– Amikor a nevedre regisztráljuk – felelte Isabel.
Teresa megsimogatta a borítót.
– Anyukám szerint akár tanár is lehetnék.
– Sokat kell majd tanulnod.
– Pont ezt akarom.
Isabel az asztalhoz vezette. Rosa figyelte, ahogy a lánya leírja a nevét, olyan magabiztossággal, amit Rosa csak most kezdett felismerni.
Zárás után Mercedes Isabelt az iskola első könyve előtt találta.
– Jössz már? Ki fog hűlni a vacsora.
Isabel befejezett valamit írni, és lekapcsolta a lámpát.
Megállt az ajtónál, hogy ellenőrizze, biztonságosan rögzítve van-e a tábla. A neve tisztán látszott az utcai lámpák fényében.
Emlékezett arra az estére, amikor elhagyta Santa Aureliát, abban a meggyőződésben, hogy minden, amit szeretett, mögötte van.
Mercedes most a sarkon várta. Másnap megérkeznek a tanárok, a diákok és Teresa a könyvével.
Isabel zsebre tette a kulcsot, és meggyorsította a lépteit.
Éhes voltam. Terveim voltak januárra. És hosszú évek óta először alig vártam a reggelt.
