Közbeszólás nélkül hallgatta végig a projektet.

„Azt szeretném, ha tudnának olvasni, írni és számolni” – magyarázta Isabel. „Azt is szeretném, ha megértenének egy nyugtát, egy tartozást vagy egy szerződést, mielőtt a nevüket ráírnák.”

– Lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy veszélyes ötletekkel töltjük meg a fejüket.

– Rosszabb, ha mások döntenek helyettük, csak azért, mert nem tudnak olvasni.

Amália kinyújtotta a kezét.

— Mikor kezdjük?

Nem minden a lelkesedésen múlott.

Az ács előleget követelt. Egy beszállító visszavonta a hitelt, amikor megtudta, ki Isabel. A bevásárlóközpontban egy nő félrehívta a lányát, amint elment mellette.

Egyik délután 6 név tűnt el a leendő diákok listájáról.

A családok hallották, hogy az iskola egy neheztelő feleség szeszélye volt, akit kötelességeinek elhanyagolása miatt kirúgtak.

Isabel egy lakkozatlan padon ülve olvasta a leiratokat.

Egy pillanatra újra úgy érezte magát a lámpák alatt, olyan emberek között, akik nem védték meg.

Amália egy seprűt hagyott a falnál.

– Várhatunk.

Izabella összehajtogatta a kártyákat.

– Akik még jönni akarnak, már eleget vártak.

Doña Consuelo Escandón hozta Rodrigónak a pletyka első bizonyítékát.

Részt vett a vacsorán. Gazdag özvegy volt, nem akarta eltűrni mások ostobaságait, és egyre elégedetlenebb volt a saját hallgatásával aznap este.

Három levelet hagyott az asztalon.

Verónica különböző ismerősöknek küldte el őket. Mindegyikben arra utalt, hogy Isabel már jóval az indulása előtt felhagyott a kötelességeivel.

Az egyikben azt állította, hogy Rodrigónak olyan partnerre van szüksége, aki képes az ő szintjén lenni.

– Nem azért jöttem, hogy megvédjem a házasságot – mondta Consuelo. – Azért jöttem, mert ártanak egy nőnek, aki semmivel sem érdemelte meg ezt.

Rodrigo felismerte azokat a mondatokat, amelyeket ő maga is hónapok óta hallott.

Veronica azt mondta neki, hogy Izabella zavarba hozza azzal, hogy parasztokhoz látogat, hogy a diszkréciója hidegség, a fáradtsága pedig érdektelenség.

Én is ajánlottam neki az ügyvédet.

Amikor szembeszállt vele, nem vesztette el a hidegvérét.

–Boldogtalan voltál. Csak segítettem felismerni.

– Azt írtad, hogy Isabel elhanyagolta a birtokot.

– Ezt mindenki meg fogja érteni azután, amit mondtál.

Ettől elállt a szava.

Veronica táplálta a hiúságát, igen. De ő választotta ki a szavakat, készítette a vacsorát, és emelte a poharát.

Nem háríthatta minden felelősséget másra.

– Soha többé ne beszélj az én nevemben – mondta végül.

– Kockáztatod a hírnevedet, hogy visszaszerezd?

Rodrigo a kártyákra nézett.

Most először értette meg, hogy valamit megjavítani és Isabel visszaszerzése két különböző dolog lehet.

Egy novemberi délután megjelent Mercedes házában.

Isabel röviddel ezután megérkezett, szoknyáján fapor, csuklóján pedig tintafolt.

Amikor meglátta, megállt a küszöbön.

Rodrigo felállt.

Egész úton magyarázatot készített elő. Ahogy ott állt előtte, az szánalmasnak tűnt.

– Olvastam a beszámolóidat – mondta.

Isabel egy széken hagyta a kesztyűjét.

– Mindig elérhetőek voltak.

– Nem tudtam, mennyit csinálsz.

– Nem kérdezted.

Némán elfogadta a csapást.

– Verónica elhitette velem…

Izabella felemelte a kezét.

– Ne fejezd be a mondatot.

Rodrigo lesütötte a tekintetét.

– Igazad van. Úgy döntöttem, hogy kevésbé hallgatok rá, mint rád.

A tűz ropogott a kandallóban.

– Azt akarom, hogy visszajöjj – mondta.

Isabel szívszorítást érzett. Évek óta várt egy ilyen kérésre: nem parancsra, nem utasításra, hanem annak beismerésére, hogy a jelenléte számít.

Elérkezett a pillanat, amikor újra lélegzetet vett.

– Miért, Rodrigo?

– Megpróbálni helyrehozni a házasságunkat.

– Hiányzik a feleséged, vagy az a személy, aki lehetővé tette, hogy semmi miatt ne kelljen aggódnod?

Túl sokáig tartott a válaszadás.

Isabel bólintott, mintha a késlekedés valami fájdalmas dolgot erősített volna meg.

– Nem megyek vissza.

Rodrigo közelebb lépett, de megállt, mielőtt megérintette volna.

– Még mindig szeretlek.

Izabella szeme megtelt könnyel.

– Én is szerettelek, amikor leültél mellém, és az egész éjszakát egy szót sem szóltál hozzám.

Nem volt kiabálás. Ez csak nehezítette a dolgot.

Mielőtt elindult, Rodrigo meglátta az asztalon nyitva tartott iskolai naplót. Felismerte a Santa Aurelia könyveit teleíró kézírást.

Az oldal tetején egy címsor volt:

Isabel Robles Női Iskola.

Megértette, hogy a nő már egy olyan életet épített, amelyben a vezetékneve nem szükséges.

Decemberben, egy pueblai fogadáson Rodrigo néhány perc figyelmet kért.

A jelenlévők közül sokan részt vettek a szeptemberi vacsorán.

Veronika is.

„Engedtem, hogy hamis állítások keringjenek a feleségemről” – kezdte. „Néhányuk a saját szavaimból ered.”

A tárgyalások abbamaradtak.

Rodrigo késztetést érzett, hogy tompítsa a mondanivalóját. Beszélhetett volna félreértésekről, személyes nézeteltérésekről vagy szerencsétlen körülményekről.

Nem tette.

– Isabel 11 éven át tartotta el a háztartásunkat. Olyan családoknak segített, akiket alig ismertem, megoldott problémákat, és segített. Megaláztam előtted. Sem provokált, sem meg nem érdemelte ezt a bánásmódot.

Valaki letett egy poharat egy tálcára.

– Arra kérlek, ne vádolj újra a jellemedet. Ha hibáról akarsz beszélni, az enyémről beszélj.

Veronica vacsora előtt távozott a fogadásról.

Rodrigo nem követte.

Ezután levelet küldött Isabelnek. Elmagyarázta a történteket, és tájékoztatta, hogy utasítást adott neki, hogy tárgyaljon a válás méltányos feltételeiről, tiszteletben tartva Isabel vagyonát és anélkül, hogy négyszemközti találkozókat követelne.

Isabel elvitte a dokumentumokat a saját ügyvédjének.