Teresa megtartotta az első hímzett pamuttáskáját. Az esküvő alatt az asztalra tette a virágok mellé, Elisa pedig később az irodájában tárolta. Emlékezett egy kis cserépre, egy kölcsönkért malomra és az édesanyjára, aki Marisolra vigyázott. Ők voltak az első kezek, amelyek fenntartották a vállalkozását.

1954-ben, miközben egy adag frissen pörkölt kávét vizsgáltak, Marisol odaszaladt hozzájuk egy rajzzal. Nagyanyját, Teresát egy ház mellett, Ignaciót a verandán, Eusebiot Canelával, a szüleit pedig két oldalra rajzolta.

Elisa kávéfoltos kezével tartotta.

– Miért húztál minket ennyire közel egymáshoz?

Marisol elmosolyodott.

– Hogy soha többé senki ne mondja nekik, hogy a másik már elment.

Sebastian Elisára nézett, aki a kezét nyújtotta neki. Kint esni kezdett az eső. Bent a szobában a kávé kezdett kihűlni, a lánya pedig helyet keresett a falon, ahová felakaszthatná a család összes képét.