Remélte, hogy azt fogja mondani, hogy inkább vállalja a következményeket, mintsem hogy átadja a lányát.

Ehelyett lassan megkönnyebbülés áradt ki az arcán.

– Alarcónhoz feleségül menni?

Leonornak hányingere lett.

-Igen.

„Lányom, te leszel az egyik legfontosabb nő a városban!”

– Csak ennyit tudsz mondani?

Arturo nem értette.

– Ez egy rendkívüli lehetőség.

Leonor ekkor döbbent rá, hogy egyedül van.

Másnap reggel visszatért a palotába.

—Elfogadom.

Gábriel behívatta a közjegyzőt.

Leonor elolvasta a szerződés minden egyes oldalát.

Talált egy záradékot, amely lehetővé tette a gróf számára, hogy közvetve ellenőrizzen néhány olyan vagyontárgyat, amelyet örökölhet.

Felvette a tollat.

Kihúzta.

A közjegyző kinyitotta a száját.

Gábriel elmosolyodott.

—Déjela.

– Azt is szeretném, ha apám lakbérét közvetlenül a földesurának és a kereskedőknek fizetnék ki, akik élelemmel látják el.

Gábriel érdeklődve figyelte a lányt.

-Mert?

– Mert ha készpénzt kap, újra játszani fog.

-Érzékeny.

– És ha újra játszik, elveszíti a lakbért.

-Elfogadott.

Két óra múlva aláírták.

A szertartásra még aznap délután került sor egy kis kápolnában.

Nem voltak virágok.

Nem voltak vendégek.

Amikor a pap férjnek és feleségnek nyilvánította őket, Gabriel aranygyűrűt helyezett Leonor ujjára.

Nem csókolta meg.

Visszafelé menet a hintóban megkérdezte:

– Mit vársz, mit tegyek először?

— Tekintse át a háztartási számlákat.

Leonor felé fordult.

-Ma?

– Holnap elég lesz.

Most először mintha egy csillogó humort vélt volna felfedezni az arcán.

Három nappal később Leonor felfedezte, hogy a házban a megvásárolt élelmiszerek közel egyharmada kárba vész.

Az ötödik napon két, három évvel korábban elhunyt kertésznek kifizetett összegeket talált.

A hetedik napon felfedezte, hogy egy guanajuatoi hacienda adminisztrátora számlákat hamisított.

Gabriel éppen vacsorázott, amikor a lány letette a könyvet az asztalra.

– Az adminisztrátora körülbelül négyezer pesót lopott el öntől négy év alatt.

Letette a villát.

– Az ügyvédeim félévente felülvizsgálják ezeket a beszámolókat.

– Ellenőrzik a számokat.

-És te?

–Ellenőrizem a számok mögött álló embereket.

Gábriel elolvasta a dokumentumokat.

Aztán elmosolyodott.

Ez volt az első őszinte mosoly, amit Leonor valaha látott az arcán.

Teljesen átalakította az arcát.

– Mennyi időbe telt, mire felfedezted?

— Négy óra.

– Leonor…

Ez volt az első alkalom, hogy a nevét anélkül mondta ki, hogy titulust használt volna.

– Veszélyes vagy.

– Hatékony vagyok.

A következő hetekben valami váratlan dolog kezdett történni.

Gábriel otthon kezdett vacsorázni.

Először egy éjszaka.

Aztán kettő.

Aztán elkezdte Leonor véleményét kérdezgetni a szerződésekről és a bérleti szerződésekről.

Rájött, hogy a férfi, akit mindenki hidegnek nevezett, csendben volt munkások gyógyszereit fizette.

Rájött, hogy Leonor nemcsak jó adminisztrátor.

Képes volt bárkivel szemben kiállni anélkül, hogy felemelte volna a hangját.

Egy fogadáson egy márkinő megpróbálta megalázni.

– Azt mondják, az apja egészségügyi problémák miatt Cuernavacában van.

Mindenki tudta, hogy a meccsre utal.

Leonor elmosolyodott.

„Az egészségi állapota óriási mértékben javult, mióta elköltözött a szerencsejáték-asztaloktól. Úgy tűnik, hogy a távolság bizonyos betegségeket jobban gyógyít, mint bármelyik orvos.”

Több embernek el kellett rejtenie a nevetését.

Gábriel a szoba másik oldaláról figyelte őt.

Később, amikor egyedül maradtak, így szólt:

– Megsértés nélkül elpusztította a márkinőt.

– Megpróbálta a szégyenemet ellenem felhasználni.

– És kivetted a kezéből.

– Nem lehet valakit zsarolni egy olyan igazsággal, amit az illető már elfogadott.

Gábriel továbbra is őt nézte.

– Rendkívüli vagy.

Ezek a szavak nagyobb kárt okoztak a védekező mechanizmusainak, mint bármilyen romantikus kijelentés.

De a szerződés még mindig érvényben volt.

És a szerződés egy része az örökösökre is vonatkozott.

Egyik este Gábriel megérkezett a szobájuk ajtajához.

Leonor feszült volt.

Észrevette.

– Fél.

– Gyakorlatilag ismeretlenek vagyunk.

Gábriel hallgatott.

– Nem fogok semmi olyat tenni, amit nem akarsz.

Leonor meglepetten nézett rá.

– A szerződésben az áll…

– A szerződés sok mindent tartalmazhat. Nincs szükségem áldozatra.

Azon az estén egyszerűen csak beszélgettek.

Az anyjuktól.

A magánytól.

Miért bízott Gabriel jobban a főkönyvekben, mint az emberekben?

Édesanyja tinédzserkorában elhagyta a családot, és egy másik férfival Európába szökött.

Azóta megtanulta, hogy minden érzelmét számítássá alakítsa.

Leonor megértett valamit.

Gábriel nem volt képtelen érezni.

Rettegett attól, hogy valakire támaszkodik.

Amikor elment, a nő ébren maradt, és arra gondolt, hogy a férfi túlságosan hasonlít rá.

Mindketten különböző erődöket építettek, hogy elrejtsék ugyanazt a félelmet.

Hónapok teltek el.

A távolság kezdett eltűnni.

Már nem az asztal két ellentétes végén vacsoráztak.

Veszekedtek.

Nevettek.

Együtt dolgoztak.

Gabriel abbahagyta a „grófnő” becenevet, amikor egyedül voltak.

Leonor elkezdett félretenni neki egy csésze forró csokit, amikor későn ért haza.

Senki sem nevezte ezt szerelemnek.

Pontosan ezért tudták mindketten, hogy veszélyessé válik a helyzet.

Aztán Arturo visszatért.

Egy délután minden előzetes figyelmeztetés nélkül megjelent.

A ruhája gyűrött volt, az arca kétségbeesettnek tűnt.

– 600 pesóra van szükségem.

Leonor úgy érezte, eltűnik a talaj a lába alól.

– Játszottál újra?

– Csak néhány meccs.

– Megígérted, hogy nem fogod.

– Pénzre volt szükségem.

– Eleget kapsz a megélhetésedhez.

Arturo ököllel az asztalra csapott.

– Úriember vagyok! Nem tölthetem az életemet azzal, hogy úgy számolgatom a pénzt, mint egy szolga.

– Aztán megint veszítettél.