Miután felbérelték egy haldokló gróf holmijainak katalogizálására, a nő a kezeire nézett, és azt mondta: „Megmérgezik.”

A három fehér vonal

A leltárkönyv még mindig nyitva volt Inés Valdés kezében, amikor kimondta a szavakat, amelyek megmenthettek egy embert, vagy elítélhették őt.

– Don Rodrigo nem betegségben hal meg. Megmérgezik.

Senki sem mozdult a San Jerónimo hacienda hálószobájában. Odakint a novemberi eső verte az ablakokat, szürke ürességgé változtatva a jaliscoi vidéket. Az ajtóban álló fiatal szolga lesütötte a tekintetét. Dr. Octavio Barragán megtartotta kedves mosolyát, bár egy pillanatra megkeményedett a tekintete.

Inés 1887 reggelén érkezett egy bérelt szekéren, kölcsönkabátban és Tomás Aguilar ügyvéd levelét cipelve. Feladata Don Rodrigo Alcázar, a hacienda tulajdonosának vagyonának nyilvántartásba vétele volt, mert mindenki azt hitte, hogy nem éli meg karácsonyt.

Eusebio Valdés, Inés édesapja, 31 évig dolgozott a kerületi bíró jegyzőjeként. Elvitte Inés-t dokumentumok azonosítására, a holtak közelében talált tárgyak vizsgálatára, valamint orvosok és gyógyszerészek véleményének meghallgatására. Halálakor kifogástalan kézírást, egy doboz műszert és egy olyan leckét hagyott rá, amelyet soha nem felejtett el: az élők félelemből vagy pénzért hazudhatnak; a holtak soha.

Doña Jacinta Robles, a San Jerónimo házvezetőnője, olyan hideg udvariassággal fogadta Inést, mint a folyosó kőlapjai. Nem helyeselte, hogy egy 24 éves lány egy befolyásos család számláit nézi át, de a családnak szükségük volt rá. Inés már befejezte az evőeszközök és a szövetek leltározását, mire belépett a hálószobához kapcsolódó dolgozószobába.

A küszöbről meglátta Don Rodrigo kezét az ágytakarón.

Negyven éves volt, de sovány arca egy öregemberére hasonlított. Bőre viaszsápadt volt, és nehezen lélegzett. Három fehér harántcsík jelent meg a körmei alatt.

Inés hasonló nyomokat látott egy kereskedő holttestén, akit lassan arzénnal mérgeztek meg.

„Mióta érzel gyengeséget a kezeidben?” – kérdezte.

– A leltár nem tartalmazza a beteget – vágott közbe Dr. Barragán. – Arra kérem, hogy távozzon.

Inés nem vette le a szemét Rodrigóról.

—Érez görcsöket, állandó szomjúságot és fémes ízt a szájában a tonik bevétele után?

Rodrigo megpróbált csatlakozni.

-Igen.

Az orvos mosolya eltűnt.

– Ez a fiatal nő épp most temette el az apját. A gyász arra késztetheti a befolyásolható elmét, hogy ott is bűnöket találjon, ahol csak elhúzódó láz van.

„A három vonal három részegség időszakát jelzi” – magyarázta Inés. „Ha továbbra is iszod azt a szert, nem éred meg a karácsonyt.”

„Elég!” – parancsolta Barragán.

Rodrigo hangja gyengén, de határozottan szólalt meg.

– Ön az, aki elmegy, doktor úr. Jöjjön vissza csütörtökön.

Barragán felvette az aktatáskáját. Mielőtt elment, Inésre nézett, de nyugalmat árasztva, ami inkább fenyegető volt, mint haragos.

Azon az estén Doña Jacinta belépett Inés dolgozószobájába, kezében egy lámpával és az egyik gyógyszeres üveggel.

„37 éve szolgálom ezt a családot. Dr. Barragán gyermekkora óta ápolja Don Rodrigót. Ha vádat akar hozni ellene, mutasson nekem valamit, amit látok.”

Inés néhány csepp maradékot öntött egy csészébe, erős ecetet adott hozzá, és felmelegítette a keveréket. Ezután belemártott egy kis, tiszta rézlemezt. Szürke réteg kezdett beborítani. A lemezt egy üvegcsőbe helyezte, és lángon melegítette. Apró fehér kristályok jelentek meg a falán.

„Arzén-oxid” – mondta. „A vizsgálatot egy pártatlan orvos előtt kell megismételni, de ennek semmi köze sincs semmilyen lázcsillapítóhoz.”

Doña Jacinta összeszorított ajkakkal bámulta a csövet.

– Nem kedvelem önt, Valdés kisasszony.

– Az érzés nem létfontosságú.

– De hat hónapja láttam, ahogy Don Rodrigo elveszíti az erejét. Mától kezdve senki sem nyúlhat az ételéhez vagy italához anélkül, hogy át ne menne rajtam.

A következő napokban a tonikot ártalmatlan gyógynövényes főzettel helyettesítették, és úgy tettek, mintha Rodrigo továbbra is szedné. Barragán jelenlétében a földbirtokos egyre gyengébbnek tűnt; amikor egyedül volt Inéssel, húslevest evett, tett néhány lépést, és feljegyezte a tüneteit.

A többi szolga kezdett megbízni benne, miután Mateo, egy mosónő fia, megsérült egy rozsdás kerítésen. A karja feldagadt, és az orvos messze volt. Inés forralt vízzel és karbolsavval mosta ki a sebet, eltávolította a szennyeződéseket, és a fiúval maradt, amíg meg nem érkezett egy sebész Tepatitlánból.

Matthew megtartotta a karját.

A hír elterjedt az egész haciendában. A különös lány, aki a halottakkal beszélgetett, Doña Inés lett, az a nő, akit mindenki keresett, ha valami nincs rendben.

Egy kora reggel Rodrigo bevallotta neki, hogy ő dobta ki az első két üveg tonikot az ablakon.

„A keserűség mögött rejtett édesség volt” – mondta. „Miután úgy tettem, mintha bevenném őket, figyeltem az orvost. Csalódottnak tűnt, amikor ébren talált.”

– Szóval már sejtettem valamit.

– Bizonyíték nélküli gyanakvás lassan őrületbe kerget.

Inés beszélt neki a legközvetlenebb veszélyről. Ha Barragán felfedezi, hogy javul az állapota, növelheti az adagot, vagy gyorsabb módszert alkalmazhat. Hagyniuk kellett, hogy elhiggye, a terve működik.

„Van még egy személy, akinek haszna származna a halálából” – tette hozzá. „A testvére örökölné a vagyont.”

Rodrigo hallgatott.

—Gabriel december 14-én tér vissza Veracruzból.

Gabriel Alcázar két nappal később érkezett, elegánsan öltözve, könnyeket hullatva, mielőtt átlépte volna a küszöböt. Megölelte Rodrigót, megcsókolta a homlokát, és megesküdött, hogy éjjel-nappal lovagolt volna, ha tudja, milyen súlyos állapotban van.