Az ünnepség a szokásos módon zajlott egészen a szavazás kezdetéig.

Aztán Patricia pontosan azt tette, amiről tudtam, hogy meg fogja tenni.

Felkelt.

– Elnézést – mondta mosolyogva. – Mielőtt folytatnánk, szeretnék néhány szót szólni.

Alejandro megszorította a kezem.

Nem állítottam meg őt.

Patricia az udvar közepe felé sétált.

– Tudom, hogy ma akadt egy kis problémánk az eredeti helyszínnel.

Apró kellemetlenség.

Néhányan egymásra néztek.

„Előfordulnak néha ilyen dolgok” – folytatta. „Voltak adminisztratív problémák a birtokkal kapcsolatban, és családként gyorsan kellett reagálnunk. Szerencsére mindenki hozzájárult, és Valeria megtalálta ezt a gyönyörű helyet.”

Úgy mondta, mintha a tervének része lettem volna.

„A lényeg az” – tette hozzá –, „hogy a Robles család mindig egységes maradjon a nehéz időkben.”

Zsófia bólogatni kezdett.

Roberto megkönnyebbülten felsóhajtott.

Patricia azt tette, amit évek óta: megváltoztatta a történelmet, miközben mások még mindig próbálták megérteni.

– Alejandro – folytatta –, apád és én nagyon büszkék vagyunk rád. És Valeria…

Felém fordult.

– Hivatalosan is üdv a családunkban.

Néhány udvarias taps hallatszott.

Patrícia elmosolyodott.

Azt hitte, visszanyerte az irányítást.

Aztán elengedtem Alejandro kezét.

– Köszönöm, Patricia. Én is szeretnék pár szót szólni.

Mosolya megkeményedett.

Odasétáltam egy kis asztalhoz, ahol a zöld mappámat hagytam.

Kinyitottam.

– Először is szeretném mindannyiótoknak megköszönni, hogy itt vagytok. Kevesebb mint két órája kaptatok egy üzenetet, hogy az esküvőnk helyszíne megváltozik. Senki sem kért magyarázatot. Csak eljöttetek.

Körülnéztem.

– De szerintem megérdemlik, hogy tudják, miért vannak itt.

Patricia egy apró lépést tett felém.

– Valeria, nem kell az esküvőnket…

– Az esküvőnk, Patricia. Pontosan.

Kinyomtattam az e-mailt, amit a San Jerónimo vezetője küldött nekem aznap délután.

– A San Jerónimo birtoknak nem volt adminisztratív problémája.

Az udvar elcsendesedett.

– Szerdán, délután 1:17-kor a szerződésben szereplő személy felhívott, hogy önként lemondja a foglalásunkat.

Felvettem a lapot.

– Az a személy Patricia Robles volt.

Mormogás futott végig az asztalok között.

Zsófia felemelte a fejét.

– 320 000 peso visszatérítést küldtek a regisztrált kártyára. Ennek a pénznek egy része abból a 180 000 pesóból származott, amelyet Alejandro és én adtunk az esküvő kifizetésére.

Patrícia abbahagyta a mosolygást.

– Ez egy teljesen téves értelmezés.

– Megkaptam a lemondás visszaigazolását.

– Mert problémák voltak a hellyel.

– Személyesen beszéltem a vezetőséggel.

– Értesültem valami másról is.

–Tökéletes. Ki?

Patricia pislogott.

-Bocsánat?

– Mondd meg, ki tájékoztatott a problémákról?

– Nem emlékszem a nevére.

– Milyen problémák?

– Valeria, ez nevetséges.

– Akkor talán Roberto el tudja magyarázni.

Mindenki az apósomra nézett.

Roberto mozdulatlan maradt.

„Roberto” – erősködött Patricia –, „magyarázd el nekik.”

Az apósom nagyot nyelt.

– Én… nem beszéltem a hagyatékkal.

Patrícia arca megváltozott.

-Nem számít.

– Igen, számít – mondtam.

Elővettem a telefonomat.

– Mert amíg a mi helyszínünket lemondták, te egy másik ünnepséget szerveztél a Bosques Country Clubban.

Zsófia felkelt.

– Ez csak egy vészterv volt!

– Egy olyan vészhelyzet, amit még azelőtt szerveztek, hogy tudtam volna, hogy vészhelyzet van?

Senki sem szólt semmit.

Elővettem a ruhám zsebéből a listát, amit apám dzsekijében találtam.

– Harminc vendég. Válogatott család.

Több ismerős arcot is láttam a közönség soraiban.

Néhányat kizártak.

– És voltak utasítások apám számára is.

A vonalat kerestem.

– „Ernesto beszélni fog Valeriával, ha jelenetet csinál.”

Apám lehunyta a szemét.

Nehéz csend borult az udvarra.

Már nem csak Patricia volt.

Most már mindenki megértette, hogy többen is érintettek voltak.

– Nem egy esküvőt próbáltak megmenteni – mondtam. – Azt remélték, hogy bemegyek egy bezárt épületbe, pánikba esek, és beleegyezem, hogy bárhol, bárkivel összeházasodom, akivel csak akarok.

Patricia szárazon felnevetett.

– Kérlek. Áldozatként tünteted fel magad, amikor hónapokig elutasítottad a segítségünket.

-Támogatás?

– Igen, segít. Mert valakinek határokat kellett szabnia. Az esküvőt az egyik üzleti eseményévé akartad tenni. Regionális szolgáltatók, ismeretlen emberek, egy hatalmas ünnepség…

– Ők voltak a barátaink.

–Alejandro egy olyan családhoz tartozik, amelynek vannak bizonyos hagyományai.

– Nekem is van családom.

Patricia odanézett, ahol apám volt.

– A saját apád tökéletesen megértette, mire törekszünk.

Ez jobban fájt, mint amire számítottam.

Nem azért, mert meglepetés ért.

De mivel hangosan hallva az árulást lehetetlenné tette tagadni.

Ránéztem az apámra.

-Igaz?

Ernesto lassan felállt.

– Valéria…

– Csak mondd meg, tudtad-e, hogy lemondják.

Patrícia közbelépett.

– Megértette, hogy túlléptél a határaidon.

Alejandro egy lépést tett az anyja felé.

– Anya, fogd be a szád.

Ez volt az első alkalom, hogy így hallottam beszélni vele.

Patrícia rémülten nézett rá.

—Alejandro.

– kérdezem tőle.

Apám megnedvesítette az ajkait.

–Tudtam, hogy Patricia változtatni akar a dolgokon.

– Tudtad, hogy le fogja mondani?

Túl sokáig tartott.

-Igen.

Több elfojtott lélegzetet éreztem magam körül.

– Mióta?

– Hétfő óta.

Két nappal a lemondás előtt.

Öt nappal az esküvő előtt.

Apám kedden beszélt velem.

Megkérdezte, hogy ideges vagyok-e.

Azt mondta nekem, hogy anyukám büszke lenne rá.

Mindeközben tudta, mit tervez Patricia.

– És eszedbe sem jutott, hogy bármit is mondj nekem?

– Azt hittem… talán így jobb.

– Kinek jobb?