– Nem kellene.

A következő napokban tiszteletben tartotta Mariana kérését, hogy elférjen. Beszélt a nagynénjével, és világossá tette, hogy Mariana nem lesz többé kitéve hasonló jelenetnek.

Beatriz végül felhívta.

A bocsánatkérése kínos volt, hiányzott belőle az az elegancia, amellyel általában parancsokat adott.

„Anyám megbetegedett, mielőtt meghalt. Azóta, valahányszor apám bizalmasan beszél valakivel, úgy érzem, közbe kell lépnem. De ez nem igazolja, amit veled tettem.”

Marianna hallgatott.

– Aggódhatsz miatta anélkül, hogy úgy bánnál vele, mintha már nem tudna döntéseket hozni.

Beatriz hallgatott.

-Igazad van.

Nem lettek azonnal barátok. A következő találkozón Beatriz engedélyt kért, mielőtt a munkájáról kérdezősködött volna. Mariana anélkül válaszolt, hogy úgy tett volna, mintha minden elfelejtődött volna.

Alejandro és ő tovább ismerkedtek egymással.

Kevésbé látványos, de fontosabb nézeteltéréseik voltak: mennyi időt tölthetnek együtt, hogyan védjék a magánéletüket, miért akart tovább dolgozni, annak ellenére, hogy már nem volt rá szüksége a lakbér kifizetéséhez.

– Mert szeretek ápolónő lenni – magyarázta. – Fáradt is leszek, ha összeházasodunk, ha egyáltalán valaha is összeházasodunk.

Alejandro elmosolyodott.

– Akkor megtanulok olyan vacsorát készíteni, ami nem zacskóban érkezik.

Amikor Ernesto betöltötte a 83. életévét, az ünnepségen megjelentek a szomszédok, a családtagok, a volt kollégák és Mariana édesanyja.

Pozole, halk zene szólt, és véget nem érő vita folyt arról, hogy ki csal dominóban.

Amikor végeztek, Alejandro meghívta Marianát, hogy sétáljon át a kerten.

– Azon az estén mondtál nekem valamit, amit nem felejtettem el.

– Remélem, nem a telefonnal van a baj.

– A nagyapám nem vacsorázott, arra az esetre, ha éhesen érkeznék.

Marianna megszorította a kezét.

– Nagyon szeret téged.

– Tudom. De rávettél, hogy átgondoljam, mit is művelek azzal a vonzalommal.

Elővett egy kis dobozt. Mielőtt kinyitotta volna, komolyan megnézte.

Hónapok óta beszélgettek a házasságról. Ennek ellenére remegett a hangja.

– Veled akarok élni. A te változásaiddal, az én hibáimmal, és az idővel, hogy kijavítsam őket. Hozzám jössz feleségül?

Mariana sírni kezdett, mielőtt válaszolt volna.

-Igen.

Ernesto a teraszról figyelte őket. Hüvelykujjával megérintette a jegygyűrűjét.

Hosszú idő óta először nem kívánta, hogy az éjszaka hamarosan véget érjen.

8 hónappal később összeházasodtak. Mariana Ernesto levelét egy kis zacskóban hordta, amit az édesanyja a ruhája bélésére varrt.

Beatriz segített neki megigazítani a fátylát. Mielőtt hátralépett volna, megkérdezte, megölelheti-e.

Marianna igent mondott.

A következő évben, miközben a babájukat várták, Alejandro teleírta az időbeosztását, és megtanult reggelit készíteni. Néha annyira aggódott, hogy Marianának emlékeztetnie kellett rá, hogy terhes, és nem rokkantsági szabadságon van.

Ernesto élvezte, ahogy a fiú a gyereknevelésről szóló könyveket olvas fel.

—Egy e-mail küldése nem segít a pelenkacserében.

Alejandro felemelte a kezét, beletörődött.

– Most már értem, hogy nem fogok tudni mindent delegálni.

Amikor megkezdődött a szülés, éppen egy megbeszélésen volt. Felvette Mariana hívását, és miután átadta a sürgős ügyeket a csapatának, távozott.

Időben érkezett.

Órákkal később, az ágy mellett ülve, sírva hallgatta a fiát.

Ernesto akkor lépett be, amikor Mariana készen állt fogadni. Alejandro széket tett oda, és a karjába vette a babát.

Az öregember hosszan nézte őt.

– Hé, kölyök. Van néhány történetem a számodra.

Mariana kimerülten elmosolyodott.

A vacsorájuk ottmaradt a kis asztalon. Egy ápolónő odalépett, hogy megkérdezze, szükségük van-e valamire.

Alejandro a tálcára nézett, majd a nagyapjára.

Kilépett pár percre, majd visszajött étellel a többieknek. Odahúzta a székeket, szétnyitotta a szalvétákat, és eltette a telefonját.

Ernesto visszaadta a babát, mielőtt felvette a kanalát.

Mariana az ágyából figyelte az ablak melletti rögtönzött asztalt: a férjét, a fiát, az idős férfit, akivel egyedül várakozott a folyosón.

Ernesto észrevette, hogy a nő őt nézi.

– Most már mindannyian itt vagyunk – mondta.

És elkezdte enni a vacsorát.