Azon a napon, amikor elveszítettem a kisbabámat, a legjobb barátnőm sírva ölelt át a kórházban, és ezt suttogta: „Nem vagy egyedül.” Hetekkel később derült ki, hogy ő volt a férjem szeretője, és épp az ő ágyában feküdt, miközben én halálfélelemben hívogattam a férjemet. Úgy tettem, mintha semmit sem tudnék, és mindkettőjüket meghívtam a házassági évfordulónkra. De amikor az asztalra csaptam egy 620 ezer pesóról szóló hivatalos papírt, mindkettőjük arcából kifutott a vér…

– Az Encino Casa még a házasságunk előtt alakult. A tőke hetven százalékát én, a fennmaradó harminc százalékot pedig apám tette ki. Rodrigót később vették fel. Fizetése, juttatásai és az általunk biztosított vezetői jogkörök is megvannak neki. Nincsenek részvényei a cégben.

Lorena elsápadt.

– Rodrigo, azt mondtad, te vagy a tulajdonos.

Nem válaszolt.

„Biztosítottál róla, hogy amikor elválnak Marianától, együtt tudjuk majd vezetni az üzletet” – erősködött.

Szégyenteljes csend telepedett az ebédlőre. Rájöttem, hogy a barátnőm szerelemből, becsvágyból, vagy mindkettőből árulta el a barátságunkat; és hogy a terveit is hazugságra építette.

„Nem szándékozom vitatkozni az ígéreteken” – mondtam. „Holnap hivatalos partnergyűlés lesz, ahol áttekintjük az igazgatói szerepköröd folytatását. A szerződéseket auditálni fogjuk, az aláírásokat pedig szakértők fogják megvizsgálni. Utána mindenki felelősségre vonható a tetteiért.”

„Kint akarsz hagyni az utcán?” – köpte oda Rodrigo.

– Válni akarok. És meg akarok védeni egy céget, ahol 32 ember dolgozik, akik teljesen ártatlanok ebben.

Beatriz arra kért, hogy gondoljam át újra. Nyolc év házasságról beszélt, a családjainkról, és arról, hogy mit szólnának a szomszédok.

Don Ernesto félbeszakította.

– Ma este nem fogunk bocsánatot követelni attól, aki most jött rá, mennyire becsapták.

Felmentem az emeletre, hogy elvegyem a becsomagolt bőröndömet. Rodrigo követett a szobába.

–Mariana, ezt meg tudjuk oldani. Megígérem, hogy soha többé nem látom.

– Nem csak az a probléma, hogy kit csókoltál meg. Minden, amit akkor döntöttél, amikor én megbíztam benned.

– És a mi házunk?

„A házasságunk alatt vásároltuk. Ami jogilag mindkettőnket megillet, azt jogi dokumentumokkal rendezzük. Nem fogom elvenni, ami a tiéd, de azt sem fogom neked odaadni, ami soha nem volt a tiéd.”

Azon az estén elindultam a szüleimhez. Apám kinyitotta az ajtót, meglátott a bőrönddel, és nem kért magyarázatot. Csak megölelt. A kórház óta először tudtam sírni anélkül, hogy úgy éreztem volna, igazolnom kell a könnyeimet.

Másnap reggel korán érkeztünk Encino Kasába. Ott volt az apám, az ügyvéd, a könyvelő, a cég jogi tanácsadója és a hivatalos jegyzőkönyv elkészítésével megbízott személy. Rodrigo a szokásos öltönyében jött be, de az önbizalma eltűnt, amikor meglátta a dokumentumokat.

„Nem vehetik el az állásomat egy házassági vita miatt” – tiltakozott.

„Nem bontjuk fel a házasságot” – tisztázta az ügyvéd. „Felülvizsgáljuk az engedélyeket, a kifizetéseket és az esetleges összeférhetetlenségeket. Lehetősége lesz minden egyes tranzakció magyarázatára.”

