd ki.

Az anyja olyan sokáig várt a válasszal, hogy a hűtőszekrényből kiszűrődő zaj elviselhetetlenül hangos lett.

„Valahányszor azt mondtad, hogy »Valeria és én döntöttünk úgy«, valami mást is hallottam” – mormolta. „Azt hallottam: »Anya, te már nem számítasz.«”

Alejandro hitetlenkedve nézett rá.

– Megpróbáltad bántani a fiamat, mert kiközösítettnek érezted magad?

– Nem csak erről volt szó.

Terézia sírni kezdett.

Aztán felfedte a titkot, amit hónapok óta rejtegetett.

Egy ideje beleegyezett, hogy kezes lesz egy unokatestvérétől felvett kölcsönre, aki bővíteni akarta a műhelyét. A férfi abbahagyta a törlesztőrészletek fizetését, és most az adósság egy része ráhárult.