Az évfordulós ünnepségünkön a sógornőm nekem esett: azzal vádolt, hogy elloptam a 2,2 millió dollárt érő gyémántnyakláncát. Amikor tagadtam, vadul belemarkolt a hajamba, és kétszáz vendég előtt rángatott végig a termen. „Ebből majd tanulsz – börtönbe juttatlak!” – sziszegte az arcomba. A férjem és a családja csak némán, mozdulatlanul nézték a megaláztatásomat. Összeestem a fájdalomtól – mígnem egy férfi elé nem lépett, és dörgő hangon megszólalt: „Hogy merészeltél hozzáérni?”

Ethan nem hagyta, hogy befejezze. Simán benyúlt a szmokingja alá, és elővette a telefonját. Feloldotta a képernyőt, és a hüvelykujját a billentyűzet fölé tartotta.

– Rendben – mondta Ethan teljesen érzelemmentes hangon. – Nem fogom megmotozni. Csak felhívom a Los Angeles-i rendőrséget. És amíg úton vannak, felhívom a Lloyd’s of London biztosítási kárszakértőit. Mert egy 2,2 millió dolláros biztosítás miatti csalárd kárigény benyújtásának kísérlete nem csak családi vita, Mr. Whitmore. Ez egy súlyos, szövetségi bűncselekmény. Azt akarja, hogy a sajtó lássa, amint a lányát biztosítási csalás miatt megbilincselték, vagy azt akarja, hogy a biztonsági őrök nyissák ki azt a táskát?

Victor Whitmore arca kifakult. Olyan ember volt, aki mindenek felett a nyilvános megítélését és a cége részvényárfolyamát tartotta fontosnak. A „csalás” szó méreg volt. Claire-re nézett, tényleg ránézett, látta a homlokán gyöngyöző verejtéket, a szemében a vad, csapdába esett állatra emlékeztető tekintetet.

Victor kurtán, élesen biccentett a közelben álló hatalmas biztonsági őrének. – Nyisd ki a táskát!

„Ne! Apa, kérlek!” – sikította Claire.

Megpróbált elfutni, de nehéz hálóingében és tűsarkújában két lépést sem tett meg. A biztonsági őr elállta, könnyedén kirántva a csillogó kis táskát kétségbeesett ujjai közül. Claire a teljes vereség zokogása tört ki.

Az őr odalépett a legközelebbi asztalhoz – egy csiszolt márványlapon egy hatalmas jégszobor hevert –, és kinyitotta a zacskót. Fejjel lefelé fordította.

Egy kompakt tükör, egy tubus Tom Ford rúzs, egy arany hitelkártya és egy parkolójegy hullott a márványra.

És közvetlenül mögöttük, nehéz, csillogó, tagadhatatlanul ragyogó tócsában hullott alá az „ellopott” nyaklánc.

A gyémántok megcsillantak a csillárok fényében, töredezett szivárványokat vetve a termen keresztül. Az egész bálterem egyszerre felnyögött. A kollektív döbbenet hangja fülsiketítő volt.

Claire anyja mindkét kezével eltakarta a száját. Victor úgy lépett hátra, mintha pofon vágták volna.

„Ez… ez csak feltűnés volt!” – mondta Claire halálsápadtan, sminkje peregni kezdett, a pánik könnyei végigfolytak az arcán. Remegő ujjával rám mutatott. „Valaki becsúsztatta a táskámba! Ő volt az! Amelia belecsempészte, amikor belém ütközött! Megpróbált beskatulyázni!”

A rúzs mellett heverő nyakláncra néztem. Figyeltem, ahogy a fény megvilágítja a csiszolt lapokat, ahogy a fém a kőhöz simul.

És a fejemben lüktető fájdalom, a megaláztatás ellenére, amit az előbb elszenvedtem, hátravetettem a fejem és nevettem.

