Inés észrevette, hogy miközben ő sírt, Gabriel kinyitotta a szemét és körülnézett a hálószobában. Ránézett a tonikra, az érintetlen tálcára, majd végül Inésre.

Csak egy pillanat volt, de Inés megértette, hogy csak akadályként mérték fel.

Gabriel a következő napokban elbűvölő volt. A szolgák előtt dicsérte, és a család hálájáról beszélt. Egy délután egyedül találta a verandán.

– Figyelmeztetnem kell valamire a saját érdekedben – mondta. – Történetek keringenek a városban az apádról. Egyesek azt állítják, hogy bizonyos családok javára módosította a jelentéseket.

– Milyen figyelmes öntől, hogy ilyen rágalmazó vádat hoz fel ellenem személy szerint.

„Csak meg akarom védeni. Egy nő, aki egy tiszteletreméltó orvost vádol, nem engedheti meg, hogy az apja nevét megkérdőjelezzék.”

– Ez figyelmeztetés vagy fenyegetés?

Gábriel elmosolyodott.

– Árnyékokat látsz mindenhol.

Ugyanazon az éjszakán Inés kinyitotta Eusebio dobozát, és felfedezte, hogy hiányzik a legfontosabb jegyzetfüzete. Egy régi mérgezési esetet írt le: a fehér csíkokat, a hasi fájdalmakat és a holttest rendkívüli jó állapotban való megőrződését.

Valaki átkutatta a szobáját.

December 29-én Doña Jacinta éjfél után felébresztette. A nő a szennyezett, vászonba csomagolt és viasszal lezárt üveget cipelte.

Gábriel összehívta a vezető családokat a vízkereszt ünnepségére. A lakoma előtt a parancsnok letartóztatni szándékozik.

– Milyen váddal?

–Megtalálták a jegyzetfüzetet a dobozod alatt. Több oldalon is vannak javítások, amelyek azt bizonyítják, hogy te és az apád kitalált mérgezési eseteket. Egy szobalány tanúskodik majd arról, hogy látta, ahogy fehér port tettél a gyógyszerbe.

Inés úgy érezte, mintha a talaj megcsúszna a lába alatt. Egyetlen védekezését fegyverré változtatták ellene.

Aztán Doña Jacinta elárult valamit, ami megváltoztatta a nyomozás menetét.

– Don Alonso, Rodrigo apja, négy évvel ezelőtt halt meg ugyanebben a betegségben. Barragán írta alá a halotti anyakönyvi kivonatot. A kápolna kriptájában van eltemetve.

Inés a lezárt üvegre nézett.

Az arzén évekig megmaradhatott a hajban, a körmökben és a szövetekben. Továbbá a nagy mennyiségben mérgezett testek gyakran rendellenesen lassan bomlottak le.

Rodrigo félbeszakítás nélkül hallgatta végig a magyarázatot.

„Kinyitjuk apám koporsóját” – döntötte el. „Ha a teste porrá vált, akkor megadod magad. Ha nem, akkor a halottak fognak beszélni mindkettőnk helyett.”

Vízkereszt reggelén a nagyterem megtelt földbirtokosokkal, kereskedőkkel, papokkal és hatóságokkal. Rodrigót egy széken hozták be, takarókkal letakarva, úgy tűnt, mintha a halál szélén állna.

Barragán bemutatta a megváltoztatott jegyzetfüzetet. Rámutatott a javításokra, és azzal vádolta Inést, hogy kitalált egy történetet, hogy elnyerje a beteg bizalmát. Ezután behívta Dolorest, egy 17 éves szobalányt.

A fiatal nő remegett.

– Láttam Doña Inést a tálca mellett – mormolta. – Egy darab papír volt nála, fehér porral.

– Nézz rám! – könyörgött Inés. – Ne a doktorra vagy Don Gabrielre nézz! Pár perc múlva egy holttest előtt kell majd eljátszanod ezt a hazugságot. Gondold át, hogy vajon a kapott pénz megéri-e azt, amit életed minden éjszakáján érezni fogsz.

Dolores sírni kezdett, de nem válaszolt.

Inés Sebastián Murillo bíró felé fordult.

– Kérem a családi kripta felnyitását. Don Alonso Alcázar ugyanazon orvos gondozásában halt meg. Ha teste természetes bomlást mutat, vállalom a következményeket. Ha megmarad, egy guadalajarai orvos megvizsgálhatja a haját és a körmeit.

Gábriel hirtelen felállt.

– Ez szentségtörés!

Rodrigo félrehúzta a takarókat és felállt.

Döbbenet söpört végig a szobán. Már nem úgy nézett ki, mint egy haldokló. Sovány volt, és botra kellett támaszkodnia, de tudott járni.

„A kripta a családomé” – jelentette ki. „Engedélyezem a megnyitását.”

Lámpásokat vittek, és lementek a kápolna alá. A bíró, a plébános, Barragán, Gabriel, Dolores és a legfontosabb vendégek a koporsó köré gyűltek.

Amikor levették a fedelet, rémület moraja töltötte be a kriptát.

Don Alonso már négy éve halott volt, de az arca még mindig megőrizte színét. Bőre a csontjaihoz tapadt, kezei pedig úgy néztek ki, mint egy néhány hónappal korábban eltemetett férfié.

– A páratartalom, a hideg és a kő hasonló jelenségeket okozhat – dadogta Barragán.

– Akkor nem fogsz félni egy kémiai teszttől – felelte Inés.

A Guadalajarából titokban idézett Dr. Julián Herrera néhány szőrszálat levágott a holttestről. Ott előzetes vizsgálatot végzett rézzel, savval és hővel. A sötét színű lerakódás mindenki szeme láttára megjelent. A fehér kristályok megerősítették az arzén jelenlétét.

Dolores térdre rogyott.

„Hazudtam! Az orvos adott nekem érméket, Don Gabriel pedig azzal fenyegetőzött, hogy kidobja anyámat a házából. Soha nem láttam Doña Inést hozzányúlni a tonikhoz.”

Gabriel a lépcső felé rohant, de zárva találta az ajtót. Doña Jacinta tartotta a kulcsot.

Barragánt még a kripta elhagyása előtt letartóztatták. A tárgyalás során bevallotta, hogy megmérgezte Don Alonsót, hogy eltitkolja az idős férfi által felfedezett adósságokat. Évekkel később a szerencsejátéktól tönkrement Gabriel pénzt ajánlott neki, hogy ismételje meg a módszert Rodrigóval, és ossza meg az örökséget.

Barragán irodájában leveleket, patkányméregként vásárolt arzénról szóló számlákat és egy Gabriel által aláírt megállapodás tervezetét találták.

Eusebio Valdés jegyzetfüzetéből kitépett lap is előkerült. Inés apja gyanította Don Alonso halálát, de a lányát ért fenyegetés arra kényszerítette, hogy hallgatjon, miközben bizonyítékokat keresett. Egy utolsó mondatot írt le: