Ott volt az apja műhelye is.
Aztán kinyílt az ajtó.
Egy alacsony, ősz hajú nő rohant ki papucsban.
–Alicia!
Az anyja átment az udvaron, és megölelte.
– Anya… bocsáss meg.
– Fogd be a szád, és ölelj át.
Aztán Elena meglátta Sofiát.
Leguggolt elé.
– Te vagy az unokám.
– Ismersz engem?
– Amióta megszülettél.
Ez a mondat összezavarta Alice-t.
Az apja kijött a műhelyből.
Roberto teljesen ősz hajú volt.
Egymásra meredtek.
Nem szólt semmit.
Visszament a műhelybe.
– Adj neki időt – suttogta Elena. – Tíz évet várt. Lehet, hogy szüksége lesz néhány percre.
Azon az estén csirkét vakondmártásban, rizzsel, meleg tortillával és mexikói kávéval vacsoráztak.
Roberto alig szólt.
Amíg Sofia meg nem kérdezte:
– Nagyapa, igaz, hogy motorokat javítasz?
-Igen.
– Nicholas nagybátyám beletette apámat egy vödörbe.
Csend borult az asztalra.
Elena majdnem kiköpte a kávéját.
Sofia eljátszotta az egész jelenetet, beleértve a köntöst, a kendőt és az esést is.
– Apám ránézett, és megkérdezte: „Alicia, miért borotváltad le a fejed?”
Roberto igyekezett komoly arcot vágni.
Nem tehette.
Először elmosolyodott.
Aztán nevetni kezdett.
Miklós is.
Elena is.
Alicia végül sírva nevetett.
Amikor Roberto levegőhöz jutott, a csirkés tányért a lánya felé tolta.
– Egyél. Túl sovány vagy.
Ez nem bocsánatkérés volt.
De Alicia ismerte az apját.
Az ő nyelvén ez azt jelentette: még mindig a lányom vagy.
Azon a reggelen Elena ébren találta Aliciát.
Kiadott egy albumot.
Az első oldalon egy fénykép volt Sofiáról újszülöttként.
Aztán még egyet, amikor megtanult járni.
Még egy az általános iskola első napjáról.
Egy másik mosolygós, akinek hiányzik az egyik foga.
— Honnan szerezted ezt?
– Nicolás minden fotót elküldene nekem, amit te küldtél neki.
Alice remegő kézzel lapozott.
„Sosem hagytam abba a várakozást rád” – mondta Elena. „Sosem voltam haragos rád. Magamra haragudtam, amiért nem állítottalak meg.”
Aztán megmutatott egy homályos fényképet, amelyet egy iskola előtt készítettek.
Sofia egyenruhában tűnt fel távozóban.
– Ezt nem én küldtem.
– Apád vitte el.
Alicia felemelte a fejét.
-Apu?
– Kétszer is elment Pueblába anélkül, hogy bármit is mondott volna nekem. Messze parkolt le a házadtól. Csak meg akart győződni róla, hogy élsz.
Elena néhány másodpercig hallgatott.
– És van még valami.
A Nicolás által havonta küldött négyezer peso nem mind Nicolástól származott.
A fele Robertótól származott.
Apja évekig félretette a nyugdíja egy részét, és odaadta a fiának.
– Azt mondtam neki: „Küldd el Aliciának, de ne mondd meg neki, hogy az enyém.”
Alicia lélegzete elállt.
Minden bejegyzésre emlékezett a jegyzetfüzetében.
„Victor elvette Nicolas pénzét.”
„Victor elköltötte Nicolas pénzét.”
Nem csak a testvére pénze volt.
Victor évek óta elfogyasztotta annak a férfinak a nyugdíját is, akit Alicia örökre elveszítettnek hitt.
– Miért nem kerestek engem soha?
– Apád azt gondolta, ha felbukkan, még messzebb sodródsz. Büszke rá. És te is.
Délelőtt Roberto a műhelyben volt.
Alicia belépett.
Folytatta egy fémdarab tisztítását.
-Apu.
-Tízcentes.
-Sajnálom.
Roberto otthagyta a szerszámot.
-Én is.
Alicia sírni kezdett.
– Elloptam anyád pénzét.
– A pénz visszaszerezhető.
– Szörnyű dolgokat mondtam neked.
– Mondtam már, hogy nincs lányom.
Végre ránézett.
– És ez hazugság volt. Minden nap hazugság volt.
Alicia átment a műhelyen, és megölelte az apját.
Két másodpercbe telt, mire válaszolt.
Aztán olyan szorosan ölelte magához, amennyire csak tudta anélkül, hogy megérintette volna a sérült vállát.
Még aznap délután kaptak egy hívást.
Viktor kiderítette, hol vannak.
– Elmegyek a lányomért.
Éjszaka érkezett Sergio teherautójával, édesanyja kíséretében.
Részeg volt.
–Alicia! Gyere ki! Elloptad tőlem Sofiát!
Miklós felkelt.
Alicia megállította.
– Ezúttal én fogok beszélni.
Elvett egy átlátszó mappát, amiben a panasz, az orvosi igazolások és a jegyzetfüzete másolatai voltak.
Kiment az udvarra.
Roberto mögötte sétált, de félúton megállt.
Viktor a kapu előtt állt.
– Add ide a lányomat!
– Zsófia velem van.
– Én vagyok az apja.
– És megütötted.
Megmutatta neki a dokumentumokat.
– Itt vannak az ő sérülései. Itt vannak az enyémek. És itt van négy évnyi randi, pénz és verés.
Viktor elsápadt.
– Titokban elvetted az adataimat?
Alicia mély levegőt vett.
– Nem. Te voltál az, aki tíz évig a hátam mögött élt.
Viktor megragadta a kaput.
Nyisd ki!
Roberto most szólalt meg először.
– Engedd el az ajtómat.
Viktor ránézett.
Aztán Nicholasra nézett, aki mozdulatlanul állt a verandán.
Elengedte a kaput.
Alicia folytatta:
– Be fogom nyújtani a válókeresetet. A Sofiával való együttélés jogilag rendeződik. Ha részegen, fenyegetőzve vagy betörni próbálva jössz vissza, hívom a rendőrséget.
– Egyedül nem fogod tudni megcsinálni.
Alicia félelem nélkül nézett rá.
– Már tíz éve egyedül csinálom. A különbség az, hogy most már tudom, hogyan kell.
Néhány perccel később megérkezett egy járőrkocsi, amelyet korábban a család értesített.
Teresa, Victor anyja, megfogta a karját.
-Menjünk.
Mielőtt felszállt a teherautóra, Aliciára nézett.
– Vigyázz a lánnyal.
Teresa most először mondott bármit is, ami a történtek tudomásulvételének tűnt volna.
Hetekkel később a házasság jogilag véget ért. Megállapították, hogy Sofia Aliciával fog élni, és meghatározták a gyermektartásdíjat is. A bántalmazásokat dokumentálták, és külön jogi eljárást követtek.