A partnerek úgy döntöttek, hogy megvonják tőle az irányítási jogköröket, és ideiglenes vagyonfelügyelőt neveznek ki, amíg a megfelelő eljárásokat követve kivizsgálják a tényeket.

Patricia elé tette a cég tulajdonában lévő berendezések, hozzáférési pontok és eszközök átadás-átvételi okmányát.

„Ők is akarják az autót?” – kérdezte meglepetten.

– Encino Casa néven van bejegyezve – felelte apám.

Rodrigo néhány másodpercig nyomogatta a billentyűket, mielőtt az asztalra tette őket.

Az a fémes csörgés jobban fájt, mint vártam. Azt akartam látni, hogy sikerrel jár. Évekig ünnepeltem minden szerződést, amit elnyert, és minden díjat, amit kapott. Soha nem gondoltam volna, hogy végignézhetem a távozását a cégtől, amely tiszteletreméltó emberré tette.

De a szégyenét nem kötelezhettük el magunkra, hogy eltussoljuk.

Az ellenőrzés hónapokig tartott. Nem minden, Lorena stúdiójának kirendelt munka volt csalárd. Voltak jogos tervek és ellenőrizhető szállítmányok. Más tételeket felfújtak, duplikáltak, vagy következetlen átvételi jelentésekkel támasztottak alá. A későbbi vizsgálatok a pénzeszközök egy részét személyes kiadásokra és olyan átutalásokra vezették vissza, amelyeket Rodrigo nem jelentett a cégnek.

A kórházi kezelésem napján kelt engedélyen szereplő aláírást szakértői felülvizsgálatnak vetették alá. A szakemberek bizonyítékokat találtak arra vonatkozóan, hogy az nem egyezik meg az általam aláírt dokumentummal. A hatóságok elektronikus feljegyzéseket és tanúvallomásokat is gyűjtöttek. Az aznap reggel talált üzenetek már nem voltak az egyetlen történetszál.

Lorena felvette a kapcsolatot az ügyvédemmel, amikor felismerte a történtek súlyosságát. Átadta a számlákat és a beszélgetések lefolytatását, elismerte az el nem végzett munkáért kapott összegeket, és elkezdte visszafizetni a még meglévő pénzét.

Beszélni akart velem.

Beleegyeztem, hogy csak egyszer találkozunk, Adriana kíséretében, egy semleges helyen.

Smink nélkül érkezett, láthatóan kimerülten.

– Nem tudtam, hogy a cég a tiéd – mondta.

Szomorúan néztem rá.

– Igen, tudtad, hogy Rodrigo a férjem. Tudtad, hogy elvesztettem a babánkat. És tudtad, hogy miután vele voltál, kórházba kerültél.

Csendben maradt. Végül lehajtotta a fejét.

– Igazad van. Nincs semmi, amivel mentegetőzhetnék.

–Akkor meg se próbálkozz. Mondd el a teljes igazságot, ahol számít. Élnem kell.

Soha többé nem voltunk barátok.

A válás magától lezajlott. Felülvizsgálták a házastársi vagyonunkat, valamint az esküvő előtti befektetéseim és az együtt töltött évek alatt szerzett vagyontárgyak eredetét. Nem állt szándékomban elvenni a házat vagy a megosztásra szánt megtakarításokat. Azt akartam, hogy minden a helyén legyen.

Egy megbeszélésen Rodrigo megkérdezte tőlem:

– Tényleg nem érdemel még egy esélyt a nyolc év?

„Az a nyolc év, amíg együtt voltunk, tiszteletet érdemelt. Nem igazolja, hogy arra kényszerítsenek, hogy elviseljem azt, amit te tettél.”

Sírt. Emlékeztem arra a fiatalemberre, aki forró csokit hozott nekem egy este, amikor késő estig dolgoztam a boltban. Az a férfi létezett. Ahogy az is, aki hagyta, hogy csörögjön a telefonom, miközben a fiunk haldoklott. Az elsőt nem tudtam kitörölni, de a másodikkal sem tudtam tovább élni.