Az irodavezető gúnyolódva megalázta a hajléktalan veteránt, aki csak zongorázni kért egy falat ételért – fogalma sem volt róla, hogy egy elfeledett legendával áll szemben.

– Tanulhatsz, ha akarsz.

A látogató az ételre mutatott, és feszengve nézett rám.

– És mit kell ehhez tennem?

Rafaelnek eszébe jutott, hogy a sütemény elérhetetlen távolságban van tőle, és a nevetés visszhangzik a márványon. Fogott egy tányért, és a férfi elé tette.

– Ülj le enni.

Teresa kávét szolgált fel neki. Kint kezdett esni az eső, de bent mindenkinek jutott hely, aki megérkezett. Rafael nyitva hagyta az ajtót, és leült a zongorához. Most először játszhatott anélkül, hogy engedélyt kellett volna kérnie a maradásra.