Valdés még egy lépést tett.

„Senkit sem érdekel, mi él abban a forrásban. De az ér igen. Ezüst és más ásványok vannak a hegylánc alatt. Elég, hogy hússzorosan megvegyék ezt a várost.”

– És hány embert betegített meg, hogy megvédje magát? – kérdezte Rosalía.

Valdés nem válaszolt.

Ez a mulasztás rosszabb volt, mint egy vallomás.

Az egyik férfi leszállt a lováról és a veranda felé indult. Gideon felemelte a puskáját. Az idegen megállt.

Aztán az út felől egy másik motoros bukkant fel.

Silvestre Acosta volt az.

Rosalía érezte, hogy mellkasa megkeményedik.

Apja kétségbeesett arckifejezéssel szállt le a lováról.

– Rosalía, gyere velem!

-Nem.

– Nem érted, mi történik.

– Most először értem.

Silvestre idegesen nézett Valdésre.

– Ez kicsúszott az irányítás alól.

Valdés dühösen meredt rá.

Rosalía kinyitotta a könyvet, és elolvasta az egyik bejegyzést.

—Fizetség S. Acostának a csendért és az északi határhoz való hozzáférésért.

Silvestre elsápadt.

– Pénzre volt szükségem.

– Mindig is pénzre volt szükséged.

– Az édesanyád beteg volt, amikor minden elkezdődött.

Rosalía összeszorította az állkapcsát.

– Az anyám 9 évvel ezelőtt meghalt. Utána is folytattad a pénzgyűjtést.

Silvestre lenézett.

Így folytatta:

– És amikor már nem tudtad fizetni az adósságaidat, engem használtál fel, hogy újra belépjek ezekre a földekre.

– Nem így volt.

Gedeon fogta a jegyzetfüzetet és írt. Megmutatta Rosaliának.

„Találtunk egy aktát, amin rajta van a neved.”

Rosalía elővett a dobozból egy hónapokkal ezelőtti keltezésű papírlapot. Hangosan felolvasta:

– Rosalía Acosta. A Gedeón Robles-szel kötött házasság megkönnyítheti a vagyonhoz való legális hozzáférést.

Silvestre a kezével az arcát fogta.

Valdés végül elvesztette a türelmét.

-Csak úgy van.

Jelt tett.

Két férfi haladt előre.

Gideon a előttük lévő földre lőtt. A hó fehér porként repült a magasba. A lovak felágaskodtak.

Rozália megragadta Gideon karját.

– Ne add meg nekik, amit akarnak. Ha halálesetek lesznek, azt fogják mondani, hogy őrült voltál, ahogy mindig is tették.

Gideon ránézett. Leengedte a fegyverét.

Valdés elmosolyodott, hitte, hogy győzött.

Aztán egy fütyülés hallatszott az út felől.

Aztán, sisakok.

A vidéki parancsnok hat emberrel jelent meg, mögöttük pedig a községi elnök, két szomszédos tanyatulajdonos és Gedeon mezőgazdasági munkása következett, aki a kimerültségtől szinte a nyereg fölé görnyedt.

Valdés mozdulatlan maradt.

A parancsnok felemelte a kezét.

– Senki ne nyúljon fegyverhez.

Megmutatta a kora délelőtt folyamán kapott példányokat.

– Dr. Valdés, ellenőrizni fogjuk azt a rugót és a fűrészmalmot. És ha ezek a dokumentumok hitelesek, akkor a számláit is ellenőrizni fogjuk.

Valdés megpróbált nevetni.

– Egy lány és egy süket férfi vádja miatt?

Rosalía előrelépett.

– Dokumentumok, minták, fizetési bizonylatok és tanúvallomások miatt. És mert több családról van szó.

A parancsnok elrendelte Valdés és emberei biztosítását.

Silvestre közelebb akart kerülni Rosalíához.

-Ő…

Hátralépett.

– Ma ne hívj így.

A következő hetekben a hegység titka lelepleződött. A hatóságok felfedezték a forrás mögötti bányászati ​​​​alagutat, mintákkal teli dobozokat, orvosi eszközöket és dokumentumokat, amelyek bizonyítják, hogy Valdés évekig megfigyelte a paraziták hatásait anélkül, hogy tájékoztatta volna a családokat. Azt is megerősítették, hogy a bányászati ​​​​társaság csendet vásárolt, és nyomást gyakorolt ​​​​a földtulajdonosokra, hogy nevetségesen alacsony áron adják el földjeiket.

Jacinto Robles halálát újra kivizsgálták. Nem tudták teljes bizonyossággal bizonyítani, hogy gyilkosság történt, de azt igen, hogy röviddel a halála előtt fenyegetéseket kapott.

Valdést csalás, testi sértés, jelentések meghamisítása és különféle titkos kizsákmányolással kapcsolatos bűncselekmények miatt emeltek vádat.

Silvestre Acosta nem menekült meg.

Rosalíának végig kellett néznie, ahogy vallomást tesz arról, hogy pénzt fogadott el a hallgatásért, hogy segített elrejteni az első betegeket, és hogy évekkel később megengedte Valdésnek, hogy az adósságát felhasználva újra a Robles-ranch közelébe kerüljön.

A legfájdalmasabb az volt, hogy be kellett ismernie, az 50 dollár csak egy trükk volt, hogy Rosalíát közelebb csalják a ranchhoz. Gedeón pedig azzal, hogy megvédte, ahelyett, hogy felhasználta volna, tönkretette a tervet.

Rosalía sírás nélkül hallgatta végig a vallomást.

Sírt aznap este a tanyán, amikor Gideon leült mellé, és nem próbálta szavakkal vigasztalni. Csak otthagyta a jegyzetfüzetet közöttük.

Azt írta:

„Apám úgy adott át, mintha kulcsot lennék.”

Gideon elvette a ceruzát.

„És nem nyitott ki semmit.”

Rosalía ránézett.

Hozzátette:

„Mert te nem vagy kulcs. Sem adósság.”

Homlokát a férfi vállára hajtotta.

A chihuahuai orvosok hónapokig vizsgálták Gedeónt. A füléből kivett élőlényről kiderült, hogy egy ritka parazita, amely a hegyek ásványi anyagokban gazdag vizéhez alkalmazkodott. Ismétlődő gyulladásokat és maradandó károsodást okozott. A hallása nem nyerte vissza teljesen, de a fájdalom elmúlt, és évtizedek óta először tudott átaludni egy éjszakát anélkül, hogy arra ébredt volna, hogy valami fúródik a fejébe.

A kapcsolata Rosalíával olyan lassan változott meg, ahogy a tavasz megérkezett a hegyekbe.

Nem voltak nagy kijelentések, csak részletek.

Gideon forró kávét kezdett neki tenni, mielőtt kiment a karámba.

Rosalía egy chihuahuai tanártól tanulta meg az alapvető jeleket, majd néhányat megtanított neki.

Néha megszólalt, és a férfi olvasott a szájáról, figyelve az arckifejezését.

Egy délután, hónapokkal később, Gideon letette a jegyzetfüzetet az asztalra.

Írt:

„Azért kerültél ide, mert mások döntöttek helyetted.”