Laureano, aki elégedett volt magával, hozzátette:

„Legalább visszafizeti. Az összes decemberi pénzt előre odaadtam neki az elsején, és a vihar miatt nyolc éjszakára egyetlen vendégem sem volt. Karácsonyra elhozza nekem a 30-at, még akkor is, ha el kell kötnöm őket.”

Jácinta megállt.

– Előre kifizetted neki a decemberi díjat?

Laureano túl későn értette meg, amit mondott.

—Üzleti ügyek.

Jacinta válasz nélkül beszállt a kocsiba. Útközben végzett néhány számítást. Roque egyedül ment be a városba az elsején. Jókedvűen tért vissza. A vihar miatt nem tudta teljesíteni az ígért vacsorákat. Ha Laureano előre fizetett, karácsonyig vissza kellett nyernie a 30 vendégét.

A tanyára érkezve Andrést az iroda előtt találta, amint Don Eligióval vitatkozott.

Az öregember a kezében tartotta a kalapját.

– Mondanom kell valamit, amit már korábban is el kellett volna mondanom.

Látta Roquét az ízletes reggeli előtti este. Egy pinceablakból figyelte, ahogy sót szór a lisztbe, és egy lapát nyelével kavargatja a zsákokat. Csendben maradt, mert félt, hogy elveszíti az állását.

Andrés elsápadt.

– Most azonnal kirúgom.

– Nem – mondta Jácinta.

Andrés meglepetten nézett rá.

– Mindezek után?

„Ha ma ő vezeti, Roque azt fogja mondani, hogy a szakács manipulált egy idős férfit és egy fiatalembert. Lesznek, akik hinni fognak neki. Meg kell érteniük, miért kényszerítette őket a kantinba.”

Jacinta elmesélte neki, amit Laureano elárult.

Andrés most először nem habozott.

24-én este Lalo rövid üzenetet küldött San Jerónimónak: „A 30 ügyfeled holnap Los Encinosban vacsorázik. Ha be akarod hajtani, amivel Roque tartozik neked, gyere és számold meg őket.”

25-én Jacinta még hajnal előtt elkezdte a főzést. Elkészített két pulykát, pácolt sertéscombot, sült marhahúst, krumplipürét, babot, almasalátát, 60 liszttortillát, édes kenyeret és hat pitét. Az asztal közepére tette anyja rakott tálját, tele ugyanazzal a piros chilis marhapörkölttel, amit Roque az első este a disznóknak szórt.

Minden helyre egy fenyőágat helyezett.

30 tányér.

Amikor besötétedett, Roque kiment a hálószobából a faluba öltözött férfiakkal.

Jacinta megjelent az ajtóban, karjában a tepsivel. Andrés mellette állt.

Roque elmosolyodott.

– Utolsó jelenet?

– Karácsonyi vacsora – válaszolta Jacinta –. 30 hely van.

– Fiúk, lóháton. Laureano vár ránk.

A mezőgazdasági munkások elkezdtek a karám felé indulni.

Aztán egy erőltetett motor hangja hallatszott a havas úton. Egy régi kisteherautó hajtott be a tanyára, jeget verve fel. Laureano szinte mielőtt megállt volna, kiszállt.

Egy számlakönyvet tartott a kezében.

– Roque! Mit jelent ez?

A brigádvezető mozdulatlan maradt.

– Menjünk oda, Laureano.

–Oda? Küldtek egy üzenetet, hogy a 30 vacsorámat itt szolgálják fel. Ma reggel óta sült húsom van, és 11 160 pesót fizettem neked decemberre: 12-t fejenként, minden este.

Senki sem szólt semmit.

Laureano rájött, hogy az egész stáb előtt mondta ki.

Lalo törte meg először a csendet.

– Tehát igaz volt.

Egy Mauro nevű gyalog lassan leszállt a lováról.

– 45 pesót kértél tőlünk. Neki 12 pesót kértél?

Laureano becsukta a jegyzetfüzetet.

–Ez Roque és köztem maradt.

– Nem – mondta Mauro. – Saját zsebből jött.

Roque megpróbált nevetni.

–Ezek borravalók. Ez a részeg jelenetet csinál.

Laureano kinyitotta a jegyzetfüzetet, és dátumokat, összegeket és kifizetéseket tartalmazó oszlopokat mutatott, amelyeket az RV monogramja írt alá.

– Tippek? Augusztus óta itt van. És előre kifizettem a teljes decemberi összeget.

Az udvart morajlás töltötte be.

Don Eligio előrelépett.

– És láttam, ahogy tönkretette a lisztet.

Lalo tett még egy lépést.

– És az éjszakai műszakba küldött, mert Jacintával ettem.

Jacinta elővette a zsebéből a hetekkel korábban talált üzenetet, és Andrés felé nyújtotta. A férfi hangosan felolvasta. A fenyegetés nem volt aláírva, de Roque mosolya eltűnt.

Mauro a brigádvezető csizmájára nézett. Egy szög hiányzott a jobb sarokból, pontosan úgy, mint a kamrában lévő lábnyom.

Roque elvesztette az önuralmát.

“Mindannyian éheznétek nélkülem! Ezt a ranchot akkor építettem, amikor a könyvelő a városban volt!”

Jacinta felé vetette magát, de három gyalog lefogta, mielőtt elérte volna az ajtót.

Andrés kiment a teraszra.

Nem sikított.

– Apám felhatalmazta őt arra, hogy gondoskodjon erről a farmról, nem arra, hogy eladja az embereit egy vacsoráért.

Roque küzdött.

– Apád hitt volna nekem.

Andrés mély levegőt vett.

–Ez volt a hibám. Hónapokig próbáltam apám fia lenni ahelyett, hogy felelősséget vállaltam volna azokért, akik nekem dolgoznak.

Azt mondták neki, hogy pakolja össze a holmiját. Megkapja a kieső fizetését, de többé nem fog művezetőként dolgozni. Ha Laureano vissza akarja igényelni az elveszett előlegét, azt a megfelelő csatornákon keresztül kell tennie, és meg kell magyaráznia a beleegyezését.

Roque támogatást keresett a férfiak között.

Senki sem követte őt.

Amikor a hálószoba ajtaja becsukódott mögötte, Mauro levette a kalapját.

– Jacinta asszony…

Megrázta a fejét.

– Kihűl az étel.

– Van még helyünk?

Jacinta a megvilágított asztalra nézett.

– Mindig is az volt náluk.

A férfiak lassan beléptek. Néhányan a kalapjukat hagyták az ajtó mellett. Mások nem tudtak a szemébe nézni. Mauro a legközelebbi székben ült, Don Eligio pedig mellette. Lalo ugyanarra a helyre ült, ahol a tüdőgyulladása után evett.

Andrés volt az utolsó.