Diego és Valeria nevetve lépett be.

– Megyek fürdeni – mondta. – Akkor kezdjük, ha kijutok.

Teresa úgy érezte, el akar tűnni.

De aztán meghallotta Valéria hangját.

– Minden pontosan a tervek szerint halad.

Teresa szíve hevesen vert a mellkasában.

– Az öregasszony semmit sem gyanít – folytatta Valeria. – Egy hónap múlva a lakása a miénk lesz.

Teresa befogta a száját.

„Csak bele kell tennem a port a teájába. Amikor a veséi elkezdenek felmondani a szolgálatot, senki sem fogja összekötni velünk.”

Csend lett.

Aztán Diego nevetett.

– Egy hónap egy örökkévalóságnak fog tűnni.

Teréz úgy érezte, mintha a világ eltűnne a lába alól.

A fia.

A saját fia.

Nem volt áldozat.

Bűntárs volt.

Könnyek kezdtek hangtalanul hullani az ágy alatt felgyülemlett porra.

Aztán hallotta, hogy Diego ezt mondja:

– Ismét a tea részlegről. Még mindig nem vagyok meggyőzve a bejegyzésemmel.

– Nem – felelte Valeria. – Mára ennyi elég. Holnap premier lesz.

Teréznek elállt a lélegzete.

– Különben is – tette hozzá Diego –, még mindig nem hiszem el, hogy az első profi szerepem veled van… ráadásul a férjedként.

Valéria Rio.

– Anyukád meglepődni fog, amikor megtudja, hogy te írtad a darabot.

Az ágy alatt Teresa kinyitotta a szemét.

Munka?

Bemutató?

Mielőtt teljesen felfoghatta volna, egy zokogás tört fel belőle.

Valéria mozdulatlan maradt.

– Hallottad ezt?

Diego kikapcsolta a zenét.

Újabb zaj.

Az ágy megmozdult.

És hirtelen egy kéz bukkant elő alulról.

Valéria felsikoltott.

Diego hátrébb lépett.

Másodpercekkel később megjelent Teresa könnyekben úszó arca.

– Anya… mit csinálsz az ágyunk alatt?

Teréznek sikerült felülnie, és még mindig porosan, a friss házaspárra nézett.

– Mielőtt válaszolok… szeretném, ha pontosan elmagyarázná, milyen gyilkosság elkövetését gyakorolta.

És a kapott válasz feltárt egy olyan igazságot, amellyel a három közül egyik sem volt felkészülve szembenézni.

3. RÉSZ

Néhány másodpercig senki sem szólt semmit.

Valeria még mindig Diego karjába kapaszkodott.

Diego az anyjára nézett.

Teresa, akinek elegáns ruháját teljesen beborította a por, úgy lélegzett, mintha lefutotta volna a maratont.

Végül Valéria megszólalt.

– Mióta vagy az ágy alatt?

– Még a mérgezett tea előtt is.

Diego lehunyta a szemét.

-Egyszerűen nem lehet.

– Igen, ez lehetséges – felelte Teresa. – És azt is hallottam, hogy a lakásomat akarják. Szóval, mielőtt azt mondanád, hogy őrült vagyok, magyarázatot akarok.

Valeria Diegóra nézett.

És minden valószínűség ellenére nevetni kezdett.

Nem gúnyos nevetés volt.

Az a fajta ideges nevetés volt, ami akkor jelentkezik, amikor egy helyzet annyira abszurd, hogy a test már nem tudja, hogyan reagáljon.

Diego is nevetett a végén.

Terézia felháborodott.

– Viccesnek találod ezt?

– Anya – mondta Diego, miközben próbált levegőhöz jutni –, ki tudja, mióta bujkáltál az ágyunk alatt, mert azt hitted, meg akarunk ölni.

– Mert épp most hallottam, hogy tervezik!

Valéria felemelte a kezét.

– Ez egy jelenet volt.

-Hogy?

— Jelenet a színházból.

Terézia összevonta a szemöldökét.

Valeria a táskájához lépett, elővette a mobiltelefonját, és több fájl után kutatott.

– Színésznő vagyok.

Teresa úgy nézett rá, mintha az előbb egy másik nyelven szólt volna hozzá.

-Színésznő?

– Igen. Évek óta dolgozom színházban. Reklámokat és workshopokat is készítek. A telefonomon látott dokumentumok egy darab kutatási anyagai voltak.

Terézia elsápadt.

– Honnan tudod, hogy láttam azokat a dokumentumokat?

– Mert csak olyan dolgokat említett, amik csak úgy ott voltak.

Valeria kinyitott egy aktát.

A képernyőn tisztán látszott:

AZ ANYÓS ÉS A LAKÁS

Krimi dráma két felvonásban.

Teresa érezte, hogy remegnek a lábai.

Valéria folytatta a magyarázatot.

A történetben egy látszólag tökéletes meny feleségül megy egy eladósodott férfihoz. Mindketten azt tervezik, hogy ellopják a férfi anyjának házát. A karakterek kidolgozásához Valeria a regényekben, filmekben és történelmi esetekben alkalmazott bűnügyi módszereket kutatta.

Ebből semmi sem volt valóság.

Semmi köze nem volt Teresához.

– És a barátaid? – kérdezte, még mindig zavartan. – Hallottam, hogy azt mondták, nagyszerű színésznő vagy, hogy minden holnap kezdődik, hogy már hónapok óta erre készülnek.

Valéria szomorúan elmosolyodott.

– A premierről beszéltek.

Ezek a szavak végre lerombolták a gyanakvás hatalmas várát, amelyet Teresa hónapok alatt felépített.

De még mindig maradt valami.

Valami fontosabb.

Teresa Diegóra nézett.

-És te?

Diego lesütötte a tekintetét.

Az anyja azonnal megértette.

– Te is színész vagy.

– Próbálok az lenni.

Terézia az ágy szélére ült.

Diego vett egy mély lélegzetet.

–Emlékszel, amikor tizenkét éves voltam, és be akartam lépni a középiskolai drámakörbe?

Teresa emlékezett rá.

Izgatottan tért vissza, miután egy kis szerepet játszott egy iskolai fesztiválon.

Hetekig azt mondta, hogy színészetet szeretne tanulni.

Terézia elutasította.

„Ebből nem lehet megélni.”

„Valami komolyra van szükséged.”

„Apád egy vállalkozást hagyott rád.”

Annyiszor ismételte már ezeket a mondatokat, hogy az évek során már azt is elfelejtette, mennyire fájhattak.

– Egy ideig titokban színészkedtem – folytatta Diego. – Aztán abbahagytam. Meggyőződésemmé vált, hogy igazad van.

– Csak biztosítani akartam a jövődet.

-Tudom.

Diego leült mellé.

– De valahányszor kinyitottam a virágboltot, úgy éreztem, mintha valaki más életét élném.

Terézia összeszorította az ajkait.