Az arab milliomos arabul beszélt, a dada pedig válaszolt, mire mindenki megdöbbent és szóhoz sem jutott.

1. rész

„Vedd el a lányt tőle, és nézd át a táskáját; ezek a nők mindig el akarnak vinni valamit!”

Elena Nassar fel sem kelt a földről, és végighallgatta a vádaskodást. Egy kislány aludt a mellkasának dőlve, és attól félt, hogy a sikolyok felébresztik.

Előtte Damián Urrutia, a szálloda egyik üzlettársa, a szobalánya egyenruhájára mutatott, mintha az lenne a bizonyíték.

– Sírva találtam rá a virágcserép mögött – magyarázta Elena.

– Nem titkoltam.

A menedzser, Hector, kerülte a tekintetét.

– Add át, és gyere be az irodámba.

A kislány hirtelen felriadt. A sok férfit látva Elena nyakába kapaszkodott. A plüssnyula, amelynek egyik füle leszakadt, közéjük szorult.

Az apa előrement.

Karim Al Safir volt az, egy emirátusi üzletember, akit mindenki sejknek nevezett. A mexikóvárosi szálloda 12. emeletét foglalta le, miközben egy turisztikai fejlesztésről tárgyalt.

Kinyújtotta karjait a lánya felé.

– Amal, gyere velem!

Elrejtette az arcát.

Elena látta a fájdalmat a férfi szemében, mielőtt az hideg arckifejezéssel eltakarta volna.

Karim a tanácsadójához, Nabilhez fordult, és arabul beszélt, meggyőződve arról, hogy az alkalmazott nem fogja megérteni.

„Tudd meg, mennyire akarja, és gondoskodj róla, hogy soha többé ne menjen a lányom közelébe.”

Elena érezte, hogy az arca forró lesz.

Az anyjára gondolt, a gyógyszerre, amit Pueblába küldött, és a konzervdobozban tárolt számlákra. Szüksége volt arra a munkára. Mégis felemelte az állát, és ugyanazon a nyelven válaszolt:

– Nem akarom a pénzedet.

– A lányodnak társaságra volt szüksége.

– Ha tudni akarod, hogy ki vagyok, megkérdezheted közvetlenül.

Nabil abbahagyta a telefonja nézését.

Karim úgy nézett Elenára, mintha az előbb látta volna meg.

– Hol tanultál meg így beszélni?

– Libanoni nagymamámmal, Pueblában.

– Ezután hat évig dajkaként dolgoztam Dubaiban.

Elena 41 éves volt. Visszatért Mexikóba, hogy gondoskodjon édesanyjáról, Teresáról, akinek szívbetegsége volt. Több ideiglenes munka után végre szobalányként kapott állást.

Azon a reggelen fáradt sírást hallott, miközben törölközőket hajtogatott. Amal a falhoz kuporodva találta. Nem válaszolt a kérdéseire, ezért leült a közelbe, és elénekelte az altatódalt, amit a nagymamája, Salma tanított neki.

A lány magától közeledett.

Karim a plüssállatra nézett.

– A feleségem szokta neki ezt a dalt énekelni.

A hangja megváltozott.

– 2 évvel ezelőtt meghalt.

Amal túlélte a balesetet, amelyben elvesztette édesanyját. Azóta nem beszélt. Szakemberi ellátásban részesült, de a félelem továbbra is kísértette.

Karim leguggolt elé.

– Gondoskodott rólad ez a hölgy?

A lány bólintott, és Elena kezét az arcára helyezte.

Az apa lesütötte a szemét.

Aztán mindenki előtt bocsánatot kért.

Damian megpróbált közbelépni.

– Minden tiszteletem mellett, takarítószemélyzetről beszélünk…

– Arról beszélünk, aki megtalálta a lányomat.

A mexikói üzletember hallgatott, de ahogy visszahúzódott, Elena felé hajolt.

— Ne zavarodj össze.

– Holnap nem fogsz itt dolgozni.

Dél előtt beváltotta fenyegetését.

Hector behívta az irodájába, és letett néhány dokumentumot az asztalra.

– Van családom, Elena.

– Nem szállhatok szembe Urrutiával.

A tollra nézett.

– Nekem is van családom.

Mielőtt aláírta volna, Nabil megjelent az ajtóban. Karim látni akarta.

A találkozás megváltoztatta az életét, bár nem úgy, ahogy elképzelte volna.

Az apa megkérte, hogy vigyázzon Amalra a tartózkodása alatt, egy külön szerződés alapján a szállodával. Elena beleegyezett, miután megerősítette, hogy meglátogathatja az anyját, és továbbra is követheti a terapeuta utasításait.

Nem ígérte meg, hogy beszédre fogja bírni a lányt.

Megígérte, hogy meghallgatja, még akkor is, ha a lány hallgat.

A következő hetekben egyszerű reggeliket, rajzolgatásokat és sétákat osztottak meg. Rashid, a testőr, a rá jellemző komolysággal kísérte őket, bár Elena már rajtakapta, amint ételt hagy egy macskának a parkolóban.

Coyoacánban Karim beleegyezett, hogy megkóstolja a túl csípős esquité-ket. Arckifejezése váratlan kuncogást váltott ki Amalból.

Mozdulatlanul maradt.

Aztán ő is nevetett, könnyekkel, amiket nem is próbált elrejteni.

Éjszaka, amikor Amal aludt, Elena és Karim a teraszon beszélgettek. Karim a feleségéről és a bűntudatáról mesélt, amiért aznap inkább egy találkozót választott, mintsem vele lett volna.

Elena Puebláról beszélt, a nagyanyjáról és a vőlegényéről, aki nem várta meg, amikor elment dolgozni.

Nem szerettek bele azonnal. Azzal kezdődött, hogy várták ezeket a beszélgetéseket.

Egyik reggel Amal belázasodott. Az orvosi látogatás után Elena és Karim az ágya mellett maradtak.

Hajnalban a lány kinyitotta a szemét.

– Lena… énekel.

Elena a szája elé kapta a kezét.

Karim lehajtotta a fejét, és csendben sírt.

Napokkal később, miközben Nabil irodája közelében kereste az ottfeledett nyulat, Elena meghallotta a hangját egy félig nyitott ajtó mögött.

Arabul beszélt.

Említett egy darab földet, módosított dokumentumokat és 20 millió dollárt.

Aztán kimondott egy mondatot, amitől a lány megdermedt.

–Karim nem fog semmit ellenőrizni.

– És ha a dada továbbra is ott hallgatózik, ahol nem kellene, akkor én gondoskodom róla, hogy kijusson onnan.

2. rész

Elena kopogás nélkül hátralépett.

Megtalálta a nyulat egy széken a folyosón, és visszament Amalhoz. Megigazította a takaróját, miközben próbálta felfogni a hallottakat.