– Mit jelent ez, Claire? – ordította Victor, és hangos csattanással a márványasztalra hajította a műnyakláncot. – Hol van a Sotheby’s gyémántja?!

Ethan válaszolt. Hangja hideg, sebészi és teljesen szánalommentes volt.

– Eladta – mondta Ethan.

A teremben ismét felnyögött a levegő. Claire megdermedt Ethan szorításában, minden harci vágy azonnal elszállt belőle. Elernyedt, szemei ​​tágra nyíltak a teljes, világvégét jelentő rettegéstől.

– Tegnap reggel jöttem rá az igazságra – folytatta Ethan Victorhoz fordulva, de ügyelve arra, hogy az egész terem hallja. – A lányodnak szerencsejáték-függősége van, Victor. Nem kaszinókban. Kriptovalutákban. A vagyonkezelői alapját arra használta fel, hogy hatalmas, szabályozatlan befektetéseket eszközöljön a hátad mögött. Amikor a múlt hónapban összeomlott a piac, fedezeti felhívásokat kellett fizetnie, amelyeket nem tudott fedezni. Sok pénzzel tartozott veszélyes embereknek.

– Ethan, ne, kérlek… – nyöszörögte Claire, és térdre rogyott a márványpadlón.

„Elvitte az igazi nyakláncot egy dubai magánügynökhöz, és fillérekért eladta a dolláronként, hogy fedezze az adósságait” – jelentette ki Ethan könyörtelenül. „A banki átutalási bizonylatokat az otthoni irodájában rejtve találtam meg. Láttam a külföldi számlákat.”

Ethan lenézett a feleségére, arcán teljes undor tükröződött. „De volt egy problémája. Tudta, hogy ma este a jubileumi gálán követelni fogod, hogy lásd a nyakláncot. Ezért vett egy olcsó replikát. Azt tervezte, hogy felveszi, színházi rablást rendez, és valakire rákeni a könnyű célpontot. Valakire, akiről azt gondolta, hogy senki sem fogja megvédeni.”

Ethan ellépett Claire-től, és mellém állt. Erős, védelmező kezét a vállamra tette.

„Azt tervezte, hogy megvádolja a húgomat, börtönbe küldi, és a rendőrségi feljelentés alapján kétmillió dolláros biztosítási kártérítést nyújt be az elveszett pénzéért. Számonkért, kegyetlen és hihetetlenül ostoba bűncselekmény volt.”

Claire teljesen a padlóra rogyott, magzatpózba kuporodott, és hisztérikusan zokogott a csiszolt márványba. Gyönyörű Vera Wang ruhája gyűrött volt, haja kócos. Los Angeles csillogó, ál-elitje nem szánalommal, hanem egy vérszagú farkasfalka hideg, számító ítéletével meredt rá. Az igazság kiderült. Az aranylány csaló, tolvaj és bűnöző volt.

5. fejezet: A válási papírok
Victor Whitmore úgy nézett ki, mintha szélütést kapna. Mellkasa zihált, keze ökölbe szorítva, és a bütykei kifehéredtek. Családja örökségét, azt az érintetlen imázst, amelynek ápolására milliárdokat költött, tíz perc alatt lerombolta elkényeztetett, nárcisztikus lánya.

Nem nyúlt le, hogy megvigasztalja. Nem nyújtott felé kezet.

Victor élesen a biztonsági főnökéhez fordult. „Hívd a rendőrséget! Azonnal! Mondd meg nekik, hogy nagy értékű lopás, biztosítási csalás és sikkasztás ügyében indult eljárás.”

„Apa! Ne!” – sikította Claire, miközben térden állva kúszott előre. Kinyújtotta a kezét, és apja szmokingnadrágjának aljába kapaszkodott. „Apa, kérlek! A lányod vagyok! Ne hagyd, hogy elvigyenek! Megfizetek, esküszöm!”

Victor kirúgta a lábát, és úgy lépett el tőle, mintha pestist hordozna. – Nem vagy a lányom! – köpte oda. – Lopottatok tőlem. Megpróbáltatok elpusztítani egy ártatlan nőt, hogy leplezzétek a saját szánalmas kapzsiságotokat. Szembesülnöd kell a törvény következményeivel, és egyetlen fillért sem fogsz kapni a pénzemből, hogy kifizessem az ügyvédeidet.

Miután apja magára hagyta, Claire kétségbeesett, könnyes tekintete körbejárt a szobában, mígnem megállapodott Ethanen.

Vonszolta magát a padlón, műgyémántjai a márványon súrlódtak. Átkarolta Ethan lábát, arcát a térdébe temette.

„Ethan! Ethan, kérlek, meg kell mentened!” – jajveszékelte szánalmas, tört reszelős hangon. „Férj és feleség vagyunk! Esküt tettünk! Szeretsz engem, emlékszel? Meg kell védened tőle! Mondd meg nekik, hogy hiba volt!”

Ethan lenézett a nőre, akit szeretett. A nőre, akit feleségül vett, abban a reményben, hogy családot alapíthat. Az illúzió teljesen szertefoszlott, és nem maradt utána más, csak a csúnya, üres valóság.

Nem kiabált. Nem szidta. A viselkedésében megnyilvánuló hidegség sokkal lesújtóbb volt.

Ethan lehajolt, és erőteljesen megragadta a csuklóját. Szándékos erővel lefejtette a kezét a lábáról, és olyan hevesen lökte el magától, hogy a lány visszaesett a padlóra.

– Soha többé ne hívj a férjednek! – mondta Ethan, hangja halálos suttogássá halkult, ami valahogyan eljutott a csendes szoba minden sarkába. – Szerettem azt a nőt, akinek tetteted magad. Nem ismerem azt a szánalmas, kapzsi szörnyeteget, aki ezen a padlón ül.

Benyúlt szmokingja belső mellzsebébe. Előhúzott belőle egy vastag, makulátlan fehér borítékot. Nem adta át Claire-nek. Elejtette. Nehéz puffanással esett a márványpadlóra, pont Claire arca elé.

– Nem azért jöttem ma este, hogy megünnepeljük az évfordulónkat, Claire – mondta Ethan simán. – Azért jöttem, hogy összepakoljam a többi holmimat. Ma reggel nyolc órakor írtam alá a válási papírokat, közvetlenül azután, hogy az ügyvédem ellenőrizte a dubai átutalásokat.

Claire úgy bámulta a borítékot, mintha egy mérges kígyó lenne.

– Holnapig akartam várni, hogy négyszemközt kiszolgálhassalak – folytatta Ethan, és szeme hirtelen, sötét dühtől villogott. – Hagytam volna, hogy megmentsd a hírnevedet. De aztán úgy döntöttél, hogy megragadod a húgomat. A hajánál fogva vonszoltad végig ezen a padlón.

Ethan kissé lehajolt, a hangja üvegszaggató volt. – Írd alá a papírokat, Claire. És ne vesződj a tartásdíjjal. A házassági szerződés, aminek az aláírására apád kényszerített, tartalmaz egy nagyon konkrét erkölcsi záradékot a pénzügyi csalással és a bűncselekményekkel kapcsolatban. Semmit sem kapsz. Pontosan azzal távozol ebből a házasságból, amit magaddal hoztál: egy rothadt lélekkel.