Durán fenntartotta üzletét a Cárdenas családdal.
Más tenyésztők is.
A Ciudad Juárez-i cég levelet küldött, amelyben tájékoztatta őket, hogy Baeza felhagy a képviseletükkel, amíg felülvizsgálják a gyakorlatát. Ez nem egy azonnali bukás volt, és nem is a tökéletes igazságszolgáltatás színtere. Egyszerűen csak elvesztett valamit, amit nehezebb volt visszaszerezni, mint a pénzt: a hitelességet.
Beatriz viszont több munkát kapott.
Ez egy új problémát hozott magával.
„Nem lehet mindent megjavítani, ami jön” – mondta neki Mateo egy délután.
– Tudom.
– Felbérelhetnél valakit.
Felvonta a szemöldökét.
– Már megpróbálod irányítani az üzletemet?
Mateo elmosolyodott.
– Megpróbálom lebeszélni a feleségemet a varrásról, amíg el nem veszíti az ujjait.
– Amit meghallgathatok.
Beatriz felbérelt egy Rosa Medina nevű özvegyasszonyt, aki tudott ruhákat varrni, de soha nem dolgozott zsákvászonnal. Megtanította neki, hogyan kell leolvasni a kopást, érezni, ha egy szál elfáradt, és mindenekelőtt, hogyan utasítsa vissza a javítást, ha az anyag már nem érdemel újabb öltést.
Doña Jacinta egy héttel később megjelent, és mindkettőjüknek ételt hozott.
Nem mondta, hogy büszke.
Azt sem kérdezte meg, hogy mennyit keresnek.
Beatriz számára ez már önmagában is elég előrelépés volt.
Mielőtt abban a hónapban bezárta volna az udvart, Durán személyesen vitt egy új zsákot Beatriz asztalához. Nem szorult javításra. Csak azt akarta, hogy Beatriz ellenőrizze.
– A történtek után jobban szeretem, ha az ő tárgyalása előbbre való, mint az én sietségem.
Beatriz megvizsgálta, majd sértetlenül visszaadta.
– Még sokáig tud dolgozni.
Nem kért pénzt azért, hogy ránézett. Durán mosolygott, és nem erőltette. Ez az egyszerű gesztus többet jelentett neki, mint bármilyen nyilvános bocsánatkérés.
Augusztus elején Mateo belépett a házba, és egy világos színű terítőt talált az asztalon kiterítve.
Beatriz végigmérte az ablakokat.
Az ajtófélfának támaszkodott.
– Már beletörődtem, hogy függönyök nélkül élek.
– Várniuk kellett a sorukra.
-És most?
Beatriz elvette az ollót.
– Most már tudom, hogy ezek az ablakok is az enyémek.
Mateo a falnál heverő nehéz szerszámosládára és Beatriz mellette lévő számlakönyvére nézett. Megosztottak egy asztalt, egy házat és egy házasságot. Nem kellett mindent közösen birtokolniuk ahhoz, hogy egy helyre tartozzanak.
Hetekkel ezelőtt egy függönyöket varró nőre várt.
Egy olyan nőt kapott, aki képes eldönteni, mit lehet megmenteni, mit kell elvetni, és mikor rejt el egy varrás csak egy túl gyenge anyagot.
Talán ezért működött a házasságuk.
Nem azért, mert egyikük sem vallott kudarcot.
De mivel megtanulták a károkat szem előtt tartani, mielőtt önmagukat hibáztatnák.
Azon a délutánon Beatriz befejezte az első függönyt, és felakasztotta. A csivava szellő beáradt a nyitott ablakon, és gyengéden meglebbentette az új anyagot.
Mateo egy laza szalagra mutatott.
– Meg lehet javítani?
Beatriz alig pillantott rá.
-Holnap.
Úgy hagyta a szalagot, ahogy volt.
És mióta leszállt a vonatról egy olyan dobozzal, amit senki sem értett, a ház most először látszólag nem várta el Beatriztől, hogy bebizonyítsa, megérdemli a maradást.
Egyszerűen az otthonuk volt.
Milyen érzés volt elolvasni ezt a történetet? Ha megérintett vagy érdekesnek találtad, ne felejtsd el megosztani, hogy több ember is felfedezhesse.❤️
Még sok izgalmas történet vár rád. Görgess lejjebb, és kattints a „Továbbiak Jerrytől” gombra, hogy tovább élvezhesd őket. Köszönöm szépen, hogy elolvastad.👇
