Megsimogatta az arcát.

– Mindig visszajöttem hozzád.

Másnap reggel Mateo korán elindult. Elena felébredt, és látta, hogy Lucero sincs ott.

Pánik fogta el.

Harmincöt éven át azt képzelte, hogy az apja eltűnik egy domb mögött. Most a jelenet megismétlődött.

Felszállt a teherautóra, és követte az ösvényt a patakhoz. Mateót egy sziklán ülve találta. Lucero a közelben legelészett.

– Soha többé ne tedd ezt velem!

Mateo nyugodtan nézett rá.

– Nem tévedtem el.

– Akkor miért mentél el szó nélkül?

– Búcsút kellett vennem ettől a helytől.

Arra a lejtőre mutatott, ahol elesett.

– Elvesztettem a nevem itt. Nem akarom, hogy elveszítsd az életed azzal, hogy továbbra is törődsz a távollétemmel.

Elena leült mellé.

Mateo tudott Gabrielről, a férfiról, akit fiatalon szeretett, és akit elengedett, hogy gondoskodhasson Rosáról. Tudta, hogy Elena szokásává tette az áldozathozatalt.

– Először rám vártál. Aztán gondoskodtál az anyádról. Most úgy akarsz gondoskodni rólam, mintha az lenne az egyetlen életed.

– Te vagy az apám.

– És ezért szeretnélek élőben látni.

– 54 éves vagyok.

Mateo elmosolyodott.

– 70 éves vagyok, és most kezdtem újra.

Hetekkel később Gábriel visszatért a faluba. Nem romantikus ígéretekkel vagy követelésekkel érkezett. Kenyeret és magokat hozott, és megkérdezte, tudna-e segíteni egy betört ajtóval.

– Nem akarom visszaszerezni, akik voltunk – mondta Elenának. – Meg akarom tudni, hogy ki vagy most.

Elena Mateóra gondolt.

– Pontosan ezt mondtam apámnak is.

Gábriel elmosolyodott.

– Akkor talán tudod, mit jelent.

Amikor bejelentette, hogy ismét elhagyja az államot munka miatt, Elenát áthatotta a búcsúzás régi félelme.

– Visszamegyek – mondta Gabriel.

– Nem kell ígérgetned.

– Nem kötelességből mondom ezt. Azért mondom, mert vissza akarok jönni.

Elena ezúttal nem riadt vissza a kifejezéstől.

– Akkor gyere vissza.

Nem csókolóztak. Néhány másodpercig fogták egymás kezét. Ennyi elég volt.

Mauricio átadta az összes dokumentumot, és abbahagyta a nyomásgyakorlást. Elena beleegyezett, hogy beszél vele, de nem tett úgy, mintha hat évnyi hallgatást egy bocsánatkéréssel el lehetne törölni.

Egyik reggel, miközben a konyhát festették, Elena elmozdított egy szekrényt, és ceruzavonalakat talált a falon: a magasságát jelző jelek 6, 7 és 8 éves korában. Az utolsó vonal az eltűnése előtti hetekből származik.

Mateo megérintett egy vonalat.

–Lábujjhegyre álltál, hogy csalj.

Elena mozdulatlan maradt.

– Emlékszel még?

– Ma már igen.

Felvett egy ceruzát.

– Állj meg ott.

– Apa, én 54 éves vagyok.

– És te még mindig a lányom vagy.

Elena engedelmeskedett. Mateo új vonalat húzott a feje fölé, és felírta rá a dátumot.

Harmincöt év telt el az előző és a mostani rekord között.

Úgy döntöttek, hogy nem festik ki azt a téglalapot.

A citromfa nem sokkal később virágozni kezdett. Amikor megjelentek az első zöld gyümölcsök, Mateo kinyitotta a jegyzetfüzetét, és remegő kézírással ezt írta:

„Ma megjelent az első citrom. Elena felújítja a házat. Gabriel vissza fog térni. Én itthon vagyok.”

Másnap reggel már nem emlékeztem, hogy mindent leírtam.

Elena leült mellé, és felolvasta neki.

„Mi van, ha egy nap nem emlékszem, ki írta ezt?” – kérdezte Mateo.

– Elmondom, hogy ez az ember 35 évbe telt, mire visszatért, de időben érkezett meg ahhoz, hogy lássa egy új fa kinőni.

Mateo elmosolyodott.

– Jó történetnek hangzik.

Elena a falra nézett. Gyermekkora utolsó és az új nyoma között betölthetetlen űr tátongott, de még mindig bőven akadt hely.

Aztán megértette, hogy az apja szeretete nem arról szólt, hogy bepótolja az elvesztegetett éveket, vagy arra kényszerítse, hogy minden napot újraéljen. Hanem arról, hogy ott legyenek mellette, amíg még alkothatnak valami újat.

Kint Lucero halkan kopogott a karám kapuján. A kis citrom ringatózott a szélben. Mateo megfogta Elena kezét.

— Ismerjük mi egymást?

A szíve összeszorult, de nem tört össze.

– Igen. És ha holnap elfelejted, újra találkozunk.

Mateo elmosolyodott, mintha ez a válasz is ismerős lenne számára.

És 35 év óta először Elena abbahagyta az útra szegeződést, arra várva, hogy valaki visszatérjen. A házra, a fára, az apjára és az életre nézett, ami még előtte állt.

Már senki sem várt.

Végre éltek.

Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy több ember is felfedezhesse.❤️

Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy tovább élvezhesd őket. Köszönöm szépen, hogy elolvastad.👇