– Ha túlélem, sok mindent megbeszélhetünk majd.

–Akkor éld túl. Nem áll szándékomban hagyni, hogy minden vitát te nyerj meg alapértelmezés szerint.

A láz még aznap délután alábbhagyott.

Három héttel később Clara már az ablakhoz tudott sétálni. Egy hónappal később az orvos engedélyezte az utazást.

Amikor a szekér megérkezett a tanyára, Nicholas ugrott be elsőként.

Jacinto segített Clarának lejönni.

Nézte a házat, a pajtát és a mezők mögött magasodó hegyeket.

– Tényleg te építetted fel ezt az egészet.

– Valami még mindig hiányzik.

Bevitte a lányt a házba.

Az ebédlőben egy befejezetlen diófa asztal állt.

– Megtartottam, mert nem tudtam, hány helyre lesz szükségem.

Miklós végighúzta a kezét a fán.

– 3-ra van szükséged.

Clara Jacintóra nézett.

– Talán 4. Don Eusebio túl gyakran jelenik meg vacsorán.

A pajta ajtajából Eusebio úgy tett, mintha nem hallaná.

A tanyán töltött élet nem vált azonnal tökéletes történetté. Clara lassan visszanyerte erejét. Nicolás rémálmokat látott, és ételt rejtegetett az ágy alá. Jacinto nem tudta, hogyan kell apának lenni, és elkövette azt a hibát, hogy olyan munkával próbálta megoldani a problémákat, amihez szavakra volt szükség.

Egyik délután száraz kenyeret talált Nicholas táskájában.

– Itt soha többé nem fogsz éhen maradni.

– Ezt mondta Esteban, amikor jókedvű volt.

Jacinto leült a földre, hogy egy szinten legyen vele.

– Akkor ma nem kell hinned nekem. Figyeld meg, mit csinálok holnap. És holnapután. Aztán majd te döntesz.

Miklós ott hagyta a kenyeret, ahol volt.

Három héttel később saját elhatározásából bevitte a konyhába.

Clara sem kezdett azonnal senkiben megbízni. Liszt használata előtt mindig megkérdezte, pénzt rejtegetett a ruháiba, és ijedten ébredt fel, amikor ajtócsukódást hallott.

Jacinto nem kérte tőle, hogy felejtsen.

Átadott neki egy kulcsot a házhoz, egy másikat a pajtához és a könyvelési könyvekhez.

– Nem akarom a farmodat igazgatni.

– Nem lesz kizárólag az enyém, ha úgy döntesz, hogy maradsz.

– És mi van, ha úgy döntök, hogy elmegyek?

– Lovakat, élelmet és elég pénzt adok. A kapu mindkét irányban nyitva lesz.

Ez a szabadság győzte meg végül a maradásról.

A tél beköszöntével Nicolás megtanulta a kerítések javítását és a prérifarkasok nyomainak felismerését. Eusebio fontos feladatokat bízott rá, de mindig a korának megfelelőeket.

Jacinto felfedezte, hogy a fiú minden reggel az északi kerítéshez megy, és a hegyeket figyeli.

Elkezdte kísérni.

Az első öt percben senki sem szólt egy szót sem. Aztán elkezdtek beszélgetni az időjárásról, az állatállományról vagy a hegycsúcsokon lévő hó színéről.

Egyik reggel Miklós megkérdezte:

– Megbántad, hogy rájöttél, hogy a fiad vagyok?

Jacintonak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Sajnálom azokat az éveket, amiket nem töltöttem veled.

— Az nem ugyanaz.

– Nem. Te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem kedd reggel.

Nicholas most először mosolygott anélkül, hogy kontrollálnia kellett volna a gesztust.

Tavasszal Jacinto bírósághoz fordult, hogy törvényesen elismerje apaságát. A dokumentum visszaállította Nicolás vezetéknevét a jogos helyére.

Nicholas Aldama.

Visszatérve megtalálta a fiút, amint Eusebióval együtt javítgatta a kerítést.

– A papírok készen vannak – jelentette be. – Hivatalosan is ez a tiéd.

Miklós a dokumentumra nézett.

– Ezt már tudtam.

-Mint?

– Az első napon, a kocsiban, a kezét az ülésre tette. Nem ért hozzám, mert még nem tudta, hogy megengedem-e, de ott hagyta, ahol láthattam.

Jacinto érezte, hogy összeszorul a torka.

– Túlságosan is figyelmes vagy.

– Anya is ugyanezt mondja.

– Anyádnak általában igaza van.

– Majdnem mindig.

Clara és Jacinto nyár végén házasodtak össze, egy nyárfa alatt, a patak partján. Nem volt elegáns zene vagy fontos vendégek. Doña Prudencia kenyeret hozott, Doña Matilde Las Vegasból utazott, Eusebio pedig egy új ingben jelent meg, ami miatt az egész szertartás alatt kényelmetlenül érezte magát.

Miklós a szüleivel maradt.

Amikor betöltötte a 10. életévét, Jacinto adott neki egy nyerget, amelyet az istálló legkisebb lovának készítettek.

– Köszönöm – mondta a fiú.

Egyikük sem kizárólag a hegyről beszélt.

A diófa asztal még az őszön elkészült. Hat férőhelyes volt, mert Clara ragaszkodott hozzá, hogy a család hagyjanak helyet azoknak, akik még nem érkeztek meg.

Évekkel később munkások, eltévedt utazók és télen otthonra szoruló gyerekek ettek ennél az asztalnál.

Néhány család együtt született.

Másokat egy elhasznált betűvel, 3 nap utazással és egy gyerekkel kellett felépíteni, aki a mellkasán cipelte az igazságot anélkül, hogy tudta volna, mit kezd vele.

Az Aldama család a második osztályba tartozott.

Ezért ismerte a saját értékét.

Mert attól a reggeltől fogva, hogy megjelent a raktár előtt, és egy ismeretlen férfit keresett, senki sem vette készpénznek Nicolást.

És Jacinto, aki 8 évig épített egy házat anélkül, hogy tudta volna, kinek építi, végre megértette, hogy Clarának igaza volt:

Tudta, hogyan kell olyan dolgokat készíteni, amelyek tartósak is lehetnek.

Csak arra volt szüksége, hogy a fia átkeljen a hegyeken, és megmutassa neki, melyik a legfontosabb.