1. RÉSZ
– Ha meghalok, azt akarom, hogy add oda anyámnak a maradék felét.
Valeria letette a villáját az asztalra, és úgy nézett a férjére, mintha az előbb sértette volna meg.
Alejandro Herrera negyvenhét éves volt, egy elosztó cég tulajdonosa Guadalajarában, két lakást vásárolt, mielőtt megházasodott, megtakarításai és részesedése volt egy kisvállalkozásban Zapopánban. De azon az estén nem úgy beszélt, mint egy üzletember, vagy mint az az ember, aki mindig talál megoldást mindenre.
Úgy beszélt, mintha már a saját temetését szervezné.
Egy héttel korábban az onkológus olyan tanulmányokat mutatott nekik, amelyek meggyőzőnek tűntek.
„Megismételtük a vizsgálatokat” – magyarázta Dr. Salgado. „Biztos akartam lenni, mielőtt ilyesmit mondanék. Sajnos az eredmények ugyanazok. Amint lehet, meg kell műtenünk.”
Alejandro kérdezett valamit, amitől Valeria lebénult.
– Doktor úr… mennyi időm van még?
Hazafelé menet alig beszéltek.
Tizennyolc éves lánya, Mariana, azonnal észrevette, hogy valami történik.
– Apa, mi a baj?
– Még mindig ellenőriznek bizonyos dolgokat.
– Hazudsz nekem.
Ugyanazon a reggelen Valeria a konyhában találta Alejandrót, amint egy jegyzetfüzetbe írt: jelszavakat, biztosításokat, automatikus fizetéseket, autódokumentumokat, céges elérhetőségeket.
-Mit csinálsz?
– Hagyd rendbe a dolgokat.
– Nem haltál meg.
Alejandro felnézett.
– Félek, Vale.
Még soha nem hallottam tőle ilyesmit bevallani.
A hír lesújtotta Elenát, Alejandro édesanyját. Öccse, Ricardo, a feleségével, Patriciával érkezett, aki ápolónő volt, és ugyanabban a klinikán dolgozott, ahol Alejandrot kezelték.
– Ne aggódj semmi miatt – mondta Ricardo, és átölelte. – Bármi is történt köztünk, az a múlt.
Régi seb tátongott a testvérek között.
Ricardónak problémái voltak a szerencsejátékkal, a kölcsönökkel és a hitelkártyákkal. Alejandro már két adósságát is kifizette, mielőtt végül megtagadta a fizetést.
„Nem vagyok a bankautomatád” – mondta neki. „Amíg én megmentelek, addig nem fogsz megállni.”
Innentől kezdve alig beszéltek pénzről.
Két nappal később Elena meglátogatta Alejandrót.
– El kell végeztetnem néhány vizsgálatot, és le kell cserélnem a gyógyszereimet.
Meglehetősen magas összeget említett.
Alejandro kérdés nélkül átutalta a pénzt.
Amikor az anyja elment, Valeria összevonta a szemöldökét.
– Mindig ennyit adsz?
– A kezelésük drága.
Valeria nem tudta, hogy Elena évek óta Ricardónak adta ennek a pénznek egy jó részét.
A feltételezett műtét előtti héten Alejandro visszatért az örökség témájához.
– Ha bármi baj történik, segíts anyámon, ahogy én is segítettem neki. Nem akarom, hogy bármiben is hiányt szenvedjen.
– Van egy lányunk, aki most kezdi az életét.
– Marianának elege lesz.
– És miért a fele?
– Mert Ricardo nem fog gondoskodni anyáról.
Valeria dühösen felállt.
–Élsz. Ne add oda a holmidat, mintha már el lennél temetve.
Másnap reggel azonban végül elfogadta.
Nem azért, mert beleegyeztem.
Mert látta a rettegést a szeretett férfi szemében.
Alejandro szólt Elenának, aki tiltakozott.
–Nem kell a pénzed! Azt akarom, hogy jöjj vissza a műtét után.
De még aznap este megemlítette a beszélgetést Ricardónak.
–A bátyád megőrült. Még azt is akarja, hogy Valeria a vagyonának jelentős részét rám hagyja.
Ricardo abbahagyta a telefonja nézését.
– Melyik rész?
-Nem számít.
– Anya, én pont most kérdeztem.
Elena nem vette észre, mennyire megváltozott a férfi arckifejezése.
Patrícia, igen.
Négy nappal a kórházba kerülés előtt Valeria elment egy guadalajarai közjegyzői irodába, hogy megkérdezze, mit kell tennie Alejandro halála esetén.
Okiratokat, számlakivonatokat és ingatlan-nyilvántartásokat vitt magával.
Távozáskor felhívta az onkológus.
– Valeria asszony, szükségem van önre, hogy egyedül jöjjön be a klinikára.
– Történt valami Alejandróval?
Néhány másodpercnyi csend következett.
– Van egy nagyon jó hírem… és egy rendkívül komoly hírem is.
Valeria érezte, hogy a lábai elengedik.
– Mondd el most.
– A férjednek valószínűleg nincs rákja.
Valeria a falnak támaszkodott.
– Hogy érted azt, hogy valószínűleg?
A következő mondat hallatán a mellkasához szorította a dokumentumokat.
– Mert valaki felhasználhatta volna egy másik beteg eredményeit, hogy meggyőzze őt arról, hogy haldoklik.
Valéria egy pillanatra elállt a lélegzete.
És még mindig nem tudtam, hogy ez az álbetegség csak a terv első része.
El sem hiszem, mi fog történni…
2. RÉSZ
Dr. Salgado nem volt egyedül, amikor Valeria megérkezett.
Mellette ült a sebész, aki Alejandrót akarta megműteni.
Két akta volt az asztalon.
„Műtét előtt megismételtük a vizsgálatokat” – magyarázta a sebész. „A férje fizikai állapota nem egyezett meg a korábbi eredményekkel.”
– Szóval egészséges?
– Eddig nem találtunk bizonyítékot arra a daganatra, amit kezelni akartunk.
Valeria befogta a száját, és megkönnyebbülten sírt.
– Fel kell hívnom.
-Még nem.
A második mappa egy Pablo Fernández nevű súlyos beteg férfié volt.
A két dokumentum összehasonlításakor az orvosok találtak valamit, amit lehetetlen egyszerű hibának minősíteni: Pablo több eredménye is szerepelt Alejandro kórtörténetében, különböző dátumokon.
Nem csak egyszer.
Számos.
Valakinek minden új tanulmányra szüksége volt az előző megerősítéséhez.
„Ki tudná ezt megváltoztatni?” – kérdezte Valeria.
Az orvosok haboztak.
Azonnal Patríciára gondolt.
Ricardo felesége ott dolgozott.
De még mindig nem volt elég bizonyíték.
A klinika auditot indított és lemondta a műtétet, miközben felügyelet mellett megismételte az összes vizsgálatot.
Valeria azzal a tudattal tért haza, hogy Alejandro valószínűleg túléli, de ezt nem mondhatta el neki.
