Amikor rákot diagnosztizáltak nálam, a férjem hazahozta a szeretőjét, hogy megalázzon. Az anyósom válási papírokat nyomott a kezembe, mondván, hogy ez a sors jár nekem. Nevettek, mert meg voltak győződve róla, hogy túl gyenge vagyok a visszavágáshoz – egészen addig, amíg az apám be nem lépett az ajtón. Akkor a nevetést felváltotta a rettegés, és könyörögni kezdtek.

– Bali? – Arthur felvonta a szemöldökét. – Érdekes.

Arthur csettintett az ujjaival.

Egy elegáns kék öltönyös férfi lépett be a szobába. Egy aktatáskát cipelt. Ő Mr. Sterling volt, Arthur személyi ügyvédje.

– Mr. Thorne – mondta Sterling, és kinyitotta az aktatáskát. – Míg ön „gyászolta” és a trópusi vakációját tervezte, Mr. Vance utasított minket, hogy vizsgáljuk felül a Vance Global Logistics-szal kötött munkaszerződését.

David megdermedt. „Vance Global? Én a Nexus Shippingnél dolgozom.”

„A Nexus Shippinget ma reggel felvásárolta a Vance Global” – mondta Arthur közömbösen, a körmét ellenőrizve. „Ellenséges felvásárlás. Egymilliárdomba került, de a kikötői hozzáférés hasznos. És örömmel töltött el, hogy a főnököd lehettem.”

Dávid lábai felmondták a szolgálatot. A falnak rogyott.

– Sterling úr? – kérdezte Arthur.

– Igen – nyújtott át Sterling egy papírt Davidnek. – A szerződésében szereplő „Súlyos erkölcstelenség és hírnévrontás” záradék értelmében ezennel azonnali hatállyal felmondunk. Ok megadásával. Ami azt jelenti, hogy nincs felmondási jog, és a részvényopciói érvénytelenek.

– Kirúgtak? – suttogta David.

– És – folytatta Sterling, miközben elővett egy másik dokumentumot –, a közös tulajdonnal kapcsolatban. Lefolytattunk egy tulajdoni lap ellenőrzését. A tulajdoni lap Alice nevére szól. Te nem szerepelsz a tulajdoni lapon.

„Közös tulajdon!” – kiáltotta David. „Összeházasodtunk!”

– Tulajdonképpen – mosolygott Sterling – aláírtál egy házassági szerződést. Emlékszel? Azért ragaszkodtál hozzá, mert azt hitted, Alice-nek adóssága van.

Davidnek eszébe jutott. Annyira arrogáns volt. Azt gondolta, hogy Alice egy rossz grafikus, akinek diákhitele van. Meg akarta védeni a szerény megtakarításait.

„A házassági szerződés kimondja, hogy a külön megszerzett vagyontárgyak továbbra is különállóak maradnak. A házat Alice vagyonkezelői alapja pénzéből vettük. Az övé. És mivel már nem látunk ott szívesen, azonnali kilakoltatási értesítést küldök neked.”

David a papírokra nézett. Kirúgták. Hajléktalan. Csődben.

Carlára nézett. „Carla, kicsim, elmehetünk hozzád. Majd kitaláljuk, mi a helyzet.”

Carla a kilakoltatási értesítésre nézett. Ránézett a milliárdosra. Ránézett Davidre, aki izzadtan és szánalmasan nézett körül.

– Nálam? – gúnyolódott Carla. – Nálam egy garzonlakás van. És nem randizom munkanélküli lúzerekkel.

Felkapta a táskáját. „Megyek. Ne hívj!”

Kilépett az ajtón, cipője az elhagyatottság ritmusát kopogott.

„Carla!” – sikította Dávid.

Mrs. Thorne megragadta Alice kezét, könnyek patakzottak az arcán.

„Alice, kérlek! Mondd meg apádnak, hogy hagyja abba! Család vagyunk! Úgy neveltelek, mint a sajátomat! Levest főztem neked!”

– Megríkattál – mondta Alice, és elhúzta a kezét. Ránézett a kezére – remegett, de erős volt. – A család nem gúnyolja ki a rákot, Mrs. Thorne. A család nem nevezi a lányát „gyengének”. Te felneveltél egy kígyót, és te magad vagy a méreg.

Az apjára nézett.

– Apa – mondta Alice. – Vedd ki őket. Pihennem kell a műtét előtt. És hívd fel a lakatost!

Arthur elmosolyodott. Egy farkas mosolya volt, aki egy ordítani próbáló bárányt figyel.

– Biztonsági szolgálat – mondta Arthur.

A testőrök megragadták David és Mrs. Thorne karját.

„Nem! Mindennek a fele az enyém!” – sikította David, miközben az ajtó felé vonszolták. „Ez illegális! Alice, szeretlek!”

– Szereted a pénzt, David – kiáltotta utána Arthur. – És most már egyik sem maradt.

Az ajtó csapódott be.

Gyönyörű volt a csend a szobában.

4. A koldulás szakasza
Másnap reggel Alice-t megműtötték. A műtét négy órán át tartott.

Amikor magához térve felébredt, Arthur az ágya mellett ült és újságot olvasott.

– Apa? – rekedten válaszolta.

– Hé, kölyök – tette le Arthur az újságot. – Dr. Aris szerint minden tökéletesen sikerült. A daganat eltűnt. A szélek tiszták. Nincs rák.

Alice kifújta a levegőt, amit úgy érezte, már hat hónapja benntartott. „Elmúlt.”

– Eltűnt – helyeselt Arthur. – Az összes daganat eltűnt. A tüdődben lévő is, és a házasságodban lévő is.

Alice nevetett, bár fájt tőle a mellkasa.

A következő héten, miközben Alice felépült, David pusztulásának valósága egy lassított felvételű autóbalesetként játszódott le.

Dávid megpróbált bejutni a házba. A zárakat kicserélték. A ruhái dobozokban hevertek a járdaszegélyen, átázva az esőtől.

Megpróbált hozzáférni a közös bankszámlájukhoz. Üres volt. Alice vagyonkezelői alapja fedezte az orvosi számlákat, de Alice kiürítette a közös számlát, hogy kifizesse a „fennálló háztartási adósságokat” – azokat az adósságokat, amelyeket azért gyártott, hogy biztosítsa a nulla egyenleget.

Naponta ötvenszer hívta Alice telefonját. A lány letiltotta.

Megjelent a kórházban. A biztonságiak megállították a hallban.

Végül sikerült sarokba szorítania Arthurt a kórház parkolójában.

David szörnyen nézett ki. Borostás volt, ugyanazt az öltönyt viselte, mint napokkal ezelőtt. Odaszaladt Arthur autójához.

„Mr. Vance! Kérem!” – könyörgött David, miközben az ablakon dörömbölt.

Arthur letekerte az ablakot öt centivel.

„David. Úgy nézel ki… rosszul.”

– Nincs hová mennem – zokogta David. – Anyukámmal egy Motel 6-ban szálltunk meg. Kérlek. Csak beszélj Alice-szel. Mondd meg neki, hogy sajnálom. Bármit aláírok. Csak vissza akarom kapni a feleségemet.

– Vissza akarod kapni a bankautomatádat – javította ki Arthur.

„Nem! Szeretem őt!”

– Még lélegzett, és előkészítetted a temetését – mondta Arthur hideg hangon. – Egy randevút vittél a halálos ágyára. Innen nincs visszaút.

„Gyenge voltam!”