Diego hozott egy takarót, amikor Fernanda azt mondta, hogy fázik.
Diszkréten odahozta neki a kedvenc ételét.
Viccelődtek anélkül, hogy megalázták volna magukat.
Amikor együtt mentek lefektetni a két gyermeküket, Ximena gombócot érzett a torkában.
Évekig feladta az anyaságot, abban a reményben, hogy Mauricio egy nap családot akar majd alapítani.
Most hálás volt, hogy nem szültek neki gyerekek.
Visszafelé menet Mauricio elkezdte gúnyolni.
–Milyen nevetségesek Fernanda és Diego. Úgy néznek ki, mint a tinédzserek.
— Szeretik egymást.
– Ez tiszta showmanség.
– Nem mindenki él úgy, mint mi.
Mauricio hangosan felnevetett.
– Kérlek. Senki sem szerelmes már ugyanabba a nőbe tíz év után.
Ximena az ablak felé fordult.
Ez a mondat volt az utolsó, amire szükségem volt.
– Mauricio, válni akarok.
Abbahagyta a nevetést.
– Mit mondtál?
– Válást akarok.
Az autó belseje elcsendesedett.
„Nincsenek gyerekeink. Alig beszélünk. Épp most mondtad el, mit gondolsz a házasságról. Nem akarom ezt így folytatni.”
Mauricio megragadta a kormánykereket.
– Ezt már eltervezted?
-Nem.
– Van még egy férfi?
-Nem.
– Akkor hálátlan vagy.
Ximena mély levegőt vett.
„A lakást, amiben lakunk, még az esküvőnk előtt vettem. Beszélek egy ügyvéddel, de neked kell kitalálnod, hol szállj meg.”
Mauricio lassan elfordította a fejét.
Ximena arcán látható kifejezés most először keltett benne félelmet.
– Szóval engem is kirúgni tervezel?
– Nem akarok veszekedni.
-Csendben maradj!
Az autó gyorsult.
– Mauricio, lassíts!
Nem válaszolt.
Néhány perccel később hevesen fékezett egy sötét útszakaszon.
-Mit csinálsz?
Mauricio leszállt.
Megkerülte a járművet, kinyitotta Ximena ajtaját, és megragadta a karját.
–Engedjetek el!
–Szabad akartál lenni? Nos, kezdj hozzá most.
Kivette a kocsiból.
Ximena elvesztette az egyensúlyát, és az út jeges szélére zuhant.
– Mauricio!
Visszaült a volán mögé.
Ximena kétségbeesetten felkelt.
– Nem hagyhatsz itt! Hideg van!
Mauricio letekerte az ablakot.
-Te már nem vagy az én problémám.
És elkezdődött.
Ximena néhány méterrel a kocsi mögött futott.
– Mauricio!
A piros lámpák eltűntek a kanyarok mögött.
Várt néhány percet.
Meggyőződése volt, hogy visszatér.
Nem tért vissza.
Ximena ruhát, harisnyát, könnyű csizmát és elegáns kabátot viselt. Egy meleg otthonból egyenesen a kocsijához ment, és el sem tudta képzelni, hogy egyedül lesz egy hegyi úton.
Elővette a telefonját.
A jel folyamatosan megjelent és eltűnt.
Megpróbált autót rendelni egy alkalmazáson keresztül.
Hiba.
Megpróbált hívni.
A hívás megszakadt.
Elkezdett járni.
Először haragot éreztem.
Aztán félelmet érzett.
Aztán már nem érezte az ujjait.
Egy jármű haladt el mellettünk.
Aztán egy másik.
Egy harmadik autó lassított. Ximena felemelte a kezét, segítséget kérve.
Több fiatal is volt bent.
– Nézd csak meg!
Nevettek.
Mielőtt elmentek, az egyikük kidobott egy pohár üdítőt az ablakon.
A folyadék a hajára és a nyakára hullott.
A jeges szél kínzássá változtatta a páratartalmat.
Ximena sírni kezdett.
Nem tudta, milyen messzire jutott, amikor meglátott egy hatalmas sziklát az út szélén.
„Csak pihenek egy percet” – gondolta.
Leült.
Hirtelen abbahagyta a remegést.
A félelmet is abbahagyta.
Csak álmos voltam.
Nagyon álmos.
Lehunyta a szemét.
Fényszórók világították meg az arcát.
Aztán egy női hangot hallott.
– Asszonyom, nyissa ki a szemét!
Ximena alig reagált.
– Ne aludj el! Hallasz engem?
Kezek rázták meg.
– Gyerünk. Kelj fel. Itt a teherautóm.
Percekkel később Ximena egy autófűtő előtt állt, egy kabátba burkolózva, ami nem az övé volt.
A nő neve Elena volt.
Forró teát adott neki, és megvárta, amíg Ximena megszólalni tudott.
Amikor meghallotta az egész történetet, Elena néhány másodpercig hallgatott.
– A férjed nem egy vita után hagyott el – mondta végül. – Egy olyan helyen hagyott, ahol pontosan tudta, hogy meg fogsz halni.
Ximena lesütötte a tekintetét.
– Csak anyámmal akarok menni.
– Elviszlek.
Elena beindította a kocsit.
– De holnap, amikor megnyugodtál, döntened kell valamit.
-Hogy?
– Hagyod, hogy Mauricio azt mondja, hogy ez csak a szerelmesek veszekedése volt… vagy kényszeríted, hogy feleljen azért, amit tett?
Ximena még mindig nem tudta, hogy miközben küzdött azért, hogy eszméleténél maradjon az úton, Mauricio a történet egy másik verzióját mesélte.
És ez a verzió végül ellene fordult.
3. RÉSZ
Amikor Teresa ajtót nyitott, és meglátta a lányát vizes hajjal, koszos harisnyával, sápadt ajkakkal és egy ismeretlen kabáttal a fején, nem kérdezett semmit.
Egyszerűen csak átölelte.
-Anya…
Ximenának sikerült kimondania ezt a szót, mielőtt összeomlott volna.
Úgy sírt, mintha még a házassága legrosszabb vitái során sem sírt volna.
Elena gyorsan elmagyarázta, mi történt.
Teresa először elsápadt.
Aztán dühbe gurult.
– Mit tett Mauricio?
Ximena a konyhában ült, miközben az anyja valami meleget készített.
– Kihúzott a kocsiból.
– És ott hagyott téged?
Ximena bólintott.
Teréznek az asztalra kellett támaszkodnia.
– Meg is halhattál volna.
Ez a kifejezés valamit megváltoztatott.
Addig Ximena még mindig házasságban gondolkodott.
Egy verekedés.
Egy kegyetlen férj.
Egy válás.
De „meghalhattál volna” – ezt az éjszakát egy másik dimenzióba helyezték.
Elena azt sem engedte, hogy lekicsinyeljék.
– Orvoshoz kellene fordulnod. És jó ötlet dokumentálni, hogyan kerültél idáig.
Ximena nem akart kórházakat vagy kérdéseket.
