– Még mindig meg tudunk egyezni – mondta. – Senkinek sem kell tudnia bizonyos dolgokat arról a lányról.

Elisa letette a kanalat.

– Soha többé ne beszélj úgy a lányomról, mintha fenyegetés lenne.

Sebastian megjelent az ajtóban, és elég sokáig hallgatózott.

Victor megpróbálta az apaságot szégyenforrássá tenni a Robles család számára.

– Marisol a lányom – felelte Sebastián –, és ezt nem fogja arra felhasználni, hogy rákényszerítse az anyját bárminek az eladására.

A lány ránézett. Elisa azonnal odalépett hozzá.

Victor elvesztette az önuralmát, amikor megtudta, hogy leveleit visszatartják, és átadhatják a hatóságoknak. Még mielőtt befejezhették volna a kihallgatását, elment.

Marisol letette a ceruzát.

-Igaz?

Sebastian letérdelt a közelébe, anélkül, hogy megérintette volna.

– Igen. De csak nemrég tudtam meg. Anyád nem tudta, hogy meg akarom találni.

– Ezért nem jöttél el?

– Ezért, és mert olyan dolgokban hittem, amiket ellenőriznem kellett volna. Nem miattad volt.

Elisa megfogta a kezét.

–Én is félreértettem, mi történt. Semmi sem a te hibád.

Marisol kérte, hogy egy ideig az anyjánál maradhasson. Sebastián elment. Ez volt az első alkalom, hogy megmutatta, képes meghallgatni a szükségleteiket, még akkor is, ha az fáj neki.

Másnap Elisa elvitte a leveleket egy helyi ügyvédi irodába. Sebastián felajánlotta, hogy elkíséri, de megvárta, míg beleegyezik. A panaszt Elisa nevében nyújtották be; a vállalkozásának nem kellett a Robles vezetéknév mögé bújnia.

Elisa Sebastián engedélyével átnézte a könyvelést. Eusebio átadta a kimenő iratait, és megtalálták a vevőktől származó bizonylatokat. Az eltéréseket nem lehetett kizárólag a gabonaveszteségnek tulajdonítani.

Egy Ramón által aláírt nyugta egy olyan tételről szólt, amelyet a könyveiben nedvességtől tönkretettnek nevezett. A vevő megerősítette, hogy átvette és kifizette a tételt. Elisa megkérte, hogy hasonlítsa össze más dátumokat is, mielőtt vádat emelne ellene. Nem akarta, hogy a család történetét ismét pletykák döntsék el, még akkor sem, ha ezúttal olyan pletykákról volt szó, amelyek a javára válhatnak.

Ramón beismerte a sikkasztást. Azt is bevallotta, hogy felhívta Víctort, hogy nyomást gyakoroljon Elisára, hogy ne vizsgálja felül az eladásokat.

Sebastián eltávolította őt a vezetőségből, és független felülvizsgálatot kért. Családi kapcsolatuk nem zárja ki az ellopott pénzeszközök visszafizetését vagy az ezzel járó felelősségvállalást. Ramón elhagyta a ranchot. Víctor elvesztette az ügyfeleket, amikor a tervei ismertté váltak; a fenyegetéseket dokumentálták.

Amália, miután beszélt Adrián atyával, Elisával akart beszélni. Most először várta meg, hogy Elisa beengedje.

–Mindkettőjüknek hazudtam. Azt hittem, ha elmész, minden visszaáll a régi kerékvágásba, amit én választottam.

Elisa állva maradt.

– Az a hely apa nélkül hagyta a lányomat.

– Tudom. Beteg vagyok, és nem akarom titkolni. De azt sem akarom, hogy a betegségemet arra használjam fel, hogy túl gyorsan kérjek bocsánatot.

Elisa hálás volt, hogy felismerte. Nem ölelte meg. Az igazság az, hogy ez csak egy kezdet volt; időre volt szüksége, hogy eldöntse, mit kínálhat még fel neki.

A következő hónapok munkát és kisebb megbeszéléseket hoztak. Sebastián teljes létszámmal vett részt a megbeszéléseken. Marisol elkezdte keresni, hogy érdeklődjön a lovak felől, és megkérte, hogy tanítsa meg Canelán lovagolni.

Először alig kerülték meg a teraszt. Sebastián fogta a gyeplőt, és minden alkalommal megvárta, amíg a lány megállásra szólított fel. Amikor leszálltak, Marisol nem ölelte meg, hanem arra kérte, hogy legyen ott a következő vasárnap. Előtte érkezett, készen a nyereggel. Elisa a verandáról figyelte őket, majd visszatért a munkához anélkül, hogy minden mozdulatukat figyelnie kellett volna.

Elisa hagyta, hogy a saját tempójukban haladjanak. A lány még iskolába járt; a kávéültetvénynek a játszótérnek is kellene lennie, nem pedig örökölt kötelezettségnek.

Egyik délután Sebastian vizet hozott a pörkölőbe, és az ajtóban várt.

– Maradhatok?

Elisa teret teremtett.

Soha többé nem kérte tőle, hogy felejtsen. Nem tekintett minden kedves gesztust garanciaként. Beszélgettek a külön töltött évekről, a félelemről és a másokra bízott döntésekről.

Mielőtt meghosszabbította volna a szerződést Pueblával, Elisa feltételt szabott.

– Ha nem működik a kapcsolatunk, a vállalkozásom nem tűnhet el emiatt.

–A szerződés továbbra is érvényes. Nem kell szeretned engem ahhoz, hogy megtartsd, ami jogosan a tiéd.

Ekkor kezdett el hinni valamiben, ami jobban tetszett neki, mint pusztán a szavai.

Amalia 1952 februárjában halt meg. Ezt megelőzően Marisol meglátogatta őt a szülei kíséretében. A nő felismerte benne Sebastián kiskorának arckifejezését, és azt mondta neki, hogy ő a nagymamája.

A lány megkérdezte, hogy rajzolhatnának-e együtt. Amália beleegyezett. Elisa eltette a rajzot, nem számítva arra, hogy néhány jó óra eltörölheti a múltat.

A veszteség fájt. Az idősödő Don Ignacio társaságra lelt unokájában, és bocsánatot kezdett kérni azokért az időkért, amikor hallgatott, hogy elkerülje a vitát a feleségével.

1952 decemberében Elisa és Sebastián a kápolnában házasodtak össze. Teresa korán érkezett a virágokkal. Eusebio leült egy padra a munkások mellé, Adrián atya pedig anélkül üdvözölte őket, hogy látványossággá változtatta volna a szertartást.

Marisol odavitte a csokrot az anyjának. Aztán megfogta Sebastián kezét.

Elisa megtartotta a vezetéknevét a kávézacskókon, a számláin és a márkája tulajdonjogán. A farm stabilitásra tett szert; fel tudott venni nőket a faluból, és időben ki tudta fizetni a béreket. A sikere már nem azon múlott, hogy minden este a kimerülésig dolgozzon.