Nem keserű, vagy hisztérikus nevetés volt. Egy profi száraz, gúnyos nevetése, aki épp most kapta rajta egy szélhámost.

4. fejezet: A szakértő ítélete
– Szörnyű színésznő vagy, Claire – mondtam, és a hangom átvágott szánalmas zokogásain.

Benyúltam a kicsi, strukturált professzionális táskába, amit mindig magammal hordtam, abba, amelyiket Claire korábban gúnyolt. Az egyik oldalsó zsebből előhúztam egy pár makulátlan fehér pamutkesztyűt és egy kicsi, összecsukható ékszerésznagyítót. Szándékos, gyötrelmes lassúsággal húztam a kesztyűket a kezemre. A szobában minden szem rám szegeződött.

Odasétáltam a márványasztalhoz. A biztonsági őr tisztelettudóan hátrébb lépett, beengedve. Felvettem a nyakláncot. Nehéz volt, és vadul csillogott. A szobában lévő képzetlen, gazdag idióták számára úgy nézett ki, mint egy király váltságdíja.

De nekem úgy tűnt, mintha vicc lenne.

– És ami még egy szörnyű színésznőnél is rosszabb – folytattam, miközben a hatalmas középső követ forgattam a csillár fényében –, ön egy nagyon ostoba vevő. Mr. Whitmore, azt mondta, hogy az eredeti darabot a Sotheby’s-ben vásárolta a lánya évfordulójára, ugye?

– Én magam utaltam át a pénzt – mondta Victor halk, veszélyes morgással, tekintetét zokogó lányára szegezve.

– Hát, engem kellett volna felbérelned, hogy felbecsüljem ezt – mondtam, elléptem az asztaltól, és magasra tartottam a nyakláncot, hogy mindenki láthassa.

A szememhez emeltem a nagyítót, és megvizsgáltam a középső kő övét, bár aligha volt rá szükségem ahhoz, hogy megerősítsem azt, amit szabad szemmel már észrevettem.

– A fényszórás teljesen hibás – jelentettem ki, olyan hangon, hogy minden társasági hölgy és milliárdos hallhassa Claire Whitmore hírnevének végét jelentő halálharangot. – Egy természetes tizenöt karátos gyémánt mély, hideg ragyogással rendelkezik. Éles, belső tűzzel töri meg a fényt. Ez a kő… – hagytam, hogy a nyaklánc kissé meglebbenjen –, ez a kő túl sok spektrális színben csillog. Úgy villog, mint egy olcsó diszkógömb. A törésmutatója túl magas.

„Fogd be a szád!” – sikította Claire, és felém vetette magát, de Ethan elkapta a derekát, és könnyedén visszatartotta, miközben Claire csapkodott. „Hazudik! Féltékeny, szegény kis ribanc!”

Nem törődtem vele, és a nagyítómmal a fémfelület felé nyúltam. „A csiszolt részek túl durván vannak csiszolva. És ha jobban megnézed a középső követ tartó tüskéket… ormótlanok. Egy ékszerészmester platinát használ egy kétmillió dolláros gyémánt foglalatához, ami elég erős ahhoz, hogy finom, szinte láthatatlan tüskéket használjon. Ezek a tüskék vastagok, mert ez a fém nem platina. Olcsó, ródiummal bevont sterling ezüst.”

Leengedtem a nagyítót, és egyenesen Victor Whitmore-ra néztem. „Ez nem gyémánt, Mr. Whitmore. Ez cirkónia. Kiváló minőségű szintetikus hamisítvány. Az egész darab talán ötezer dollárt ér egy középkategóriás bevásárlóközpont kioszkjában.”

A szobában teljes csend volt. Egy birodalom hanyatlásának hangja volt.

Victor előrelépett, arca sötét, vadlilára pirult. Kikapta a nyakláncot kesztyűs kezemből. Nem kellett neki nagyító; a kétség magja elült, és most, hogy közelebbről megnéztem, a hamisítvány olcsósága szembetűnő volt.