– Holnap fizetnem kell.

Közeledett.

–Add ide a pénzt. Nézd meg, hol laksz.

-Nem.

Az apja mozdulatlan maradt.

– Mit mondtál?

– Nem fogok neked semmit adni.

Arturo arckifejezése megváltozott.

– Mindazok után, amiket érted tettem.

Leonor úgy érezte, hogy valami teljesen eltört.

– Mit tettél értem?

– Én neveltelek fel téged.

– És feladtam a jövőmet, hogy kifizessem az adósságaidat.

Arturo kegyetlenné vált.

– Ne túlozz. Gazdag férfihoz mentél feleségül. Eladtad a cégedet, és palotákat kaptál cserébe. Legalább használd ki az árat.

Leonor elsápadt.

Mielőtt válaszolhattam volna, egy hang hallatszott az ajtó felől.

– A feleségem nem tartozik neki semmivel.

Gábriel belépett.

Nem sikított.

Ez sokkal ijesztőbb volt.

– Valdés úr, megállapodásom volt önnel.

Arturo hátrébb lépett.

– Csak 600 pesóra van szükségem.

– Még hatot sem adok neki.

– Meg fognak ölni!

Gabriel Leonor mellett állt.

–A lányodat tetted felelőssé minden hibádért. Ennek ma vége.

Arturo Leonorra nézett.

– Én vagyok az apád.

Évekig ez a kifejezés elég lett volna.

Leonor még az utolsó ruháját is eladta volna.

Ezúttal tagadta.

– És már jóval azelőtt a lányod voltam, hogy a mentőöveddé váltam.

Mély lélegzetet vett.

– Viszlát, apa.

Felment a lépcsőn anélkül, hogy hátranézett volna.

Órákkal később egyedül találta magát a könyvtárban.

Gábriel két pohárral lépett be.

– Apád már úton van Cuernavacába.

Leonor ránézett.

– Nem adtad át a hatóságoknak?

-Nem.

– Azt mondtad, hogy lemondod a bérleti díjat.

– Hazudtam.

Leonor összevonta a szemöldökét.

Gábriel leült vele szemben.

– Kifizettem a 600 pesót.

-Hogy?

– Azt is elrendeltem, hogy soha többé ne fogadjon el készpénzt. A lakhatását, az élelmét és a ruházatát közvetlenül tőlem kapja. Tisztességesen fog élni, de soha többé nem nyúlhat egyetlen olyan érméhez sem, amivel játszhat.

Leonor nem értette.

-Mert?

– Neked.

– Nem érdemli meg a védelmedet.

– Nem miatta tettem.

Gábriel letette a poharat.

„Azért tettem, mert tudom, mi történt volna holnap. Azt képzelted volna, hogy az apád megsérült, éhezik, vagy börtönben van. Még ha ő lett volna is a felelős, akkor is te lettél volna a hibás.”

Leonor érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe.

„Egész életében megfizetett annak a férfinak a hibáiért. Nem engedhetem, hogy ezt folytassa.”

Azt suttogta:

– Megvédtél engem.

Gábriel keserű nevetést hallatott.

– Ő a feleségem.

– Én egy szerződés vagyok.

-Nem!

A válasz ereje megdöbbentette.

Gábriel felkelt.

Az ablakhoz lépett.

Aztán visszatért.

– Tudni akarod, miért kértem meg a kezed?

– Mert szükséged volt egy hozzáértő feleségre.

-Hazugság.

Leonor mozdulatlan maradt.

– Felbérelhettem volna adminisztrátorokat.

Letérdelt elé.

Leonor arckifejezése teljesen megváltozott.

– Gábriel…

– Bármelyik fiatal nőt feleségül vehettem volna, akit a családom bemutatott nekem.

Megfogta a kezét.

– Az igazság sokkal szégyenletesebb.

-Melyik?

– Féltem.

Leonor majdnem elnevette magát.

-Te?

– Amikor aznap bejött az irodámba, tönkrement, kimerült és teljesen egyedül volt. Mégsem könyörgött kegyelemért. Számokat mutatott nekem.

Mosolygott.

– Azt hittem, még soha nem találkoztam olyan emberrel, aki jobban megértette volna nálam, hogy mibe kerül a túlélés.

Ujjai megszorultak az övére.

– Attól a pillanattól kezdve érdeklődni kezdtem.

Leonornak elállt a lélegzete.

– Akkor miért ajánlottad nekem azt a szörnyű szerződést?

Gábriel lesütötte a szemét.

– Mert gyáva vagyok.

– Nem tűnsz különösebben gyávának.

– Csak akkor, ha emberekről van szó.

Ránézett.

– Nem tudtam, hogyan kérjelek meg, hogy maradj. Így a kívánságomat egy visszautasíthatatlan tárgyalássá alakítottam.

Az igazság furcsa gyengédséggel és dühvel sújtotta Leonort.

– Elterelted a figyelmemet.

-Igen.

Gábriel nem próbálta mentegetni magát.

– És megbántam.

Elővett egy dokumentumot a kabátjából.

– Megkértem a közjegyzőt, hogy készítse elő ezt.

Leonor elvette.

A házasságot minden gazdasági megállapodás felbomlása kondicionálta.

Az apja továbbra is védett maradna.

Megtartaná a saját jövedelmét.

Ezen felül Gábriel különálló ingatlant adott neki.

– Ha el akarsz menni – mondta –, megteheted anélkül, hogy bármit is veszítenél.

Leonor felemelte a fejét.

– Azt akarod, hogy elmenjek?

A hatalmas gróf most először tűnt igazán ijedtnek.

-Nem.

Majdnem elcsuklott a hangja.

– Jobban akarom, hogy maradjon, mint valaha bármit az életemben.

Egyenesen ránézett.

– De azt akarom, hogy maradj, mert te döntöttél úgy, hogy így maradsz.

Hosszú csend következett.

– Nem tudom, hogyan kell verseket írni – folytatta Gabriel. – Nem tudom, hogyan kell udvarolni. Nem tudom, hogyan kell szép dolgokat mondani anélkül, hogy nevetségesnek érezném magam.

Leonor mosolyogni kezdett a könnyein keresztül.

– Ezt már korábban is észrevettem.

– De én ezt tudom.

Ajkaihoz emelte a kezét.

– Szeretem őt.

Leonor lehunyta a szemét.

Ez a kijelentés nem hangzott tökéletesen.

Rémültnek tűnt.

És pontosan ezért tudtam, hogy igaz.

– Reménytelenül rossz vagy a romantikában.

-Tudom.

– Az első házassági ajánlatod szörnyű volt.

– Én is tudom.

– És még mindig tartozol nekem egy igazi esküvővel.

Gábriel pislogott.

– Ez azt jelenti, hogy…?

Leonor elvette a válási papírokat.

Közelebb vitte a tűzhöz.

Gábriel megfogta a csuklóját.

-Nem.

A nő ránézett.

– Most akkor mi van?

– Ne égesd el.

-Mert?