Harminc ember maradt az asztal körül, köztük Jacinta is, mivel a munkások ezúttal ragaszkodtak hozzá, hogy ő is üljön le, mielőtt felszolgál.

A pörkölt eltűnt, csak a fazék fekete alja maradt meg. Aztán jött a pulyka, a sonka, a bab és a piték. A beszélgetés eltartott egy darabig, de amikor elkezdődött, úgy töltötte be a konyhát, ahogy Jacinta október óta elképzelte.

Mauro felállt a vacsora felénél.

– Nevettem, amikor a kenyerüket a sárba dobták. Nincs mentségem. Sajnálom.

Vacsora után senki sem hagyta, hogy egyedül mosogasson. Lalo úgy őrizte a vas lábast, mintha valami ereklye lenne. Andrés mellette szárította a mosogatnivalókat.

Másnap reggel Roque hajnal előtt elment. Nem voltak ütések vagy üldözések. Andrés megőrizte Laureano jegyzetfüzetét, a cetlit, valamint Eligio és Lalo vallomásait arra az esetre, ha a volt elöljáró megpróbálna kártérítést fizetni vagy visszatérni. Soha nem tette meg.

27-én a Chihuahuába tartó busz Jacinta nélkül haladt át San Jerónimón.

Don Eligio beleegyezett, hogy ideiglenes művezető legyen. Első döntése egyszerű volt: a reggeli a munkanap része lesz, és senki sem mehet ki a legelőre anélkül, hogy ne egyen.

Februárban a munkások összegyűjtötték a pénzüket, és 30 darab fehér, kék csíkkal átkötött agyagtányért rendeltek. A tányérok hátuljára mindenki a saját monogramját írta.

Jacinta a régi óntányérokat egy polcon tárolta.

– Hogy el ne felejtsem – mondta Lalo.

– Hogy jól emlékezzek – javította ki a nő.

Amikor elérkezett az április, a tölgyfák újra kizöldültek, és az út már nem volt jégcsík. Andrés elvitte Jacintát a San Jerónimóba fahéjért és cukorért. Laureano meglátta őket a kantinjából, lesütötte a tekintetét, és üdvözlés nélkül bement.

Amikor Jacinta megérkezett a ranchra, 30 cserépetányért talált kikészítve vacsorára. Az övéin egy kis doboz volt.

Andrés remegő kézzel állt előtte.

– Amikor először láttam, azt gondoltam, hogy 30 férfi túl sok munka egy nőnek.

Jácinta felvonta a szemöldökét.

– Nem ez volt a legjobb teljesítménye.

– Nem. Aztán rájöttem, hogy a probléma soha nem az volt, hogy meg tudsz-e etetni 30 embert. Hanem az, hogy meg tudok-e tanulni velük az asztalnál ülni.

Kinyitotta a dobozt. Egy egyszerű gyűrű volt benne.

–Tovább akarok tanulni. Veled, ha megengeded.

Jacinta anyja tűzhelyen álló rakott táljára, az asztalt megtöltő tányérokra és az udvarról bejövő férfiakra nézett, akik – vajmi kevés tehetséggel – úgy tettek, mintha nem figyelnének.

– Meg kell tanulnia jobban hámozni a krumplit.

Andrés elmosolyodott

– Elfogadom ezt a feltételt

Jacinta meghosszabbította a kezét.

A konyha hátuljából Lalo felkiáltott. A megmaradt 29 munkás tapsolni kezdett.

Jacinta nevetett, kötényével megtörölte a szemét, és a merőkanalat a lábas széléhez kopogtatta.

– Ülj le! A vacsora nem vár senkire.

A férfiak elfoglalták a helyüket.

Ezúttal a 30 fogás nem volt ígéret azoknak, akik dönthettek volna úgy, hogy nem jönnek el.

Bizonyították, hogy mindenki a maradást választotta.

Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy minél több ember felfedezhesse. ❤️

Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy folytathasd. Köszönjük, hogy elolvastad! 👇