– Hol van az a kő?

Caleb a sötétségbe nézett, amely az északi legelőt borította.

– A forrás mellé temették el.

Viktor fogta a kalapját.

– Akkor keresd meg napkelte előtt.

Beszállt a teherautójába.

Javier követte őt.

Mielőtt elment, a húgához fordult.

– Ha holnap elveszíted a tavaszt, ne mást hibáztass.

Mara nézte, ahogy a fények eltűnnek az úton.

Aztán Calebbe nézett.

– Biztos vagy abban, amire emlékszel?

Több másodpercig is eltartott, mire válaszolt.

–Emlékszem, hogy azt a követ tartottam a kezemben, miközben Elizondo a csizmáimat szidta.

Mara fogott egy lámpát.

—Akkor menjünk.

Caleb megragadta a karját.

– A sötétben pontosan azt pusztíthatod el, amit meg kell találnod.

—Nincs időm.

– Pontosan ezért kell gondolkodnia.

Észak felé nézett.

Kevesebb mint 10 óra volt hátra Victor, Javier és a szakértő visszatéréséig.

És az, hogy tonna föld alá temetik, lehet az egyetlen dolog, ami megakadályozhatja, hogy La Esperanza elveszítse a vizét.

2. RÉSZ
Mara nem aludt.

04:20-ra már két ásóm, lámpám, vizem és a La Esperanza tulajdonjogát igazoló okirat egy régi másolata volt készen.

Caleb lassan sétálva kiment a szobából.

-Mondtam neki, hogy pihenjen.

– És úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele.

– Láza van.

– Még mindig emlékszem, hol kell keresni.

Mara vitatkozni akart, de a férfi már a ló felé indult.

„Te lovagolj!” – parancsolta a nő.

Káleb elmosolyodott.

–Ez megerősíti, hogy beteg vagyok. Épeszű ember nem fogadna el ennyi parancsot.

Napkelte előtt érkeztek a forráshoz.

A kettéhasadt mesquite fa a vízparton maradt.

Caleb a törzsére tette a kezét.

– Nőtt.

– Milyen hasznos megfigyelés.

–22 évvel ezelőtt kevésbé voltam szarkasztikus.

Mara meglepetten nézett rá.

– Ismert engem?

Káleb hallgatott.

– Tizenkét éves voltam, amikor ezt a határvonalat megtették.

– Az apja minden reggel kávét hozott nekünk.

Mara ütést érzett a mellkasán.

– Ismerted az apámat?

– Don Ernesto mindenről vitatkozott Elizondóval.

Majdnem elmosolyodott.

– Ez tényleg rá hasonlít.

Caleb három hosszú lépést tett a rönktől.

— Kezdje itt.

Mara a földbe szúrta az ásót.

20 perc múlva már csak laza köveket talált.

40 után gyökerek.

– Azt mondta, közel van a felszínhez.

– 22 évvel ezelőtt.

– Ez nem segít.

Caleb nehezen térdelt le.

Észrevett egy kiálló gyökeret.

-Várjon.

-Hogy?

A kezével eltávolította a földet.

– Nézd meg a gyökereket. Ezt az oldalt beterítette egy árvíz. A felhalmozódott földdel foglalkozunk.

Mara folytatta az ásást.

06:03-kor a lapát valami szilárdba ütközött.

Mozdulatlanul maradt.

Caleb lement a lyukba.

Együtt eltávolították a nedves talajt, amíg egy téglalap alakú homokkő sziklát nem tártak fel.

A tetején egy faragott kereszt volt.

Az egyik oldalon két párhuzamos horony volt.

Káleb lehunyta a szemét.

-Ennyi.

Mara mindkét kezét a szája elé kapta.

Három éven át abban a hitben élt, hogy elveszítheti a farmot, amelyet apja rá bízott.

És ott, kevesebb mint 1 méternyi üledék alatt volt a darab, amit senki sem talált meg.

– Megmentetted La Esperanzát.

-Még nem.

Caleb a gyökerekre mutatott.

– Pinedának kell majd ellenőriznie.

A furgonok 06:45-kor érkeztek meg.

Viktor esett le először.

Javier és Pineda mérnök mögöttük jöttek.

Javier meglátta a lyukat.

– Ne mondd, hogy egész éjjel ástál.

Mara nem válaszolt.

Pineda közeledett.

Caleb a mesquite fa mellett maradt.

A szakértő gondosan megtisztította a követ.

—Felső kereszt. 2 oldalsó jelzés.

Elővett egy mappát.

– Megvan az eredeti terepi feljegyzések átirata.

Victor Calebra nézett.

– Kicsoda ez az ember pontosan?

Pineda talált egy megsárgult lapot.

Az arckifejezése megváltozott.

– Itt látszik.

Hangosan olvasott.

– Caleb Ríos. Láncmester-segéd. Elizondo Survey. A forrás északi határjelzője.

Javier a húgára nézett.

Káleb csak annyit mondott:

– Úgy tűnik, itt voltam.

Viktor a kőre mutatott.

– Egy árvíz is elmozdíthatta volna.

– Lehetséges – felelte Pineda.

Mara reménye megfagyott.

A szakértő megvizsgálta a gyökereket.

– De nem mostanában.

Egy vastag gyökér részben lenőtt az egyik széléről.

– Ez évtizedek óta ugyanebben a helyzetben van.

Viktor mély lélegzetet vett.

– Ez még mindig nem bizonyítja, hogy melyik oldalon áll a tavasz.

-Helyes.

Pineda összeállította a csapatát.

– Most az eredeti pályát fogjuk futni.

Majdnem egy órán át senki sem szólt semmit.

Pineda méréseket végzett a megtalált határjeltől egy másik pontig, amelyet Elizondo leírt.

Ezután összehasonlította a koordinátákat a Kataszter által használt áthelyezési ponttal.

Végül otthagyta a készüléket.

—A feltöltési pont helytelen.

Viktor összeszorította az állkapcsát.

– Mennyiért?

—20,6 méter.

Mara érezte, hogy remegnek a lábai.

Pineda a folyómederre mutatott.

– Amikor a térképet frissítették, egy újabb szakadékot használtak, mintha az lenne a jegyzetekben említett régi folyómeder. Az eredeti határ a forrástól keletre húzódik.

– Akkor a víz Marából származik – mondta Caleb.

„A forrás La Esperanzán belül található” – erősítette meg Pineda. „Benyújtom a technikai javítást a Földhivatalnak.”

Mara Javierre nézett.

Megkönnyebbülést reméltem.

Dühöt érzett.

– Boldog vagy? – kérdezte. – Megnyerted a követ.

– Nem a győzelemről van szó.

– Természetesen. Mindig arról van szó, hogy bebizonyítsd, jobban tudod fenntartani ezt a ranchot, mint bárki más.