Terézia megrémült.

Számított rá, hogy Alejandro segít neki, amikor eljön az ideje.

„Akkor gyanítottam, hogy Valeria terhes” – vallotta be. „A költségekre gondoltam, a babára, arra, hogy ti mindannyian egy olyan életet építetek, ahol egyre kevesebb helyem lesz…”

– És úgy döntöttél, hogy a fiam felesleges? – kérdezte Alejandro.

Terézia lehunyta a szemét.

– Azt mondogattam magamnak, hogy még túl korai. Hogy később lehet még egy. Hogy ha valami történne az elején… azt hinné az ember, hogy az természetes volt.

Valéria teljesen mozdulatlan maradt.

– Nézz rám, és mondd meg egyenesen. Mire számítottál, hogy miután megittam azt a poharat?

Terézia felnézett.

És a válasza, amit adott, örökre összetört valamit abban a családban.

3. RÉSZ

– Reméltem, hogy elveszíted a terhességet – mondta Teresa.

Nem hallatszottak sikolyok.

Ez a mondat rosszabb volt, mint bármelyik sikoly.

Valeria úgy érezte, mintha minden levegő eltűnt volna a konyhából.

Alejandro felugrott és az ablakhoz lépett. Visszajött. Aztán ismét elsétált.

Úgy tűnt, képtelen nyugton maradni.

– Mondd el újra – kérte.

Terézia sírni kezdett.

– Alejandro…

– Nem. Pontosan azt akarom hallani, hogy mit terveztél tenni a feleségemmel.

– Azt gondoltam, hogy… ha ilyen friss, talán természetes veszteségként fog bekövetkezni.

Alejandro a tenyerével az asztalra csapott.

– A fiunk volt!

-Tudom.

– Nem, nem tudod! Ha tudnád, soha nem gondoltad volna, hogy eldöntheted, hogy létezik-e vagy sem.

Valeria meglepő módon nyugodt maradt.

Talán azért, mert a harag olyan mély volt, hogy még mindig nem talált utat a kitörésre.

– Mióta gyanakodtál, hogy terhes vagy?

Terézia megszárította a könnyeit.

– Azóta az étkezés óta, amikor visszautasítottad a bort.

Valeria azonnal eszébe jutottak a szavai.

„Még mindig hozhatnak döntéseket.”

„Egy korai terhességnek nem kell megváltoztatnia az életüket.”

Hirtelen minden megjegyzés értelmet nyert.

– Szóval, amikor arról beszéltem, hogy ne siessünk… már előkészítettem az indoklásomat.

Terézia bólintott.

„Először csak gondolatok voltak. Azt hajtogattam magamnak, hogy ti ketten épp most házasodtatok össze, hogy időre van szükségetek. Aztán kaptam egy újabb hívást az adóssággal kapcsolatban, és pánikba estem.”

– Mi köze nekem a te adósságodhoz?

– Semmi. Most már értem.

– Nem. Meg akarom érteni, hogyan működött a logikája.

Terézia hallgatott.

Alejandro jótállt érte.

– Azt gondolta, hogy ha gyerekünk lesz, kevesebb pénzem, kevesebb időm és kevesebb hajlandóságom lesz megoldani a problémáit.

Az anyja még hangosabban kezdett sírni.

-Igen.

Alejandro lehunyta a szemét.

–Egész életemben azt mondogattad, hogy független gyereket szeretnél nevelni.

– Én akartam.

– Amíg függetlenné nem váltam tőled.

Terézia nem válaszolt.

Valeria körülnézett a konyhában, ahol oly sokszor evett az anyósával, beszélgetett a munkájáról és ünnepelte a születésnapokat.

Nehezen tudta összekapcsolni azt a nőt azzal a személlyel, aki az üveget hozta a házához.

Azonban fontos különbség volt aközött, hogy megértjük, hogyan jutott valaki valamihez, és aközött, hogy ezt a magyarázatot mentséggé alakítjuk.

Valeria nem akarta összekeverni a két dolgot.

– Szükségem van a lakásunk kulcsára.

Terézia felemelte a fejét.

– Valéria…

-Jelenleg.

A nő kinyitotta a táskáját, elővette a kulcstartót, és kivette belőle a másolatot.

Ott hagyta az asztalon.

Valéria folytatta:

„Nem fog újra belépni meghívás nélkül. Nem fog jönni, amikor Alejandro nincs itt, hacsak nem kérem meg rá. Nem fog ismerősöktől érdeklődni a terhességem felől. Nem fog nekem ételt, italt, táplálékkiegészítőket vagy gyógyszereket hozni. És most nem akarok egyedül lenni veled.”

Terézia lassan bólintott.

-Értem.

– Azt is szeretném, ha megértenél még valamit. Nem fogok úgy tenni, mintha ez egy apró hiba lett volna, csak hogy jobban érezd magad.

– Nem foglak megkérdezni.

Alejandro elvette a kulcsot.

– Segítek átnézni az adósságpapírokat, és jogi módot találok a fizetések rendezésére. De ezt a tartozást nem fogom kifizetni helyetted. Kölcsönt sem veszek fel.

Az anyja úgy nézett rá, mintha ez a mondat pontosan megerősítené azt a félelmet, ami hónapok óta gyötörte.

De Sándor nem hátrált meg.

– A fiadnak lenni nem jelenti azt, hogy meg kell mentened téged a döntéseid minden következményétől.

Terézia lesütötte a szemét.

-Tudom.

–És szeretném, ha ezt tisztán hallanád: Valeria nem taszít el tőled. Amit az előbb tettél, az talán taszíthat el.

Délután anélkül tértek haza, hogy sokat beszéltek volna.

Belépéskor Valeria megtalálta az előző esti két csészét még mindig a tűzhelyen.

Néhány másodpercig nézte őket.

Aztán megmosta őket.

Nem azért, mert ki akartam törölni a történteket.

De mivel nem engedte, hogy az a pillanat fizikailag is megszállja az otthonát.

A következő napokban Terézia nem kereste Valeriát.

Egyszer felhívta Alejandrót.

Nem kért, hogy beszélhessen a menyével.

Csak annyit mondott:

–Van egy levelem neki. Átvehetnéd, amikor csak szeretnéd?

Alejandro aznap este egy borítékkal tért vissza.

– Nem olvastam el – mondta. – És nem kell kinyitnod.

Valeria betette egy fiókba.

Majdnem egy hétig maradt ott.

Vasárnap, miközben Alejandro édes kenyeret és gyümölcsöt vásárolt, végre kinyitotta.

A levél nem volt hosszú.

Teresa nem azt mondta, hogy „szeretetből” cselekedett. Nem az adósságot hibáztatta. Nem a magányt hibáztatta. Nem állította, hogy Ramona túlzott.