1. RÉSZ

– Ha feleségül veszed azt a nőt, vállalkozás, lakás nélkül maradsz, és ha nem nyitod ki a szemed, talán még életed sem.

Teresa egy héttel az egyetlen fia esküvője előtt mondta ki ezt a mondatot.

Diego letette a kávésbögrét az asztalra, és úgy nézett rá, mintha egy idegen hangját hallotta volna.

– Anya, hagyd abba. Valeria nem bűnöző. Ő az a nő, akit szeretek.

Eközben Mexikóváros másik felén Valeria egy menyasszonyi ruhaszalonban volt a legjobb barátaival. Habzóborok és ideges csevegés közben próbálta élvezni az utolsó előkészületeket.

„Az anyósod még mindig azt hiszi, hogy el akarod lopni Diegót?” – kérdezte Mariana.

Valéria hangosan felnevetett.

– Azt mondja, a vagyonára hajtok.

– Melyik vagyon?

Mindannyian nevettek.

Diegónak volt egy kis virágboltja, amit az apjától örökölt, egy nyolcéves kisteherautója és egy egyszobás lakása, aminek a törlesztőrészleteit még mindig törlesztette. Az irónia az volt, hogy Valeria többet keresett, mint ő.

Amit Teresa nem tudott, az az volt, hogy a virágüzlet tele volt adósságokkal.

Valami másról sem volt tudatában, ami sokkal fontosabb volt.

Diego éppen el akarta adni.

– A hely az apádé volt – tiltakozott Teresa, amikor a férfi bevallotta. – Évekig életben tartottam, hogy neked adjam!

– És értékelem, de már nem akarok olyan életet élni, amit te választottál nekem.

A vita elviselhetetlenné vált.

Diego végül elárulta, hogy a fennmaradó pénzt egy új projekt elindítására fogja felhasználni, bár nem volt hajlandó elmagyarázni, hogy miről is van szó.

Ez még jobban fokozta Teresa gyanúját.

– Ez mindenképpen Valeria ötlete volt.

– Valeriának nincs szüksége a pénzemre.

– Ezt mondják mindannyian, mielőtt megfosztják őket.

Diego dühösen távozott.

Amit nem tudott, az az volt, hogy Teresa bizalmatlanságának nagyon konkrét oka volt.

Hónapokkal ezelőtt, egy családi étkezés során Valeria az asztalon hagyta a mobiltelefonját, miközben kiment a mosdóba. Teresa általában nem nézte meg mások holmiját, de a képernyő felvillant egy értesítéstől.

Voltak nyitott fájlok.

„Hogyan okozzunk egy véletlennek tűnő halálesetet.”

„Nehezen kimutatható mérgek.”

És akinek a címe megfagyasztotta a vért benne:

„Az anyós és a lakás.”

Attól a naptól kezdve Teresa már nem kedves lánynak látta Valeriát.

Számára ez a mosoly egy maszk volt.

A félelme sem a semmiből jött. Teresa férje meghalt, amikor Diego még gyerek volt, abban az időben, amikor egy kisvállalkozás vezetése veszélyes bajokkal járhatott. Évekig bizalmatlanul élt, és úgy védte a fiát, mintha az egész világ a lehetőségre várna, hogy elragadhassa tőle.

Az esküvő előtti este döntést hozott.

Ez nem akadályozta volna meg a szertartást.

Nem csinálnék jelenetet.

Mosolyognék.

Úgy tennék, mintha elfogadnám Valeriát.

És megvárnám a pontos pillanatot, hogy bizonyítékokat szerezzek.

Amikor megérkezett a szállodába, ahol az esküvőt tartották, még megölelte a leendő menyét.

Diego alig hitte el.

– Köszönöm, Anya.

Terézia elmosolyodott.

– Csak azt akarom, hogy boldog légy.

De miközben ezeket a szavakat kimondta, figyelmesen bámulta Valeria pénztárcáját.

Még aznap este azt terveztem, hogy bemegyek az ifjú pár szobájába és megnézem a telefont.

Amit Teresa akkor még nem tudott, az az volt, hogy mielőtt véget érne az esküvő, kihallgat egy beszélgetést, ami a gyanúját sokkal rémisztőbbé változtatja.

És miután meghallotta, semmi sem lesz már ugyanolyan.

2. RÉSZ

Az esküvő jobban sikerült, mint bárki várta volna.

Valeria és Diego meghitt polgári szertartás keretében házasodtak össze, majd később egy coyoacáni szállodában ünnepelték. Fehér virágok, élőzene és egy több száz apró fényekkel megvilágított terasz várta az ünnepséget.

Teresa egyáltalán nem kritizált semmit.

Még a ruha sem.

Még az étlap sem.

Sem a ráfordított pénzt.

Már önmagában ez is furcsa volt.

Az első tánc alatt majdnem beismerte, hogy talán tévedett.

Valeria olyan gyengédséggel nézett Diegóra, amit lehetetlennek tűnt színlelni.

Aztán Teresa meghallotta, hogy Mariana más barátaival beszélget.

– Valeria lenyűgöző. Amikor elkezdi, bármit el tud hitetni veled.

„Mindig is csodálatos színésznő volt” – válaszolta egy másik.

Teréziát hideg futotta végig.

Aztán valami még rosszabbat hallott.

– És mi a helyzet az anyóssal?

– Holnap kezdődik minden. Már hónapok óta erre készülnek.

Teresa abbahagyta a többi hallgatását, mert a zene hangosabb lett.

Ez elég volt neki.

Valéria színésznő volt.

Az egész csak színjáték volt.

És a barátai tudták a tervet.

Percekkel később felfedezte, hogy Valeria a szobában hagyta a telefonját, hogy zavartalanul élvezhesse a bulit.

Ez volt az ő lehetőségük.

Terézia elment a fogadóba.

– A fiam megkért, hogy készítsek egy meglepetést a feleségének. Kinyitnád nekem a szobát?

A recepciós udvariasan visszautasította.

– Belépőkártya nélkül nem tudjuk megcsinálni.

Teresa csalódottan tért vissza a nappaliba.

Aztán meglátta Diego zsákját egy széken lógni.

Emlékezett rá, hogy ott tartotta a szobakártyát.

Körülnézett.

Senki sem figyelt.

Elvette.

Gyorsan felment.

Elkezdte keresgélni a mobiltelefonját a szobában.

Fiókok.

Bőröndök.

Menedékhelyek.

Semmi.

Hirtelen hangokat hallott a folyosóról.

–Megmondtam, hogy nem hagytad rendesen becsukva az ajtót – nevetett Valeria.

Terézia megdermedt.

Nem mehetett ki anélkül, hogy felfedezték volna.

Meglátta a fürdőszobát.

Túl késő.

A szekrény.

Szintén lehetetlen.

Már csak egy hely maradt.

Olyan erőfeszítéssel, hogy a térdei napokig megviselnék, bemászott az ágy alá.