Az oltárnál mondta le az esküvőt, mert azt hitte, senki vagyok… Fogalma sem volt, hogy én vagyok az a sikerszerző, aki után a családja kétségbeesetten fut.

Az oltárnál lemondta az esküvőt, anélkül, hogy a legcsekélyebb fogalma lett volna róla, hogy én vagyok a családja című bestseller könyv szerzője…

1. RÉSZ

Nicolás Ledesma még utoljára átnézte apja üzenetét, mielőtt eltette a telefonját.

Mariana Valdés vele szemben várakozott az oltárnál, kezében egy csokor gardéniával. Közel 200 vendég töltötte meg a régi jaliscói haciendát, ahol egy öt évvel korábban kezdődött szerelmi történetet ünnepeltek.

Miklós nehezen lélegzett.

– Nem tudom megcsinálni.

Mariana azt hitte, félrehallott valamit.

– Mit mondtál?

– Szeretlek, de nem vehetlek feleségül.

A vendégek moraja elhalt. Octavio Ledesma, a vőlegény apja és Mexikó egyik legrégebbi kiadójának tulajdonosa, az első sorból figyelte az eseményeket.

Nicolás kerülte a Marianára nézést.

„A családom három generáción át örökséget épített fel. Nincs stabil karriered, közismert vezetékneved vagy valódi címed. Nem adhatom fel mindezt valakiért, akinek semmivel sem kell hozzájárulnia ehhez az örökséghez.”

Minden szót mintha valaki más írt volna, de Nicholas mondta ki őket.

Mariana elejtette a csokrot.

– Ezt gondolod rólam?

-Sajnálom.

A férfi, aki még egy kis könyvesboltban megfogadta, hogy szereti, most megalázta az esküvőjük napján, mert úgy gondolta, hogy nem elég fontos.

Amit Nicholas nem tudott, az az volt, hogy apja kiadója több mint egy éve kétségbeesetten próbált felbérelni egy titokzatos írót.

És az a nő ott állt előtte, menyasszonynak öltözve.

Mariana heti négy napot dolgozott az El Rincón de las Letrasban, egy független könyvesboltban Guadalajara Americana negyedében. Emellett két esti írói workshopot is tartott.

Egyszerű életet élt. Tömegközlekedést használt, egy kis lakást bérelt, és használt bútorokat vásárolt. A Ledesma család számára ez ambíció hiányát mutatta.

Alma Córdova álnéven azonban Mariana két regényt adott ki, amelyek több mint 4 millió példányban keltek el, 18 nyelvre fordították le őket, és felkeltették egy nemzetközi platform érdeklődését.

Csak hárman ismerték a kilétét: Elisa Barragán, az ügynöke; Clara Arriaga, a szerkesztője; és Mateo, az öccse.

Mariana titokban tartotta a dolgot, mert könyveit fájdalmas gyermekkora ihlette. Édesanyja az egyik héten gyengéd, a másikon kegyetlen tudott lenni. Halála után Mariana azért írt, hogy megértse mindazt, amit soha nem mert kimondani.

Nem akarta, hogy idegenek elemezzék a sebeit, és azt sem, hogy a hozzá közel állók minden oldalon megpróbálják felismerni magukat.

Az álnév lehetővé tette számára, hogy anélkül beszéljen, hogy lelepleződve érezné magát.

Akkor találkozott Nicolással, amikor a férfi bejött a könyvesboltba egy kifutó mexikói verseskötet után kutatva. Mariana segített neki megtalálni, és további négy könyvet ajánlott neki.

3 nappal később visszatért.

„Befejeztem az elsőt” – mondta. „Beszélnem kell valakivel a befejezésről.”

– És úgy döntött, hogy megbeszéli azzal az alkalmazottal, aki eladta Önnek?

–Úgy döntöttem, visszatérek ahhoz a nőhöz, aki miatt el akartam olvasni.

Könyvekről folytatott beszélgetések, hosszú séták és olcsó vacsorák során szerettek bele egymásba. Nicolás szerkesztőként dolgozott a családi vállalkozásban, de úgy tűnt, értékeli Mariana egyszerű életét.

Néha részt vettem a workshopjain, és a terem hátsó részéből hallgattam.

„Tetszik látni, ahogy segítesz másoknak megtalálni a hangjukat” – vallotta be egy este.

Ezért Mariana soha nem érezte szükségét annak, hogy elmondja neki, hogy ő Alma Córdova. Akkor akarta felfedni a kilétét, amikor érzelmileg készen állt rá, nem pedig azért, hogy bebizonyítsa, megérdemli a szeretetet.

Minden megváltozott, amikor találkoztam Octavióval.

Az első családi vacsora alatt megkérdezte tőle, hogy mivel foglalkozik.

– Egy könyvesboltban dolgozom és írást tanítok – válaszolta Mariana.

– Milyen furcsa – mondta. – Nicholas mindig is odavolt a kreatív emberekért.

Aztán híres akadémikusokhoz, szerkesztőkhöz és írókhoz hasonlítgatta. Egy másik vacsorán megkérdezte tőle, hogy gondolt-e már arra, hogy „valami komolyat” kezdjen az életével.

Miklós türelmet kért Marianától.

–Apámnak sokáig tart, mire elfogadja az embereket.

– Nem kell elfogadnod engem. Csak tisztelned kell.

Hat hónappal az esküvő előtt Octavio követelte fiától, hogy írjon alá egy megalázó házassági szerződést. A szerződés kikötötte, hogy Mariana semmit sem kap a családi vagyonból, és hogy le kell mondania a kiadóban lévő minden részesedéséről.

Vita nélkül aláírta.

– Nem akarom a pénzedet.

Octavio elmosolyodott.

– Mind ezt mondják, mielőtt ismernék a számokat.

Azon az estén Mariana majdnem mindent bevallott. De rájött, hogy ha felfedi az eladásairól és a jogdíjairól származó bevételeit, Octavio megváltoztatja a hozzáállását. Tudnia kellett, hogy tiszteli-e őt anélkül, hogy ismerné a neve kereskedelmi értékét.

Miközben megvetette, megpróbálta megszerezni Alma Córdova trilógia jogait.

A családi összejöveteleken megállás nélkül a titokzatos íróról beszélt.

„Az ügynöke visszautasítja az interjúkat és a hívásokat” – panaszkodott. „Senki sem rejtőzködhet örökké.”

Nicolás sem gyanított semmit. Órákon át beszélt a fontos tárgyalásról, és eszébe sem jutott, hogy utána az apja üldözött nő mellett alszik.

Az esküvő előestéjén Octavio azzal fenyegette Nicolást, hogy eltávolítja a szerkesztői vezetésből, ha feleségül veszi Marianát.

– Az a nő le fogja rontani a családunk hírnevét.

Miklós megígérte, hogy megvédi őt.

De 10 perccel a szertartás előtt megkapta az utolsó üzenetet:

„Ha megházasodsz, megszűnsz Ledesma lenni ebben a társaságban.”

És Miklós a félelmet választotta.

Miután lemondta az esküvőt, Mariana bezárkózott a hacienda egyik szobájába. Mateo belépett, felvette a fátylat a padlóról, és leült mellé.